Csináljuk együtt – Másképp, mint mások! 3. rész
Ebben a részben az 1600 mm-es munkaszélességben végzett gyalulással egy műveletben végezhető kontaktcsiszolásról, felületstrukturálásról és egyéb felület-előkészítő kapacitásunkról lesz szó.

Stratégia és beruházás
A jobb anyagkihozatal és a különleges megrendelői igények miatt megnőtt a kereslet a nagyobb szélességű alkatrészekre és a strukturált felületekre az asztalos termékeknél. Az 5 évvel ezelőtti stratégiai koncepciónk egyik alapelve az volt, hogy célozzuk meg az extra 1600 mm-es megmunkálási szélességet a gyalulásnál, csiszolásnál, festésnél és a csomagoló gépünknél. Az1600 mmes megmunkálási szélesség miatt fel kellett kutatnunk Európa összes rangos kombinált csiszológép-gyártóját. Két fiammal többször megjártuk Németországot és Olaszországot is, mire megtaláltuk a megfelelőt. Nem kis fejfájást okozott nekünk, hogy sok esetben kétkedve fogadták a gépgyártók a 8 aggregátos 1600 mm-es munkaszélességű gyalufejjel kombinált gépsor-igényünket. Köszönhetően a műszaki kérdésekben nyughatatlanul kíváncsi beállítottságunknak, sok mindent felfedeztünk és megtanultunk a technológiai kihívások kutatása során. Végül 2021 év elején beüzemelésre került egyik büszkeségünk, Közép-Európa legnagyobb, Weber típusú kombinált gyalu- és csiszológépe. A 12 tonnás, 6,5 méter hosszú gépsor új fejezetet nyitott vállalkozásunk történetében. Új munkatársunk egy áteresztéssel 8 munkafázist képes elvégezni, gyalulástól a különleges struktúrájú felületkialakításáig. Fűrészfogmintás, gyalunyomos, koptatott és egyéb különleges felületek előállítása mellett keresztirányban is csiszol, és az aggregátok egy része forgásirány-váltásra is képes. A 8. egységben bolygótárcsákon 16 forgó fejjel speciális csiszolási és kefézési műveleteket is tudunk végezni.
A komplex tudás és nagy teljesítmény különleges háttérigényeket is támasztott a villamos rendszerünkkel szemben: új gerinckábel és trafócsere is szükségessé vált a 110 KW energiaszükséglet miatt.

Tapasztalat
Bár több mint 25 éves csiszolási tapasztalattal rendelkeztünk, a beruházás előkészítése során még sokat tanultunk a csiszolásról, többek között felismertük, hogy a tömörfánál az igazán jó felületnek tömörnek kell lennie, de nem jó, ha roncsolódással tömörített, ahol a szálak összenyomódással összegabalyodnak. A csiszolás, ha túl nagy nyomással történik, az azt következő festésnél szálfelhúzódásokat okoz, lerontja a minőséget, melynek több munka, több festékanyag és gyengébb minőség lesz a következménye. Az 1600 mm széles spirálfejes gyaluaggregát ferdén elhelyezett lapkákkal, ideális nyíró forgácsolással választja le a felesleges anyagréteget, összenyomás és beszakadások nélkül.
A bérmunkában végzett MDF-festésünknél a gépi elő- és köztes csiszolás is kulcskérdés a párhuzamos és síkfelületek miatt, ehhez nagyon pontos gép, sok tapasztalat és precíz beállítás kell. Ha ezek a feltételek nem adottak, akkor tehetünk akármit, csak idő- és költségigényes kézi csiszolással tudjuk a köztes csiszolásokat elvégezni, aminek a végeredménye véleményes lesz. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a csúcstechnikát képviselő gép mellé olyan szakembergárda is rendelkezésre áll, ahol még él a szakmai igényesség, a gépismeret és a nyitottság az új dolgokra. Mindezek mellett fontos megemlítenünk, hogy bár úgy gondoljuk, értjük és beszéljük a tömörfabútor-gyártás nyelvét, de mint ahogy a jó pap is holtig tanul, nekünk is rengeteg lehetőségünk van még a fejlődésre.

Háttér és erősségek
Hosszú idő és nagy eltökéltség kell, hogy megismerjük, megtanuljuk és alkalmazzuk is a szükséges technológiákat, de a speciális megmunkálásokhoz nem elég az elérhető legmagasabb színvonalú gépet megvenni, mindig valami hiányzik belőle, ezért kivétel nélkül minden beszerzett gépünket átalakítjuk, magunkra szabjuk. A tömörfa-megmunkálás speciális igényeit saját magunk által gyártott gépekkel és eszközökkel is támogatjuk, amihez egy teljes fémforgácsoló gépparkot is beszereztünk, amivel a célgépeinket gyártjuk és a gyári gépeket átalakítjuk, javítjuk. Kísérletező szellemiségünk és maximalizmusra törekvésünk hajt előre, nyughatatlanul keressük az újabb és újabb kihívásokat, vállalkozásunkban kiemelkedően sok az innováció. A kiemelkedő géppark mellett a folyamatainkat is XXI. századi informatikai fejlesztésekkel és egyedi, a saját folyamatainkra írott célszoftverekkel támogatjuk. Egyre kevesebb a fejből végzett munkafolyamat, csökken a felesleges művelet és kommunikáció. Gyártáskövető rendszerünknek és a digitális feladattervezésnek, valamint az automatikus jelzőrendszereinknek köszönhetően következetesen tartjuk a beígért határidőket – presztízst csinálunk abból, hogy betartsuk, amit megígérünk.

Cél és lehetőségek
Tény, hogy sajnos nagyon kevés az olyan beszállító, amelyre támaszkodni lehet. A vállalt határidő betartása, a stabil minőség nagy érték, ha ilyen kapcsolatokra alapozhat valaki – nem kell idegeskednie, egy idő után nem az ár lesz a legfontosabb szempont, hanem a nyugalom és a biztonság. Kevesebb problémával jóval nagyobb profitot sikerül realizálni – és a lényegre, a saját erőssége kiaknázására tud koncentrálni mindenki. Ennek következtében tovább nő az ügyfeleinél a bizalom és az elégedettség, ez aztán újabb rendeléseket és ajánlásokat fog eredményezni.
Ne számháborúzzunk az árak csökkentésével és egymás alá ígéréssel, hanem a színvonal emelésével, megbízhatósággal, és a különleges termékkínálattal legyünk versenyképesek! Nyújtsunk élményt és szolgáljuk meg a bizalmat a jó minőséggel és a határidőre teljesítéssel a magánvásárlóknál éppúgy, mint a cégek közötti együttműködésben. Ha összeadódik a vállalkozásokban lévő tudás, ha mindenki az erősségeit fejleszti, megsokszorozódik az erő és nő a teljesítmény.
Amiben segíteni tudunk: Napi többszáz m2-es kapacitással tudjuk támogatni partnereinket kontaktcsiszolási, felületstrukturálási és különböző festési műveletekben:
- ha nincs elég szakembered, aki megfelelő minőségben elvégezné határidőre a vállalt munkát,
- ha nincs a feladatra hatékony technológiád, gépparkod, alapanyagod vagy helyed,
- ha csiszolási, koptatott vagy fűrészfognyomos felületkialakítási és festési műveletekben segíthetünk, számíthatsz ránk 1600-mm munkaszélességben is!
Várjuk azon partnerek jelentkezését, akik a jövőt másképpen gondolják és az együttműködésben a lehetőséget látják!
Pfiffer Bútor Mór Kft.
8060 Mór, Árkipuszta Ipartelep
Tel.: +36 30 619 6573
e-mail: info@pfifferbutor.hu
www.pfifferbutor.hu
Kapcsolódó dokumentum:
csinaljuk-egyutt-maskepp-mint-masok-3-resz
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.
Lucaszék és társa
Kerling Alajos hobbi asztalos mutatja be az általa ismert és készített Luca széket.
A Wood-Mizer forgalomba hozta a WM5500 fűrészgépet
Új generációs ipari fűrészgép nagyobb teljesítménnyel és intelligensebb technológiával.



