A Mercedes formaterveitől a kárpitozott „mobil szobrokig

Stefan Heiliger
„Swing Line" kanapé
Hintaszék formára hajlított rétegelt lemezből
„Spot" pihenőszék
„Progresso" fotel lábtartóval
"DS 260" fotel állítható támlával és lábtartóval
„Air one" hintaszék fonott huzalháló borítással
„Sundance" kültéri garnitúra
„Inspiration 575" kanapé a Rolf Benz számára
„One for two" - Egy kettőnek

Stefan Heiliger 1941-ben, Berlinben a neves német festő, Bernhardt Heiliger fiaként született. A vizuális élményekben gazdag gyerekkor segíti a saját vizuális nyelv és gondolkodásmód kialakításában. Az elhivatást nyújtó felsőfokú tanulmányait az 1955-ben alapított híres Ulmi Formatervezési Főiskolán, majd a jeles mester és elméleti szakember, Wilhelm Wagenfeld professzor mellett végezte. Az ulmi főiskola a két világháború között működő nemzetközi kisugárzású Bauhaus főiskola racionális formaalkotó hagyományainak örököseként működött.

1964-ben, amikor Heiliger tanulmányait befejezi, a kortárs német formatervezést és bútort a racionális, rendszerelvű ulmi szemlélet uralta, amelyet a legjobban Dieter Rahms, Egon Eiermann és Wilhelm Braun-Feldweg munkái jellemeznek.

A fiatal Heiliger stílusát nem az ulmi iskola hűvös, racionális formanyelve, hanem első munkahelye, a világhírű Benz-Merce -des formatervező műhelye, a szélcsatorna diktálta áramvonalas (organikus) formavilág határozta meg. Már 1974-77 között autóipari formatervező tevékenységével párhuzamosan az Offenbachi Formaképző Főiskola meghívott előadója, ahová 1977-től professzori kinevezést is nyer. Oktatói tevékenységét a tervezőihez hasonló intenzitással és elkötelezettséggel végzi, maradandó pozitív élményeket és példát nyújtva nyíltságával és pozitív problémamegoldó képességével diákjainak.

Viszonylag későn, 37 évesen, 1978-ban nyitotta meg saját formatervezői stúdióját. A stúdióban tervezett első, nyilvánosságnak szánt bútorok és kísérletek modelljei a '80-as évek elejére datáltak. Az évtized derekára már több igen rangos német, illetve svájci, osztrák és holland kárpitosülőbútor-gyártó céggel, mint a Rolf Benz, Wk Wohnen, Strássle, De Sede, Wittmann és Leolux, alakít ki tartós együttműködést.

Ekkor már a német design túl van a korai '70-es éveket is jellemző „pop és űrkorszaki" stíluson és az azt követő
krízisen, a '80-as évek „új német designnak" aposztrofált stílustrendjét éli. „Jellemző a '80-as évek formatervezésére egy kettős áramlat... a punk és new-wave szubkultúrák befolyásolta alkotások... szokatlan anyaghasználattal, mint a nyersacél és beton... az 1980-as években újból megnövekedett a Bauhaus klasszikusai iránti érdeklődés, ami a régi tárgyak új kiadása mellett számos új tárgyat jelentett. Ebből a '90-es évekre kifejlődött egy heterogén formanyelv: sok alkotás az '50 és '60-as évek formatervezésére támaszkodott (lásd a retro megjelenését). Az anyagválaszték sem egységes: az új anyagok mellett, mint a transzparens műanyagok, rugalmas gélek és visszanyert alapanyagok, a konvencionális anyagok is: mint a fa és fém is használtak". (Sven Vorderstrose) Heiliger nem törekszik olyan megnyilatkozásszerű tárgyak tervezésére, amelyek designelméleti értelemben történelmet írhatnának, hanem ipari indíttatásának megfelelően - immár 40 éve az „ülésre" koncentrálva - a gyártható és eladható kárpitos ülőbútorok történetét írja.

Ebből következően tevékenysége és személye nem tárgya a sztárcsináló és a „feltétel nélküli stílusimádó" műkritikusok méltatásainak, de logikus folytatása a Benz-Mercedesnél a kollektíva viszonylagos névtelenségében eltöltött éveknek. Már ezekben a kezdő években szívesen foglalkozik az autóüléssel a funkció-forma-technológia kényszerítő hármasának korlátait vállalva. Heverőinek őstípusa nem a kultúrtörténeti recamiere, hanem a modern elődök: Le Corbusiere, Charlotte Perriaud és Pierre Jeanneret LC4-es chaise-longue-ja (1928). De alkotásai rokoníthatóak Alvar Aalto ismert „39." modelljével (1937) vagy Charles Eames „670"-es pihenőszékével is (1957).
Tevékenysége hasonlítható a személygépkocsik, kiemelten a Mercedes modellek fejlesztéséhez, ahol a modellsorozatok egymásra épülnek, és az eladási statisztikák is befolyásolják a formatervezők szabadságát. Így Heiliger alkotásai „nem forradalmiak", de a kényelmesen ülés egyre magasabb szinten megvalósuló következetes „revíziói" a legúj abb anyagokból és megoldásokkal: mozgató gázrugókkal és rejtett mozgatható artikulációkkal - organikus módra - a hajlatokban. A kényelmet és megbízhatóságot sugárzó jól felépített (németes) formák, tekintélyesek, de nem nehézkesek, néha antropomorfak vagy a haut cotoure-re emlékeztető (fonott vagy „bikini effektus") huzatokkal.

Az anyagválaszték igényessége, a változó pozíciókban egyaránt ergonomikus ülőszerszámok, a Mercedes személygépkocsik igényességére emlékeztetnek. Nem véletlen, hogy gyártóik is a kárpitosbútor-ipar nagyágyúi közé tartoznak.

Heiligert kétszer díjazták a nemzetközi Du Pont-díjjal, az Artemide cég elismerő díjaival. Darabjai bekerültek a Stuttgarti Alkalmazott Művészetek Múzeumának válogatásába. Személye és felfogása a bútorgyártás nagyüzemi átalakulásával egyre nagyobb figyelmet kap. Ezt látszanak támogatni az utóbbi évek alkotásai is, amelyek meglepő plasztikai értékekről tanúskodnak,de most már Heiliger saját vállalkozásában is kivitelezve és forgalmazva. Az immár 68 éves alkotó az idei kölni és milánói nemzetközi bútorbemutatókon, a német nyelvterületen kívülről kapott felkérésekre készült új modelleket mutatott be. Az 1926 óta ülőbútorokkal és asztalokkal foglalkozó elismert, olasz Tonon cég standján láttuk a karakteres - formához illő - „One for two" (Egy kettőnek) elnevezésű, „összebújós" kárpitozott foteljét, valamint „Sundance" (Naptánc) névvel a színes, polietilén kerti fotelt. Míg az „One for two" felismerhetően lendületes Heiliger mű (acélvázon elasztikus hevederek, formahab köpenybe öntve), addig a „Sundance" egy újabb technika, a rotációs öntés terméke. Amúgy, a Tonon nemzetközi tervezőcsapatában dolgozni kitüntető helyezést jelent.

Vásárhelyi János
formatervező
 

Tetszett a cikk?