Teljes házrész átalakítása egy szép és praktikus konyháért
Ezt a két falat szerintem ki kellene innen bontani! Valahogy így kezdhettem a mondandómat, amikor a konyhánk tervezésére került sor. Természetesen széles mosoly, nemleges válasz volt a reakció a család többi részéről. Végül 6 m3 válaszfalat bontottunk el, átalakítottuk a vízhálózatot, a fűtési rendszert, új villanyvezetékeket húztunk a falba, és még hosszasan sorolhatnám. Az így kapott 25 m2 alapterületű helyiség minden egyes részletét úgy alakítottuk ki, hogy az általunk megálmodott konyhát kompromisszumok nélkül be tudjuk építeni.
Amikor egy új házat tervezünk, tudjuk úgy alakítani a konyhának szánt területet, hogy a megálmodott bútor majd szépen illeszkedjen a térbe. Ilyenkor még át tudjuk gondolni, hogy mennyi, mekkora és milyen fekvésű ablakokat szeretnénk a természetes megvilágításhoz. A különböző szakmák képviselőivel úgy készíttetjük elő a szükséges csövezéseket, kábelezéseket, hogy minden kiállás a megadott konyha méreteihez paszszoljon. Át lehet gondolni előre, hogy számunkra milyen az ideális konyha elrendezése. Milyen kialakításra van szükségünk ahhoz, hogy kényelmesen tudjunk majd sütni, főzni. Ahol minden funkció a segítségünkre van, és a család minden tagja jól érzi magát a mindennapokban. Sajnos nálunk az a lehetőség, hogy előre tervezünk, nem adatott meg. Egy ’90-es évek elején épült családi házat vásároltunk meg, ahol „kaptuk, amit kaptunk” alapon a meglévőből kellett „főznünk”. A ház első megtekintésekor tudtuk, hogy ha egy fiatalos, modern kuckót szeretnénk, akkor nagy átalakításokra lesz szükség. Személy szerint én a tágas terek híve vagyok. Nem jó dolog egy szűk konyhában tevékenykedni, vagy nyomorogni egy étkezőasztalnál, amiből egyébként csak négyszemélyeset lehet elhelyezni, mert nagyobb nem fér el. Egyáltalán nem panaszkodás ez a részemről, félre ne értsen a kedves olvasó, de ha előttünk van egy jónak ígérkező megoldás azáltal, hogy a rendelkezésünkre álló területet személyre szabjuk, akkor éljünk vele! Tegyük szerethetőbbé, kényelmesebbé! Miután átvettük a házat, körbejártuk a lehetőségeket.
A konyhának szánt helyiség alapterületét 25 m2-re lehet bővíteni azáltal, hogy lebontunk két válaszfalat. Eredeti felállásban egy L alakot kell elképzelni, ahol a két végén egy-egy konyhablokkszerűség volt, közöttük az étkező. A sarokrészben pedig egy nagyon kicsi szoba. Így ide konyhát tervezni szinte esélytelen volt. Kétméteres konyhablokkon főzésre előkészülni, ott dolgozni, úgy gondoltuk, hogy nagyon kevés. A kedves páromat hamar meggyőztem, és maradtunk az eredeti elképzelésnél: a válaszfalakat bontani kell! Ami első nekifutásra egyszerűnek tűnt, de hamar akadályokba ütköztünk. A két falban vagy 8 méter vízcső tekergett, amelynek az átalakítását meg kellett oldani. Az előző tulajnak két kisebb konyhája volt, mindkét részre bevezetve a hideg-meleg víz, lefolyó. Útban lett aztán a fűtéscső, valamint a villanyvezetékekkel is meggyűlt a bajunk. A felmerülő problémák miatt csak több részben tudtuk eltávolítani a falakat, de már a munka felénél látszott, hogy megéri a fáradtságot. A terület egyre nagyobb fényben úszott, kezdett kialakulni a vágyott, hatalmas tér. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi apróbb és sok esetben hatalmas probléma tud előjönni egy átalakítás kapcsán. A következő nagy gond az volt, hogy a kisszoba és az L alakú rész szintjei úgy 5 cm-rel eltértek egymástól, így egyvonalba kellett hozni azokat. Ez a szintkülönbség természetesen a plafonnál is jelentkezett. Miután elkészültünk a járólapozással, még egy fontos dolog volt hátra ahhoz, hogy egybefüggő, hosszabb konyharészt tudjunk kialakítani. Át kellett helyezni a teraszajtót, aminek szerencsére már megvolt a helye, a régi nyílást befalaztuk és szigeteltük. Az átalakítási munkálatokkal megvoltunk, jöhetett maga a konyhabútor-tervezés!
Konkrét tervünk az átalakítások befejeztével még nem volt, két megoldás motoszkált a fejünkben. Szerettük volna kihasználni maximálisan a teret úgy, hogy a konyhagépek, a mosogatótálca, az előkészítő felületek mind-mind kézre álljanak. Praktikus, kényelmesen használható megoldásokat szerettünk volna, valamint elérni azt, hogy a lehető legkevesebbet kelljen mozogni, ha épp szükség lenne bármire a sütés, főzés során. Az első megoldás egy U alakú konyha lett volna, hatalmas szigettel. Azért, hogy a beltéri ajtó középen ne szakítsa meg a konyhát, pluszajtót terveztem be frontanyagból, hogy egységes legyen az egész. Nagy problémát jelentett, hogy minden falfelületen volt valami akadályozó tényező, ami miatt nem lehetett volna egységes bútort kialakítani. Az egyik oldalon a teraszajtó és az ablak, a másik oldalon egy beltéri ajtó. A fordulásnál a sarokban egy hatalmas kamraszekrény kapott volna helyet, ami rengeteg tárolási helyet biztosított volna. Miután kiszámoltam ennek a konyhaverziónak a költségeit, elég gyorsan elvetettük ezt a tervet és szűkítettük le arra a verzióra, ami aztán elkészült.
A konyha alapját, centrumát egy L alakban elrendezett bútor adja, alsó- és felsőszekrényekkel, valamint oldalt egy toronyszekrénnyel. A víz, valamint a lefolyó kiállásai adottak voltak, azok átalakításába már nem szerettünk volna belevágni, tehát onnan indítottam a korpuszok felosztását. Amit mindenképp szerettem volna elérni – és ezt minden konyhatervezésnél elsődlegesnek tartom –, hogy a főzőlap körül legyen elég hely, ne korlátozzuk egyik oldalról sem, és legyen szimmetrikusan elhelyezve a pultban, ha lehetséges. Így nemcsak kényelmes rajta dolgozni, de esztétikailag is hangulatos megjelenést tudunk elérni a konyhabútorunkban. Az L alak bal oldalára került a mosogatótálca és a mosogatógép, jobb oldalára a főzőlap, és maradt még rengeteg előkészítő felület is. Külön toronyba helyeztem el a sütőt és a mikrót, a gépek felett és alatt pedig további pakolóhelyek kerültek kialakításra. Én fiókpárti vagyok, ahol csak lehet, szekrény helyett fiókokkal tervezek, mert sokkal praktikusabb. Amikor kihúzom azt, minden előttem van, átlátható, nem kell guggolni, lehajolni. 14 darab fiókot építettünk be. Kettőt a sütő alá, hármat a főzőlap alá és a mellette lévő korpuszba is hármat, valamint a szigetrészben hatot. A főzőlap feletti két kisebb szekrényben a főzés során használatos fűszereket, olajokat tároljuk. A poharak, tányérok tárolására egy 900 mm széles korpusz készült, amelynek a frontja egy Blum HF vasalat segítségével nyitható.
Rengeteg HF vasalatot beépítettem már, de hétköznapi használatból szerzett tapasztalatom még nem volt. Pár hónap elteltével biztosan leírhatom: nem bántam meg, hogy nem oldalra nyíló frontokat tettem fel. A harmonikában nyíló ajtó praktikus, könnyen használható, ha nyitva is marad, a közlekedést nem akadályozza. Az alsó és felső sarokszekrénynél az volt a célom, hogy jól hozzáférhető legyen, nagy tárolófelületet biztosítson. Az alsó sarokszekrénynél nem szerettem volna drága vasalatot használni. A volt megrendelőktől visszakapott információk, valamint az ár-érték alapján, s a nem túl praktikus kihasználhatóság miatt ezt a lehetőséget elvetettem. Így ez a korpusz 900 mm-t vesz el egyik és másik oldalt is a konyhapultból, és harmonikaajtóval lett szerelve. Az ajtó könnyen nyitható, rengeteg hely van a szekrényben, és többnyire nagyobb edényeket, tálakat tárolunk itt, amelyek nem feltétlenül vannak napi használatban. A konyha közepére került egy 1000 mm széles pult hat darab fiókkal és elé helyeztünk két bárszéket. A hat fiók rengeteg tárolási lehetőséget ad, valamint az 1 méter széles pult további előkészítő felületet biztosít, ami abból a szempontból is praktikus, mert minden oldalról használható. Nagy bánatomra, semmilyen megoldás nem jutott eszembe, hogy az így kialakított konyhabútorban a hűtőt hogyan tudom elhelyezni úgy, hogy egy egységben legyen az egész konyha. Így került kialakításra egy külön falrészen egy nagyobb kamraszekrény, mellette egy vitrines szekrény, és a sort egy szabadon álló hűtő zárja. Ezt a hűtőt két éve vásároltuk, meg vagyunk elégedve vele, de a bútor már úgy lett előkészítve, hogy ha esetleg tönkremegy, akkor az egységesség miatt egy beépített hűtő lesz a helyében.
A konyhához szükséges korpusz- és frontanyagot, munkalapot két győri cégtől rendeltem és szabattam, az összeépítés már itthon, a saját műhelyemben történt. A korpuszok sima korpuszfehér lapból, a frontok Kronospan 7045 MG – először a 7045 AG-t választottuk, de valami bődületes összeget mondtak rá –, a munkalap pedig Egger H3332 ST10 típusú. A munkalapot méretre vágva, összemarva szoktam megrendelni. Nagyon sokszor irigylem azokat a kollégákat, akiknek jól felszerelt műhelyük van, és saját maguk el tudják végezni a szabás- és élzárásműveleteket. Nem szeretnék rosszat írni egy szabászcégre sem, mert egyébként – ha épp olyanjuk van – segítőkészek és együttműködőek, de már első nekifutásra annyi lapalkatrészem hiányzott, hogy egyetlen alsószekrény összeszerelésének sem tudtam nekiállni. Kiderült, hogy azokon a lapokon átsiklottak a felvitelkor. A frontlapokon pedig katasztrofális élzárást kaptunk. 1–2 mm túllógás, sok esetben hullámosan, karcolta és vágta az ember kezét. Rengeteget dolgoztam rajta itthon, mire ki tudtam javítani olyan állapotúra, hogy ne legyen balesetveszélyes, ne vágja szét a kezünket. Ilyenkor persze kockáztatom, hogy a lap karcolódik, pepecselős, időigényes munka, amivel az ember nem tervezett. Ügyfél által megrendelt munkáknál ezek azok a kiesett idők, amivel nem tudunk előre számolni, más feladatoktól veszi el az időt, és mindez nagyon bosszantó tud lenni. A korpuszokat többnyire a Nobilia konyháknál látott dobozkialakítások szerint szoktam gyártani, s ez most is így történt. Ez azt jelenti, hogy a két oldal 560 mm széles, a doboz belseje 510 mm mély, a hátfallemez nútolva van, és a legtöbb esetben a dobozokat lamellózom. Tudom, ez a lehető legrosszabb kihozatalú megoldás szabáskor, sokkal több meló is van vele összeszereléskor, de több apróság miatt is nekem ez a fajta megoldás tűnt praktikusnak és ennél maradtam.
Blum Aventos H
Blum Aventos HF
Természetesen a korpuszok mélységét, amennyiben egy vasalat mérete úgy igényli, módosítom a mellékelt leírás alapján. Legyen szó például sarokszekrény-vasalatról, vagy – ha jól emlékszem – van fiókvasalat is, ami nem fér el 510 mm mélységen, akkor korrigálom a megadott méretek alapján a korpuszmélységet. Mivel a teljes bútoron egyedül dolgoztam, a toronyszekrényt és a további két álló szekrényt bent a lakásban állítottam össze, hogy végül már csak a helyére tudjam léptetni. Az alsó és felső sarokszekrény szögben vágott lapjait CNC-n készíttettem elő, majd élzárattam, így itthon már csak össze kellett állítani. A felsőszekrények rögzítését sínes bútorakasztóval szoktam kivitelezni, aminek szükséges, hogy maradjon úgy 18–20 mm rész a hátfallemez és a fal között.
Így a korpuszokat ennek megfelelően készítettem elő. Mindenképpen szerettünk volna a felsőszekrények aljára LED-világítást, aminek a helyét felsőmaróval alakítottam ki, majd a korpuszok felszerelése után beragasztottam a LED-profilt. A kapcsoló a sarokszekrény aljában kapott helyet, ami kézre esik, könnyen elérhető. A vasalatokat tekintve is fontos szempont volt az ár, de ha praktikusabbnak ítéltünk meg egy esetlegesen drágább megoldást, akkor azt választottuk. A fiókrendszerek közül az Emuca Vantage fiókok voltak a befutók. Szerintem jól működnek, esztétikailag nem találok benne hibát, könnyen és gyorsan szerelhetők. A felső fiókok 83 mm magas alapfiókok, az alsó kettő pedig 204 mm hátfalmagasítóval szerelt fiók, ami oldalanként két-két korlátot kapott. A normál nyitású ajtók alap 110 fokos, ráütődő kivetőpántot kaptak, az alsó sarokszekrénynél egy – Blum-katalógus alapján – sarokszekrény-kivetőpánt lett kombinálva egy 155 fokos pánttal, valamint a felsőszekrénynél +45 fokos ráütődő kivetőpánt került beszerelésre. Felnyíló vasalatokból háromfélét használtam a konyhában. Blum Aventos HF került a mosogatótálca fölötti szekrénybe, az Aventos HL a toronyszekrény felső frontját mozgatja, valamint a hűtő fölötti ajtóhoz Aventos HK-S típusú. A felsőszekrényekhez Camar szekrényfüggesztőt használtam, amihez a síneket két állványcsavarral rögzítettem a falban. A függesztőn van egy csavar, amit ha becsavarunk, rögzítjük azt az előkészített sínhez, így nem tud onnan leakadni. Tudjuk állítani a függesztőn lévő további két csavar segítségével a szekrényünket lefelé és fölfelé, valamint a falhoz képest merőleges irányban. Ezt a vasalatot szintén azért kedvelem, mert, ha egyedül építek be konyhát, akkor megkönnyíti a dolgom. Egyszerűen felhelyezem sorban a szekrényeket, majd beállítom azokat. Persze az ilyen típusú megoldás előkészületei több időt vesznek igénybe, mint ha egyszerűen egy IKEA-vassal oldottam volna meg. Mindenképp szerettem volna egy üveges vitrint, ami egy picit megtöri az egybefolyó frontfelületet. Úgy gondolom, hogy az elkészült, két üvegajtós megoldás feldobja a konyhát, hangulatosabbá, barátságosabbá teszi azt. Az üvegesekkel szerencsém volt. A rajzom alapján egyből átlátták, mit szeretnék. Pár napon belül mehettem is a kész üvegajtókért, polcokért. A másik szolgáltató, aki munkájával hozzájárult a hangulatos konyhánkhoz és a hullámos fal ellenére remek munkát végzett, az a burkoló volt, akit Csempe Szabó néven lehet megtalálni. Az elkészült munkája után nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek.
Bútorfüggesztő sín
Összességében úgy gondolom, hogy egy esztétikus, hangulatos, a használatot tekintve pedig praktikus konyhát sikerült elkészíteni. Ezt bizonyítja a mindennapi használat is. Az elkészült konyhában rengeteg tárolóhely lett kialakítva, minden könnyen és gyorsan elérhető. A tesztelőm és kritikusom a feleségem volt, akitől eddig csak pozitív visszajelzést kaptam. Szereti és szívesen használja az elkészült konyhát. Az átalakítások rengeteg bosszúságot okoztak számunkra, de a végeredmény kárpótol minket mindenben.
Kapcsolódó dokumentum:
teljes-hazresz-atalakitasa-egy-szep-es-praktikus-konyhaert
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A Wood-Mizer bemutatja az iparág első akkuval működő hordozható fűrészgépét
Az LT15 sorozat szilárd alapjaira épült új LT15 akkumulátoros fűrészgépben egyesülnek a legfejlettebb funkciók, mint például az intelligens tápellátás, a be- és kikapcsolás...
100 napra bővült az új Festool szerszámok garanciaregisztráció határideje
A korábbi harminc napos határidő helyett most 100 napra bővült a Festool szerszámok megvásárlásától számított regisztrációs határidő a teljes körű garanciára.
RAUVISIO bútorlap akció
2024. 09. 09. és 2024. 10. 09. között a REHAU online Felületkonfigurátoron leadott bútorlap rendelésekre 10% kedvezményt adunk!