Philippe Starck, a meglepetések embere és formatervezője

Gyermekkora és nemzedéke

A kezdő évek ismerete Starck esetében a későbbi, expanzív személyiség megértése szempont jából fontos, megnyilvánulásai ugyanis a médiában és műveiben tárgyiasultan, egymást erősítve meglepetéseket, érzelmeket provokálnak a kulturális közéletben és a piacon egyaránt. Starck 1949-ben született a Párizs melletti Neuilly városkában. Apja repülőgép-konstruktőrként elfoglalt ember lehetett, mivel Starck visszaemlékezései szerint magányosan, szülői irányítás nélkül teltek iskolásévei. A kövér kisdiák osztálytársai között defenzívába szorulva naphosszat autókat és repülőket rajzol magányosan, papírokat halmozva. Visszahúzódó, ellentmondásos természete és a sok rajz láttán anyja egy barátja – egy katar püspök – azt jósolta, hogy dekoratőr lesz belőle.
Nemzedéke – gyors váltásként – már nem a forradalmár, mozgalmi '68-as korszak továbbvivője. Lemaradtak az utcai harcokról és nincsenek világot megváltó ideológiáik sem. Elődeiktől eltérően a színtelen, válságok tarkította '70-es évtized nemzedékeként kevésbé a tivornyák, mint inkább a neonvilágított éjszakai csavargások, élő koncertek résztvevői, akik a drogfogyasztástól sem tartózkodnak. Jelképeik is megváltoztak: Mad Max-szerű apokaliptikus és Sid Vicious-höz hasonló punk figurákat állítottak maguk elé.

Az elmulasztott egyetem és a szellemi önállóság első évei

Francesca Spanish összecsukható szék	Mister Bliss térdeplőszék

Bár Starck 1968-ban beiratkozott az Ecole Nissim de Camondo művészeti főiskolára, visszaemlékezése szerint azt nem igazán látogatta. Vállalkozásba kezdett, felfújható lámpákat tervezett és kivitelezett. Egyik modellje egy héliummal töltött transzparens műanyag gömb volt, amely tápkábele zsinórján lebegett a benne lévő izzóval egyetemben. Hasonlóan eredeti ötlet volt a világító párna neoncsővel a belsejében. A témában elmerülve egy ideig a lebegés és az egyensúly problémája foglalkoztatta. A meglepően önálló kezdés után még abban az évben megtervezte első összehajtható – kedvenc témája asztalban is – székét, a Francesca Spanish nevűt, melyhez fémcsövet, műanyagot és epoxit használt (gyártója az olasz Baleri cég).
Már első széke is több jellemző jegyet visel a rákövetkezőkéből: vegyes anyaghasználat, elmés szerkezetű összecsukhatóság, kis súly, energiatakarékos kivitelezés, karakteres, funkcionális formák, megszemélyesítő névválasztás. Ezekhez az intelligenciát és a kíváncsiságot próbára tevő, érzelmeket is megmozgató kérdések csatlakoztak: hogyan is működik, mi is tartja?

Costes karosszék	J (Serie Lang) könnyűfotel	Lola Mundo szék-taburet

Akár egy repülőgépre is vonatkoztathatnánk ezeket. Starck nem tagadja azt, hogy az apjától örökölte a „francia feltalálói szellemet” és lelkesedését a technika újdonságai iránt. Meggyőződése, hogy „egyenesen kötelessége minden áron innovatívnak lenni” (Boissière), „Citroёn-szellemiségűnek”, ahogyan ő ezt a belső kényszert nevezi. Véleménye szerint „jobb egy kreatív hiba, mint egy ízléses, de stagnáló szellemiségű mű”.

Az első állás és megrendelések

Royalton bárszék	Tabourett bárszék

Valószínűleg az előbbi hozzáállás is hozzájárult ahhoz, hogy mindössze 20 évesen a jeles francia divatcég, a Pierre Cardin művészeti igazgatójaként alkalmazzák. Ennek következtében 1970-ig önálló formatervezőként nem tevékenykedik. Később belsőépítészként két neves párizsi éjszakai klub, a La Main Bleue és a Les Bains-Douches átalakításánál gyűjtött szakmai tapasztalatokat. Ezt követően jelentős feladata volt – négy más kollégájával megosztva – az Élysée Palota lakosztályainak megtervezése és berendezése François Mitterand köztársasági elnök számára.
Erre a megbízatásra emlékeztet az 1981-ben tervezett titokzatos nevű President M. bontható fémállványú, üveglapos kör alakú asztala, amelyen a lapot négy, a lábakon álló fém „cápauszony” támasztja alá. Látványuk sikeresen semlegesíti az asztal technicista kinézetét. Szintén korai modell a furcsa névre keresztelt Mister Bliss térdeplőszék, amelyhez Achille Castiglioni 1970-ben tervezett Primate térdeplőszéke szolgált előképül. Összehasonlítva a két modellt, Starck modelljének minimalizmusa tűnik fel: egyszerű, lendületes, monokróm csőváz áll szemben az előkép „amerikaiasan” bőven kárpitozott, krómozott megjelenésével.
A párizsi V.I.A. Galériában (az elnevezés az 1969-ben alapított állami támogató szervezetre, a Valorisation de l’Innovation Dans l’Ameublement-ra vonatkozik) a szintén párizsi Cafe Costes jó szemű tulajdonosának feltűnt egy három csőlábon álló karosszék. A fémvázra szerelt, egy befogadó ívben préselt, rétegelt palásttal karakteres kényelmet ígérő modell láttán meghívta Starckot kávézója és vendéglője átépítéséhez tervezőnek. Az új Costes sikere egyik napról a másikra nemzetközi hírnevet hozott tervezőjének és a Costes karosszékből 1970-ig 400 000 darabot adtak el.

Olimpiai fáklyatartó (Albertville,1992)	Asahi Hotel, Tokió

Erőteljes fellépés és a tervezői tevékenység expanziója

Az 1979-es évben Starck termékeinek gyártására létrejött a STARCK PRODUCT COMPANY. A modellek értékesítése azonban nem volt problémamentes, így a tervezőnek is fel kellett lépnie saját érdekében, és egy merész húzással Olaszországban próbálkozott. Hasonló fellépésnek számított az is, hogy a postai forgalmazásra 1984-ben alapított, Franciaországban működő, XO kereskedelmi cégnél Starck művészeti igazgató lett.
Az említett eredményes fellépések hatásos eleme lehetett rendhagyó megjelenése is. A magas, testes Starck egy „kamionsofőr ábrázatával, lezser öltözettel (tornacipők, pólók, egyedi japán zakóval, bizzar frizurák és fejfedők), egy színész-komédiás minden adottságával rendelkezik (szuggesztív gesztusok és beszéd, tenor hangfekvés), hogy a figyelmet magára vonja, és meg is tartsa”. Minden kérdésre, minden helyzetben válaszol. Eszközei a rövidítések, találó képek, anekdoták. Kerüli a finomkodó retorikát, nevükön nevezi a dolgokat, nem riad vissza a trivialitástól, ha az eredményes (Olivier Boissière). Így személye és munkássága egyenlő mértékben váltak vitatottá és híressé: „mint formatervező, első osztályú stiliszta, csábító, monstrumokat teremtő vagy a francia design Messiása”. Rámenős magatartását bátortalanságával és félénkségével magyarázza, amelyeket „szózuhataggal, illetve gyakran szimulált boldogsággal” leplez. „Pszichoszomatikus eset, mint Picasso” – idéz monográfusa, Boissière.

Juicy Salif citromfacsaró	Eros

Zsánerek és székek

A Starckra jellemzően rendhagyó, ugyanakkor statikailag racionális megállapítás szerint a széknél „a negyedik láb túlzás”, példánként lásd a Costes széket mint jól sikerült illusztrációt. A népszerű modellt 1986-ban követte a J (Serie Lang) könnyűfotel, majd 1987-ben, párnázat nélküli furcsa nevű rokona, az Ed Archer szék, mindkettő három lábon, bőrbe öltöztetve. A harmadik, vagyis a hátsó láb szarvszerűen hegyes, anyaga polírozott fém, amely jól rögzíthető a kárpit alatti fémvázhoz. Mindhárom modell egy új, szokatlan zsánert példáz erőteljes fronttal és redukált hátsóval, ugyanakkor szerkezeti újdonságoknak is számítanak. Évekkel később visszatér a még erőteljesebb, stilizált front és a már-már hiányzó hátsó – ironikus gondolatként, a társadalom színfalak mögötti ürességét illusztrálva – ráadásként pedig polietilénből és a legitimáció nélküli angol király, III. Richárd nevével (amúgy Starck szívesen és gyakran ironizál).

	Mademoiselle

Az öntött, polírozott alumínium bútorláb, ha cabriole karakterű, jó lehetőséget rejt magában egy a franciákat célzó, ironikus, barokk interpretációra, amelyből Starck meglehetősen sokat valósított meg. Ilyen a Lola Mundo (1986) szék-taburett is lehajtható támlájával, kárpit nélküli ülő- és támlafelületén süllyesztett gombokkal – kárpit híján a csúszást megfogandó. Tovább fokozva az alumínium plasztikus megformálását, a Royalton bárszék (1988) egyszerűsített cabriole lábain már kis lábtartó szarvacskák nőttek. Majd a végletekig fokozva a plaszticitást, megszületett a Tabourett (1990) bárszék, amely a még ülhető szobor kategóriájába tartozik, de a nagyobb súly és a drága technológia miatt immár műanyagból gyártja a jeles Vitra cég. A plasztikus kialakítású bárszékek kis léptékű, de közismert rokonai az alumíniumból öntött Juicy Salif citromfacsarók (1988/1990) és változataik. Népszerűségük titka valószínűleg a bizarr formában elrejtett funkció felfedezésének öröme, vagyis az intelligencia jelenléte.

Egy motívum, amely sokféleképen értelmezhető és különböző léptékekben használható

La Marie	Masters

Mintha a Royalton bárszék lábtartó „szarvacskái” önálló életre keltek volna, vagy Starck – szarvként, lángnyelvként, sőt, phallosként is értelmezhető – kedvenc motívumai lennének. Tény, hogy a '80-as évek második felében sok alkotása született ennek jegyében és jegyével. Eltekintve a léptéktől, és csak a fontosabbakat sorolva: Smoky Christiani dugóhúzó (1986), Chab Wellington ruhaakasztó (1987), Curiosity üveg vázacsalád (1988), Ara fém asztali lámpa (1988), Luci Fair opálüveg fali lámpakonzol (1989), óriás épületplasztika – Asahi Hotel (Tokió, 1990), Max Le Chinoise szűrőedény (1990), Hot Berta vízforraló (1990), irattáska-fogantyú (1990), ajtókilincs (1991), olimpiai fáklyatartó (Albertville, 1992) stb.
A sokrétű felsorolás igazolni látszik a róla szóló véleményt, miszerint viszonya a különböző műfajokhoz esetleges, és csupán lustaságból őrzi meg kapcsolatait azokkal. Azonban tudatában van azon képességének is, hogy bármiben ugyanolyan könnyedén fejlődhetne. Minden művészi önállósága mellett a '80-as évek második felében Starckot inspiráló hatások érhették a spanyol (katalán) kortárs bútor részéről. Ez nyilvánul meg anyagválasztékának karakterében (acélcső, öntött-polírozott alumínium), de a formaképzésben is, lásd a Royalton szék és pad alumínium bikaszarv formájú háttámaszait, melyek kontrasztban állnak az egyszerű, fából készített ülőrésszel. További rokonítható motívumként értelmezhető egyes fémasztalainak lábazata, és az Asahi Hotel foteljeinek félkarú aszimmetriája.

A nagy projektek és az ismeretszerzés starcki formái

Kétségtelen, hogy Starck nagy nemzetközi megrendeléseinek sora a párizsi Costes kávéház és vendéglő sikere után kezdődött, igazolván sajátos feltevését önmaga sokoldalúságáról. A nagy építészeti -belsőépítészeti megrendelések sorozata a Costes után Tokióban folytatódott 1987-ben a Manin vendéglővel, és a vele párhuzamosan épült Lemoult házzal, ismét Párizsban. Ezeket követte a Hotel Royalton (New York, 1988), a Nani Nani vendéglő és kávézó (Tokió, 1989), az Asahi bár-vendéglő-söröző (Tokió, 1990), a Teatriz vendéglő (Madrid, 1990), a Hotel Paramount (New York, 1990). Mind megannyi meglepetést jelent az építészet, a belsőépítészet, a design és a látványtervezés területein, méghozzá Starck módjára.
Ezt a sokrétűséget ebben a nagyságrendben csak egy sajátos munkamódszerrel, életmóddal lehet győzni, amelyben nagy szerepe van az intuíciónak, „a féktelen, soha sem oldódó kíváncsiságnak, a környezet állandó radarszerű letapogatásának, ami szerfelett szellemes módja az ismeretszerzésnek és a tárgyak megértésének. Módszere, ha van ilyen, tisztán intuitív és abszolút empirikus.” Egyidőben „200–260 terven dolgozom” (vélhetően számos munkatárssal – tenném hozzá, mert ez az információ nyilatkozatából hiányzik, ugyanakkor köztudott). „Mint sok híres lustálkodó [...] szünet nélkül információkat dolgoz fel, hogy félig kész válaszokat tartalékoljon, amelyek alkalmanként precíz kérdésekként használhatóak” (Boissière).

Egy új anyag új lehetőségekkel

Peninsula	Mi Ming karszék

Starck szerint apjától mindössze egy babonát örökölt: mielőtt valamire esküszik, azt meg is kopogtatja. A fával ismerkedve is ezt az empirikus módszert alkalmazta; kezdve a puha uszadékfával és folytatva a nemesebbekkel – majd később egy sor másik anyaggal is –, feltárta azok szöveteit. Kivételt csak a műanyagokkal tett, mert „azok komplexitása előtt egyszerűen kapitulált„. Együttműködése az olasz Kartell műanyagbútor-gyártó és nemzetközi forgalmazó céggel, valamint egy megnyerő új anyag, a víztisztává tett polikarbonát megjelenése fordulatot hozott műanyagokhoz fűződő viszonyában. Ennek eredménye egy szokatlanul egyszerű, szögletes geometriájú, átlátszó, tehát súlytalannak tűnő rakásolható szék, a La Marie. Szilárdsága szempontjából a modell minden „porcikája” átgondolt technokrata tervezőről árulkodik, és ennek mindössze a költői hangzású elnevezés mond ellent. Bár lehetne akár iróniáról is szó, tekintetbe véve a tervező alapos vallásos neveltetését és a La Marie egyszerűségét, átlátható tisztaságát, valamint Starck habitusát. A Kartell expanzív üzletpolitikája, Starck tervezői temperamentuma és pörgése folytán a La Marie sikere után öt év alatt több mint egy tucatnyi közös új termék született. Mindannyi műanyag, vagy fém és műanyag kombináció. Csak a legsikeresebbeket sorolva, amelyek úgy a múzeumokban, mint a Kartell üzleteiben egyaránt szerepelnek sikeres jelenkori klasszikusokként: a Louis Ghost (Lajos szelleme, a klasszicista medalion háttal, ami a XVI. századra utal) és a Mademoiselle –szintén klasszicizáló – karszék az első siker szerkezeti megoldásait ismételve. Neve és stílusa által kötődik hozzájuk a Maria Antonietta asztalka, egy ironikus, átlátszó történelmi panoptikum tagjaként.

Brouette fatalicska fotel

A '60-as évek ovális formáit idézi a retró Ploof kanapé és fotel színes polietilénből, fémlábakon. Rendhagyó ötlet színes, átlátszó műanyag vázákat ülőkeként használni; ilyen például a befenekelt vázacsalád, a La Bohème – amely elnevezésként igazán találó és hangulatos. Szintén a retró műfajának példája a vonzó és elegáns csészefotel, a színtelen vagy színes transzparens Ero/s modell, fémtalpon. A hideg tapintású polikarbonát csésze kárpit nélküli, így leleményesen és esztétikusan egy meztelen, benne ülő karcsú női testtel reklámozzák. Ennek ellentéte a masszív arányokat mutató, de belül teljesen üres Bubble Club, a kárpitozás nélküli klubfotel, amely olyan megszokott fogalmakat, mint a súly és a süppedő kényelem, díszletnek tűnő kültéri bútorként cáfol. A nagy külső méretű, de gazdaságosan előállítható bútortestek gyártását egy rotációs öntésnek nevezett eljárás és az új kereskedelmi cél, a külső terek bebútorozása tette lehetővé. Képzőművészeti eredetű a Brâncuşi oszlopaként rakható ülőke, a furcsa nevű, színes, polipropilén Prince Aha. A Dr. No szék és Dr. Na asztal pasztellszínekben pompáznak és gazdaságosan méretezett polipropilén héjakból állnak, amelyek szilárdságát a komfortot szolgáló ergonomikus hajtások és ívek biztosítják. A Dr Glob szék és a Balu asztal pasztell színeik dacára is – legalábbis formáikat tekintve – inkább egzotikus, mint design jellegű együttest alkotnak, főleg az asztalnak köszönhetően. Míg az előbbi két együttes műanyag-fém összetételű, addig a Miss Trip szék egy hagyományos anyagot, a fát – esztergályozott formában – kombinálja a befogadó merev polipropilén üléssel, amelynek „csapfészkébe” köti a rétegelt hátidomot. A hagyományos és új anyagok kombinációja, a mesterséges és a természetes kontrasztja üdítő és esztétikus látvány. A Kartell cég és Starck továbbra is együttműködnek, a felsorolás olyan további új darabokkal folytatható, mint az új technológiai mesterfogásokkal operáló Masters, Dr Yes, Mister Impossible műanyag székek, a Hole kanapé és fotel, amelyek már szakítottak az átláthatósággal is. Mindannyi kültérbe szánt könnyű bútordarab, amit a beltérbe sem esik „nehezünkre” bevinni.

A hazai pályán első osztályú stiliszta és csábító

Mister Knorr

A külföldön inkább minimalista designerként ismert Starck francia földön gyakran használ dekoratív, hagyományosan francia stílusfordulatokat és hagyományos anyagokat; erről cége, az XO választéka is tanúskodik. Felismerhetően francia stílusú, fa állványszerkezetű modellek a Bon szék és változatai, a fotelként is használható rusztikus fatalicska és a Peninsula fa karszék. Mint klasszikus anyag, a kerámia is jól talál a hazai képben, lásd az ülőkeként szolgáló Mister Knorr óriási porcelán leveskockát vagy emberfejet bronz, arany és platina mázakkal. Idővel a hazai kollekció is modernizálódik olyan sikeres, műanyagból készülő modellekkel, mint a Bubu zsámoly – ez egyben tároló és hangulatlámpa is –, valamint a Mi Ming karszék, amelyet a kínai ming-kori karszékek ihlettek és két színben készül átlátszó polikarbonátból. Nem csodálkoznék, ha Starck – akit foglalkoztat a piac működése is – a kínai piacot célozná, miként nem is olyan régen a Bubu ülőkével szándékában is állt.
Philippe Starck otthoni elismertségéről, dacára a szerényebb hazai eredményeknek, magas kitüntetések tanúskodnak, mint például a Grand Prix National de la Création Industrielle (1988), Commandeur dans l’Ordre des Arts et des Lettres (1998), Chevalier dans l’Ordre National de la Légion d’Honneur (2000). Nemzetközi elismertségét olyan díjak jelzik, mint a Delta de Plaia a Barcelona (1986), Primero International de Disegno Barcelona (1995), Harvard Excellence in Design Award (1997), Designer of the Year (1999) és mások. Munkáit olyan rangos kiállítóhelyek fogadják, mint a Victoria and Albert Museum (1988), Cooper-Hewitt Museum, National Design Museum (New York, 1989), Musée des Arts Décoratifs (Párizs, 1990), Design Museum (London, 1994), MOMA (New York 1995) és mások.
Egy ilyen pozitív életpálya kapcsán a cikk írójában akaratlanul is felmerült a kérdés: mi történhetett volna Starckkal nálunk, és kit ért volna nagyobb kár? (Bár a helyzet franciahonban sem rózsás!)

Vásárhelyi János
formatervező

Tetszett a cikk?