Új alapanyagok: Többször késelt furnérújdonságok

A gyártás során az alapanyagból először furnért hámoznak, amit feldarabolnak, majd a lapokat merítőkádakban a végterméknek megfelelő színre festik. Az így kapott furnérrétegeket az elérni kívánt designnak megfelelően rakásolják – ügyelve az esetleges szín- vagy vastagsági sorrendre. Ezután következik a rétegek ragasztózása – a ragasztónak nemcsak kötőanyagként van szerepe, hanem a színes ragasztórétegek csíkokként jelennek majd meg a végterméknél. A rakásolt, előkészített furnérlapok préselése során ismét lehetőség van a végeredmény befolyásolására: a hagyományos, sík préslapok alkalmazásával egyenes szálú lesz a végtermék, de íves, hullámos préslapokkal egészen változatos mintázatok érhetők el. A kapott „Alpi-rönk” keresztmetszeti mérete mintegy 70x70 cm, hosszúsága több méter is lehet. A furnértömb oldalait egyenesre vágják, megcsiszolják, majd a késelési eljárás során 0,4–2 mm vastagságú furnérrétegekre szeletelik fel. A hasítási iránynak a rétegezéshez, az „erezet”-hez viszonyított helyzete változatos lehetőséget nyújt a rajzolatok kialakítására. Az ismertetett eljárással készülő, színezett színfurnérok felragasztás után már csak felületi védelmet, lakkozást igényelnek. Az egyes Alpi furnérmodellekhez megfelelő, akár anyagában színezett élfurnért is kínál a cég.
Az Alpi hatalmas mennyiségű faanyagot használ fel termeléséhez, a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés jegyében gondot fordít arra is, hogy tanúsított erdőgazdálkodásból származó (FSC-tanúsított) alapanyagot dolgozzon fel.


www.alpi.it


Tetszett a cikk?