A típusbútor reneszánsza és a fenntarthatóság

Jelen tanulmány Magyarország bútoriparának mélységeit vizsgálja, a típusbútorok jelenlétére, illetve annak megjelenésére fókuszálva a 19. és 20. századtól napjainkig terjedő időintervallumban.

A típusbútor, mint jelenség a 19. század elejére datálható. „A „typus” szó, a hazai művészeti szakirodalomban, mint szakkifejezés 1892-ben bukkant fel, ugyancsak egy pályázati közleményben, amely „néplakások/munkásházak” tervezésére szólít fel.¹” Ezután vetődik fel a munkásosztály kérdése egyre gyakrabban, s egyúttal a tömegbútoré is. Krámer volt az első Magyarországon, aki ezt a témát felkarolta és sorozatos pályázathirdetéseivel akarta felhívni a figyelmet az ügy fontosságára, ezzel pedig egyedülálló tettet vitt végbe. Azonban itt a típusbútort még csak munkásbútorként azonosítják. A későbbi évtizedekben a típusbútor gyakorlatának kialakulása továbbra is ehhez a társadalmi réteghez kötődik. Pontosan ezért koncentrálódik vizsgálatunk a munkásosztályra, szeretnénk kideríteni, hogy e társadalmi réteg milyen lehetőségekkel rendelkezett az elmúlt közel 130 évben, párhuzamba és összefüggésbe hozva a jelenkor adta lehetőségekkel. A jelenlegi alacsony árkategóriát képviselő termékekkel elérkeztünk egy olyan pontra, hogy a korábbi proletár munkásosztályt érintő bútorvásárlási nehézségek a 21. században is újra kialakulóban vannak. Ez a különböző, globális szinten jelentkező gazdasági tényezők hatásával és inflációk következményével magyarázható, mely a faipart sem kerülte el.

,,Az első típusbútort (Typenmöbel) 1910-ben mutatták be. Az ötlet Amerikából származik, ahol néhány évvel korábban alkalmazták könyvespolcok gyártása során.”² Ebben a korai időszakban ez egészen pontosan a nagy szériában gyártható, kimondottan olcsó tömegbútorokat jelentette. Nem voltak rajtuk egyedi kézjegyek, díszítések vagy más jellegzetes minták. Maga a „Typenmöbel” szó a konstruktivista iparesztétika egy olyan szóalkotása, amely embléma funkciót kapott. Olyan bútorcsaládokat jelölt, melyek minden szükségletnek megfelelnek, de változatosan kombinálhatók egyénileg, különféle elemekből. Magyarországon nem aratott meggyőzően nagy sikert korai éveiben. Viszont elmondható, hogy a 20. századi magyar lakáskultúra jelentős átalakulása a típusbútorok megjelenésének tulajdonítható. Ez szoros kapcsolatban áll a második világháború után megjelent tömeggyártással, mely forradalmasította a bútoripart is. A típusbútor összerakható bútorelemekből áll, szerkezeti elemei tipizált elemek. Ennek köszönhetően az elemeket idővel ki lehet egészíteni, mivel az újonnan vásárolt darabok nem térnek el a korábbiaktól semmilyen tekintetben (pl. ár, szín, méret, minőség, forma). A típusbútorok megjelenésének és elterjedésének hátterében egyrészt a bútortervezés és gyártás központosítása, másrészt a magyar társadalom fogyasztói magatartásának átalakulása állt. Azonban Magyarországon nem sikerült teljes mértékben összekapcsolni a típusbútor gyártását a bútorgyártás kapacitásával. Nem jött létre a második világháború utáni típusbútor gyártás, pedig voltak próbálkozások már a kezdeti időszakban. Erre példa a Budapesti Nemzeti Vásáron megrendezésre kerülő 1948. évi Típusbútor kiállítás, ahol 18 szobaberendezést mutattak be. Kaesz Gyula foglalja össze „Új típusbútorok tervezési irányelvei” c. írásában az építészek és bútortervezők első kísérletezéseit a tipizálásra. Még az 1950-es években sem történt nagy változás a bútorok tervezése terén, a régi bútorok élnek tovább az újonnan felépülő otthonokban. Az első gyáripari bútorok és egyben az első típusbútorok, az 1960-as évek második felében jelennek meg a magyarországi falusi lakásokban. A hetvenes években általános életcél lett a lakás megteremtése és annak berendezése; egyen lakásbelsők alakultak ki. A hetvenes évek közepétől jelent meg a szekrénysor, amelyhez általában két fotel, két szék, egy dohányzóasztal, és egy kihúzható kanapé tartozott. A modernizáció honosította meg a hetvenes években a franciaágyat is, valamint a külön étkezőtér kialakítását. A növekvő szobaszámok a használati szokásokat is átalakították.³ Döntő átalakulásnak vagyunk tanúi, amelyből máig sem léptünk ki. Nádai már 1911-ben a gépi iparművészet mellett foglal állást: „S csakugyan a gép iparművészete az, melynek e most ránk következő korszakban egyre nagyobb szerepe lesz az emberiség művészeti kultúrája fejlesztésében”.⁴ Nádai Pál németországi tapasztalatai után 1912-ben elsőként vezette be Magyarországon a típusbútor és típustárgy fogalmát, valamint a gépi sokszorosítás hozta tipizálásból adódó művészi formálást. A gépipar kibontakozása és a munkásosztály megjelenése új helyzetet teremtett az iparművészetben. Az új iparművészet a munkástömegek jobb életét szolgálta.⁵

1. ábra: Faipari Gyártástervező és Szerkesztő Iroda (1959) Ipari Vásár - Varia szekrény⁶

A bútoripar tekintetében ma is döntő fordulatnak vagyunk tanúi, nemcsak a rohamos technikai-, technológiai fejlődés következtében, hanem az elmúlt évtized során felmerülő speciális nehézségek végett is. Ilyenek például az alacsony bérköltségű országok által támasztott piaci verseny, a munkaerő elöregedése, az ágazat gyenge vonzereje a fiatalok számára, a fa- és a faalapú anyagok hiánya. A nehézségeket fokozta a koronavírus járvány, az ukrajnai háború és a nyersanyag hiánya. A bútoripar azzal is szembesült, hogy a termékek életciklusa egyre lerövidült és az ágazatban előtérbe kerültek a „fast fashion” szintű termékek mind design, mind alapanyag, mind pedig használhatóság szempontjából. Ez megkérdőjelezi a fenntarthatóság létét, annak ellenére, hogy a bútoripar nem termel nagy környezetterhelés mellett. Azonban a termékek másodlagos felhasználási köre bővült, sok vállalkozás foglalkozik használt bútorok értékesítésével. Köztudott pl., hogy a szombathelyi Falco Zrt. konténerekben visszagyűjti a tömörfa és egyéb falapú anyagból készült termékeket (rétegelt lemez, faforgácslap, laminált lapok, furnérozott, lakkozott lapok, bútorvázak fa alkatrészei) újrahasznosítás céljából. Ennek ellenére nem lehet pontosan tudni, hogy a megvásárolt bútorokból mennyi kerül a szeméttelepre és mennyi újrahasznosításra.⁷

A fa alapanyagból készült termékeknél ma a fenntarthatóságnak kulcsszerepe van, enélkül nem működhet az a gazdasági modell melynek szereplői vagyunk. Az elmúlt évtizedek alatt ennek fontosságát hazánkban is felismerték, bár a korai években, ahogy a Typenmöbel, ez sem volt olyan sikeres a gyakorlatban. A bútoripar területére fókuszálva a fenntarthatóság a fa körforgásos szerepében nyilvánul meg. A fa alapanyag többlépcsős folyamaton és állomáson halad keresztül, mígnem valamilyen bútorformát kap. Ma már azt is figyelembe kell venni, hogy a fa alapanyag milyen erdőgazdálkodásból kerül az azt felhasználó üzem területére. A fakitermelés komplex folyamat, melyhez különböző engedélyekre van szükség. Az ökoszisztémák, a biodiverzitás megóvása az egyik fő tényező, amire figyelnünk kell. Granát-Galló Tímea egy írásában így fogalmazott: „A fenntartható erdőgazdálkodás lényege, hogy a jelen pillanatban kezelt erdőkből úgy vesszük ki a részünket, hogy az erdőket a következő generációk is élvezhessék.” ⁸ A bútoripari vállalatok telepítésénél gyakori volt, hogy erdős, faanyagban gazdag terület mellett létesült az üzem, ezzel biztosítva a faanyag ellátást, mely az üzem működéséhez volt szükséges. E pozitív ipari termelés negatív következménye az volt, hogy idővel a bútorgyártó céget ellátó erdő kimerült, nem tudott olyan ütemben újjáéledni az erdő ökoszisztémája, hogy az fenntartható legyen. Emiatt a gyárnak vagy a költözés vagy a más területről történő anyagbeszerzés között kellett mérlegelni. A 19. század legjelentősebb és legmeghatározóbb bútorgyárosa, Michael Thonet is e lehetőségeket felismerve, a bútort előállító és gyártó üzemeit az alapanyagforrás, a bükkerdők közelébe telepítette, így adott volt a nyersanyag folyamatos utánpótlása a hajlított bútorok előállításához.⁹

Ahogy a fenntarthatóság szerepének úgy a Typenmöbel megjelenésének is idő kellett, hiszen utóbbi iparművészetünkre szinte alig gyakorolt bármiféle hatást. Az első „amerikai” mintát, a „combination furniture” szisztémát az O.H.L. Wernicke cég fejlesztette ki 1904-ben. Az a fajta racionalizmus, amely a fejlettebb országokban akkor már teljes mértékben elterjedt, nálunk nem jelent meg, mert túl egyszerűnek gondolták, nem tartották szépnek és esztétikusnak. A struktúrája és a logikus szükségszerűsége nem nyerte meg a szakembereket eléggé ahhoz, hogy követendő példának tartsák.¹⁰ Ennek ellenére pl. Kiss Ernő, a kor 20. század egyik meghatározó személye, alkalmazta a szériatermékek gyakorlatát. Vadas József így fogalmaz ezzel kapcsolatban:

„Kiss Ernő és Tsa Fa és Fémipari Különlegességek Országos Áruháza 644 oldalas katalógusának ¹¹ (Árjegyzék, Bp. 1912) valóságos alkatrész-arzenálja: díszlécek, oszlopok- és sarokdíszek, lábak, faragott betétek, fogantyúk, zárak, veretek mai szemmel is elképesztő változatosságával. A sorozatgyártás gépesítést, a gépesítés pedig (ekkor, a századeleji feltételek között még) egyszerű formát kívánt. Mind technológiában, mind árban ez a feltétele annak, hogy sikeres – olcsó- szériatermék születhessen.”¹² Megtisztult a szerkezet, ami pontosan azt eredményezte, hogy a gyártás is egyszerűbbé vált, ami egyúttal az ár alakulására is pozitív hatással volt a vásárlók számára. Emellett, maga Lyka Károly is hirdeti ezt az irányvonalat: ,,Mert ma a szerkezetre esik a fő súly és a legtöbb modern művész nem azzal akar szépséget kölcsönözni a bútordarabjának, hogy mindenféle faragott holmit ragaszt rája, hanem hatni kíván a szerkezetre elmés egyszerűségével finom logikájával, természetességével.” ¹³

2. ábra: Toroczkai Wigand Ede: Munkáslakás terv. 1906 k. ¹⁴

Ha nem is rohamos léptékben, de az 1900-as évek elején elindulnak újra a munkáslakásépítések és ezzel párhuzamosan megjelenik újra az igény, mint 10-15 évvel korábban, hogy tömegbútorokat tervezzenek. Több pályázat is készül ezzel a céllal, ahol így fogalmaznak a kiírásban: ,,Pályázat munkáslakások művészi berendezésére”. Hatalmas jelentőséggel rendelkezett, hogy tervezők indultak olyan kategóriában és készítették el pályaműveiket, ami eddig kívül esett az iparművészek érdeklődési körén. Így részben, ez időtájt, értelmezésben összefonódik a típusbútor a munkásbútorral, és ezzel azonosítják is.

A fa alapanyag használatának vonatkozásában a típusbútor egy, a proletár munkásosztály számára ideális mobíliának tekinthető, mind a stílusbéli megjelenésük, mind az anyaghasználat tekintetében. Ahogyan Sári Zsolt is írja „A típustervek alapján épített lakótelepi lakások egyenméretükkel, a beépített konyhabútorokkal, szekrényekkel, egyforma ajtókkal már a gyakorlatban is megvalósították a társadalom felé közvetített elvárás üzenetét: az uniformizálódást, a homogenizálódást, a beolvadást a tömegbe.” ¹⁵

2. ábra: Forgácslapok a és b (fotó: Bodorkós Dániel)

A második világháború utáni időkben a bútoripari célra alkalmazott forgácslapok „vastagabbak”, masszívabb szerkezetűek voltak, mind a két oldalt található fedőréteg, mind a középréteg tekintetében (2.ábra a). Ezen tulajdonságok mellett az anyag strapabíróbb volt, olykor több generációt is kiszolgált. Az idősebb korosztályt vizsgálva elmondható, hogy a bútorok akár 50 éves időintervallum mellett sem amortizálódtak le olyan szinten, hogy azokat ne lehetett volna használni. A mai „metamodern” korban jellemző tendencia a vékonyabb lapok elterjedése (2.ábra b), mely a fenntarthatóság szellemével hozható összefüggésbe. Az ilyen faalapú laptermékek, a különféle faforgácslapok, optimálisabb gyártási és anyagkihozatali lehetőségekkel állnak rendelkezésünkre. Olykor azonban ez a minőség rovására is tud menni.

A 21. században a gyártók tekintetében egyre többen törekszenek az ökoszemlélet alkalmazására és beépítésére a cégfilozófiába. Mint például a környezettudatosság, ökohatékonyság. A gyártók mellett a felhasználói-, fogyasztói kör lesz a mérvadó, hogy egy „fast-fashion furniture”-t vagy egy a minőség és ökotudatosság igénybevételével készült, újrahasznosított anyagból készült vagy tömörfa bútorra esik a választás. A fa pozitív tulajdonsága, hogy hosszú élettartammal rendelkezik megfelelő körülmények között. A fa alapanyag használata és alkalmazása a bútorok vonatkozásában kisebb szénlábnyommal jár, mint egy más alapanyagból készült termék. A fa a természet által megújuló anyag, megköti a szenet, tárolja a fatermékekben, helyettesíti a szénintenzív anyagokat (műanyag, acél). Emellett a tömörfából készült bútor, amortizáció után vagy az életciklusának a végén a körkörös gazdasági mechanizmust alkalmazva egy új, másik bútorrá adaptálható a „recycling” folyamatok révén. A bútoroknál az elsődleges nyersanyagforrás mellett egyre jelentősebb és alkalmazott eljárás, hogy hulladékfákat használnak fel a különböző faalapú anyagok készítéséhez. Ez a tendencia és folyamat nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az erdőterületek FSC alapú keretrendszere mellett más alternatívák is elérhetők legyenek a bútort előállító cégek számára. A fenntarthatóság kérdésköre és alkalmazása napjainkban alapvető fontosságú tényező, melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Gelencsér András is beszámol arról, hogy a rendelkezésünkre álló alapanyagok fogytán vannak, a legoptimálisabb esetben is van olyan fosszilis energiaforrás mely körülbelül 50 éven belül kimerül.¹⁶ Cél egy élhetőbb környezet megteremtése, David Attenborough szavaival élve, hogy „visszavadítsuk a természetet”.¹⁷ Ehhez helyre kell állítani a különböző élővilágok, így pl. az erdők, esőerdők biodiverzitását, alkalmazva a fenntarthatóság eszközeit (ENSZ Agenda 2030). Olyan terméktervezési módszereket, előállítási és újrafelhasználási eljárásokat, anyagokat szükséges bevezetni, melyek a bútoriparipar új dimenzióit szolgálják. Mindent összevetve az EU-s és hazai bútoripar olyan kettős átalakuláson megy át, amelyben a fenntarthatóság szempontok mellett figyelembe kell venni a műszaki, társadalmi és környezetvédelmi igényeket. Mindez más árszinteket is eredményez. A minőség növelése mellett, a mennyiség csökkentésére is oda kellene figyelni.⁷

Ahogy a világ egyre inkább tudatában van az ipari termelés környezeti hatásainak, úgy egyre több felhasználó keres fenntartható és környezetbarát (eco-friendly) termékeket. A bútoripar sem képez kivételt e mechanizmus alól. A fenntarthatóság szellemében tervezett bútorok az őket előállító gyárak és a formatervezők prioritásává válnak. Ezáltal igyekeznek, hogy a kívánt termék előállításakor a gyártást optimalizálva kevesebb hulladékot termeljenek, az erőforrások felhasználását minimalizálják és a levegőszennyezést kiküszöböljék.¹⁸ A fenntartható bútorok tervezésénél az egyik „alapprobléma” az ideális anyagköltségek meghatározása és a styling. E problémák megoldására a gyártók és a designerek együttműködésére van szükség, arra, hogy az esztétika mélységeit felhasználva készítsék el a formaterveket a különböző bútortípusokhoz. Ahogyan Mikayel Aslanyan vélekedik a fenntartható terméktervezéssel, bútorokkal kapcsolatban, az egyik irány a styling vonatkozásában az, hogy olyan időtlen formák alkalmazására kerüljön sor, melyek viszonylag sok idő elteltével sem avulnak el (magas minőség, kevesebb mennyiség). ¹⁹

Összességében elmondható, hogy a múlt problémái újra felütik a fejüket. A retro reneszánszával újra az egyszerűbb típusbútorok kerültek a középpontba. Megfigyelhető, hogy ismét igény van a változatosan kombinálható egyedi bútorokból, illetve különféle elemekből álló bútorcsaládokra. Ez általában egyszerű, elegáns styling elemek felhasználásával érhető el, amelyek esztétikailag kielégítőek a felhasználók számára és funkcionálisak is. A műszaki, ipari formatervezési és ergonómiai fejlesztések eredményei ugyan előre nem számszerűsíthető, de a közeljövőben nagy valószínűséggel ezeket fogjuk megtapasztalni.

Szerzők:

Nagy Vivien PhD hallgató; Soproni Egyetem, Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar, Kreatívipari Intézet; NagyVivien@phd.uni-sopron.hu
Dr. Antal Mária Réka egyetemi adjunktus; Soproni Egyetem, Faipari Mérnöki és Kreatíviari Kar, Kreatívipari Intézet; antal.maria.reka@uni-sopron.hu
Bodorkós Dániel PhD hallgató; Soproni Egyetem, Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar, Kreatívipari Intézet; BodorkosDaniel@phd.uni-sopron.hu
 

Felhasznált szakirodalom & Forrásjegyzék

1. Pályázati hirdetmény. Magyar Ipar. 1892. III. 25.
2. Granát-Galló Tímea (2024): Fenntarható bútor, Planet Budapest https://greendex.hu/fenntarthato-butor-mibol-es-honnan-rendezd-be-az-otthonod-ha-a-bolygonak-is-kedveznel/ (2024. 05. 20.)
3. Skanzenkurátor (2013): Típusbútor a falusi lakáskultúrában, https://skanzenkurator.blog.hu/2013/06/18/tipusbutorok_a_falusi_lakaskulturaban (2024. 05. 24.)
4. Nádai P. (1911): Gépi iparművészet. Huszadik Század, 1911/4
5. Vadas József (1979): Nádai Pál, az iparművészeti nevelő. Ars Hungarica (1979/2.chrome-extension://efaidnbmnnnibpcajpcglclefindmkaj/https://epa.oszk.hu/01600/01615/00034/pdf/
   EPA01615_ars_hungarica_1979_02_209-236.pdf, 2024. 05. 24.)
6. Soproni Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár Központi Levéltár (röviden: SOE KKL KL) 41. fond: Bútoripari Fejlesztési Intézet tervanyagai & Nagy Vivien (SOE FMK) A magyar ipari bútortervezés tradicionális értékeinek kutatása, továbbfejlesztésük lehetőségeinek feltárása PhD. kutatási anyag
7. Magyar Gazdaság (2023): Drágulnak a bútorok, a piac pedig gyökeresen átalakul,
   https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/01/dragulnak-a-butorok-a-piac-pedig-gyokeresen-atalakul (2004.05.24)
8. Nikolaus Pevsner (1977): A modern formatervezés úttörői. Bp., 1977 id. mű 28. oldal
9. Alexander von Vegesack (2009): Thonet, Hajlítottfa- és csővázas bútorok, Cser Kiadó, Budapest, ISBN 978-963-9759-77-0 
10. Diener-Dénes József (1903): A lakberendezési tavaszi kiállítás. Magyar Iparművészet 1903/3. 105-123.o.
11. Kiss Ernő és Tsa (1912): Fa és Fémipari Különlegességek Országos Áruháza: Árjegyzék, Bp.
12. Vadas József (1992): A magyar bútor 100 éve, Fortuna 36. oldal
13. Lyka Károly (1901): Modern iparművészet és közönség. Magyar Iparművészet 1901./5. 195-99. o.
14. Troczkai Wigand Ede: Munkáslakás terv. 1906 k.Vadas József: A magyar bútor 100 éve 69. oldal
15. Sári Zsolt muzeulogus, a szentendrei Skanzen Főigazgató helyettese
16. https://epiteszforum.hu/kadarkocka-es-tipusbutor--videki-életterek-a-szocializmusban (2024.05.10.)
17. Gelencsér András (2023): Ábrándok bűvöletében, Akadémiai Kiadó Zrt, EAN 9789634548997
18. David Attenborough (2022) Egy élet a bolygónkon c. könyv, Park Könyvkiadó ISBN9789633558720
19. Laursen, Linda Nhu; Tollestrup, Christian (2017): DESIGN THINKING - A PARADIGM Wicked Problems,  Aalborg University, Denmark; 233. oldal
20. M. Aslanyan. (2023): Designing And Manufacturing Sustainable And Eco-Friendly Furniture, Forbes https://www.forbes.com/sites/forbesbusinesscouncil/2023/04/11/designing-and-manufacturing-sustainable-and-eco-friendly-furniture/?sh=2181ab2c61af (2024.05.10.)

Tetszett a cikk?