Az ideális konyha tervezése (8. rész)

 

 

 

Elsőként a tűzhely méreteinek szabványosítására került sor, mivel ez a háztartási készülék mindig része a konyhának. Méretei meghatározásánál ergonómiai alapokból indultak ki, így a kényelmes munkamagasság miatt lett 850 mm magassága, a kényelmes benyúlási mélység miatt 600 mm mélysége, és hogy két edény egymás mellett elhelyezhető legyen, 500 mm vagy 600 mm a szélessége.
A 600 mm mélységből adódóan a hűtő és a mosogatótálca mélysége is ekkora lett. Ezek a készülékek ekkor még önálló készülékként szerepeltek a konyhában.
A később megjelent elszívó méretei következtek a tűzhely szélességéből, a mélységénél pedig azt vették figyelembe, hogy a konyhában dolgozó személy előre hajolva ne verje bele a fejét.
A következő forradalmi szabványosításra 1970-ben kerül sor, mivel ekkor kezdtek rohamosan elterjedni Nyugat-Európában az elemes konyhabútorok, ahol a magasabb esztétikai érték miatt és praktikussági okokból megjelentek az önállóan beépíthető főzőlapok, sütők, mosogatók, legvégül a hűtőszekrények.
Ekkor véglegesítették a beépíthető készülékek méreteit, amit idővel a többi háztartási készülék gyártó is átvett, és így terjedt el a világon. Az 1970–80-as évek technikai újdonságai a mosogatógép és a mikrohullámú sütő, idővel a kezdeti különálló szerepből átléptek a beépíthető kategóriába.
Mivel előfordult, hogy egyes lakásokban a mosógép is valamely oknál fogva a konyhába került, ezért az elöltöltős mosógépek méreteit is a konyhai méretezéshez igazították, és legújabban már egyes gyártók külön konyhai mosógépet is gyártanak, amelyre külön ajtó kerül, így teljesen észrevehetetlenül beleolvad a konyhába.

Szabványok

Jelenleg a konyhabútorok méreteire az „MSZ EN 1116:2004 avagy a Konyhabútorok, Konyhabútorok és konyhai készülékek összehangolt méretei” című szabvány érvényes, melynek fontosabb részeit az alábbiakban foglaljuk össze: a beépíthető nyílások és terek szélessége és magassága csak pozítív méreteltérések vannak megengedve. A tartozékok és a készülékek szélességére és magasságára csak negatív méreteltérések vannak megengedve.

Magasságok

Munkamagasság
A padlótól a munkapult felső síkjáig mért távolság, 800, 850, 900, 950 mm.

Az alsó szekrénybe épített készülékek magassága
A padló síkjától a munkalap alsó síkjáig mért távolság, 770, 820, 870, 920 mm.
A korpuszok (szekrénytestek) magasságára nincsen konkrét előírás, de a szabványból levezethető:
Ha a legelfogadottabb 820 mm készülékmagasságból indulunk ki, és egy 100 mm-es lábazattal számolunk, akkor 720 mm jön ki.
A legtöbb európai konyhabútorgyártó ezen méretre gyártja a korpuszait. Persze azért akadnak kivételek, a nálunk is népszerű tegezős áruházlánc 700 mm korpusszal készíti, de Németországban is több nagyobb gyártó a 750 mm magasságot alkalmazza.
A felső szekrény magasságára szintén nincs előírás, de technológiai egyszerűsítési okokból (azonos polcfuratolás, pántfuratolás, nagyszériás ajtógyártás stb.) az alsó szekrény magasságával megegyező felső szekrényeket gyártanak.

Mélységek

Munkalap mélysége
A munkalap első síkja és a fal közti távolság legalább 600 mm.
Munkalap előállása
A munkalap első síkja és az ajtók, fiókok frontja közti távolság ne haladja meg a 30 mm-t.
Felső szekrény mélység
A fal síkjától a szekrény első síkjáig mért távolság max. 400 mm.
Szélesség
A 450 mm-es méretet kivéve, 0-tól kezdve 100 mm fokozatokban kell kialakítani. A gyakorlatban elterjedt a 450 mm-es méret.
A konyhai készülékek beépítésére való nyílások a szekrényekben. Beépíthető készüléknek itt elsősorban a sütőt, a mikrohullámú sütőt és a hűtőt tekintjük. A mosogatógép, mosógép aláépítendő kategóriába tartozik. A sütőnél, mivel 600 mm-es korpuszba építjük be, ezért 600 mm-es magassággal számolnak a készüléknél, amihez egy 590 mm beépítési magasság tartozik.
Beépíthető mikrohullámú sütőknél 420 mm és 450 mm, a hűtőszekrényeknél 1780 mm-es szabad nyílásméretet preferálja a szabvány, és manapság ezek a legelterjedtebb méretek.
A munkapultba építendő készülékek (főzőlapok, beépíthető olajsütők, lávaköves grillek stb.) terén a szabvány nem ír elő kötelező méreteket, de praktikussági okokból a készülékgyártók egymás között összehangolták a méreteket, így a legtöbb főzőlap 560 mm x 490 mm nyílásba beépíthető (de azért célszerű előtte tanulmányozni a beépítési útmutatót).
A mosogatótálcák terén sajnos nem ennyire egyszerű a helyzet, ahány gyártó, annyiféle méret van, itt max. az az azonosság, hogy vannak a 450-es, 600-as és 800-as, 900-as alsószekrény fölé építhető típusok.

(Folytatjuk.)

Macsali Zsolt
www.macsali.hu

Tetszett a cikk?