Az ülés méltósága (2. rész)

1. kép: BSR Center a Váci úton
(tervező: Szász László)

A mai fejezet tézise így szól: Minőségre szükség van, és a technológia segít minőséget létrehozni, de csak alapos, kiérlelt gondolatok segítségével. Ezeket az elmúlt korokban is meg lehet találni, újraértelmezni, és új minőséget létrehozni.

A tervezői tevékenység aktuális dilemmái


A rendszerváltozás után épített környezetünk és tárgyi világunk hatalmas mennyiségi és minőségi változáson ment keresztül. A spontán, majd az államilag levezetett privatizáció, a külföldi befektetők intenzív jelenléte, a beruházások nagyságrendje, az új minőségi elvárások, a kemény, sokszor tisztességtelen verseny alaposan átszabta a magyar tervezői szakma, az építőipar, a finanszírozó szervezetek, a gyártó- és beszállítócégek tulajdonosi szerkezetét, arculatát, technológiai felszereltségét, termékpalettáját.
De maga a társadalom is ambivalens módon éli meg a gyökeres változásokat. Az új technológiák, anyagok, iparcikkek jelentős része import útján kerül az országba. A láthatóan más, tőlünk fejlettebb ipari és humán kultúrák termékeit a legjobb esetben is csak közepes minőségben tudjuk adaptálni. Ez igaz mind a tervezői, mind a kivitelezői területre. Épített környezetünk magán viseli a minőségi termékrendszerek adta lehetőségek és az adaptáció kényszerének kettősségét. Az állításban megfogalmazottak nem jelentenek sem építészeti, sem esztétikai értékítéletet, és valószínűleg a globális gazdasági együttműködés természetes folyamatát tükrözik, továbbá egyfajta pozitív kihívásként is kezelhetők. A fővárosban az elmúlt két évtizedben, óriási számban épültek irodaházak, kiemelten az egykori nagy iparövezetek sugárútjain, például a Váci úton, ahol a folyamat látványosan követhető (1. kép).
A nyugat-európai példákkal szemben, a köz- és a versenyszféra területén megvalósuló presztízs értékű beruházásokban sincs igény és hazai gyakorlat az egyedi vagy kisszériás berendezések és felszerelési tárgyak tervezésére és legyártására.

2. kép: Philip Webb: Kredenc, Morris & Co.

Az asztalosműhelyek, kisüzemek szívósan állják a sarat a kemény versenyben. A mobil bútorokat, világítási berendezéseket, kiegészítőket gyártók szinte teljesen megsemmisültek. A magyarországi piac rendkívül árérzékeny. A lakosság jelentős hányada nem engedheti meg magának, hogy akárcsak jó közepes minőségű termékeket vásároljon. Inkább jellemző, hogy gyenge minőségű, de minél több fogyasztási cikket szeretnének birtokolni. A termelői oldalnak az állandó tűzoltás mellett nincs energiája értelmes és életképes termékstratégiát kidolgozni. A tőkehiány is fojtogató az ágazatban.
Az egzisztenciális küzdelmek közepette az emberek, így a tervezők és a művészek is jelentősen vesztettek szociális érzékenységükből és elkötelezettségükből. Úgy tűnik, a Modern Mozgalomnak nevezett művészeti korszak morális és humanista indíttatású gyökerei már régóta halódnak.
A következőkben szeretném megvizsgálni, hogy mik voltak az előzmények, illetve hogyan alakult ki az a progresszív tervezői hitvallás, amely az emberiség életének, létének igazságosságát akarta érvényre juttatni és jobbítani alkotásaiban.

A nagy változások kora, a XIX. század

3. kép: Josef Hoffmann: Teáskészlet (1903),
Wiener Werkstätte

A XVIII. század végi nagy ipari forradalom hatására viharos gyorsasággal alakult ki a gépesített gyáripari termelés, ugrásszerűen javult a termelékenység. A korábbi mesterségbeli virtuozitást bizonyító díszítések a gépi gyártásban lélektelen, túlburjánzó giccsé degradálódtak. Az angol építészek, művészek egy része érzékenyen reagált a XIX. század közepére már kaotikussá váló állapotokra. Az Arts & Craft (Művészetek és Kézművesség) mozgalom tervezőinek meghatározó szerepük volt abban, hogy az iparművészet mint önálló alkalmazott művészeti ág létrejött, és megjelent a társadalmi igazságosság ügyében felelősséget vállaló tervezőművész. Megpróbáltak a rászorulók számára elérhető áron, igényes kialakítású, funkcionálisan jól működő mindennapi használati eszközöket, tárgyakat tervezni és gyártani. De a nagy élőmunka-igényű, egyedi kézműves technológiával ez nem volt biztosítható (2. kép).
A századfordulón a Charles Rennie Mackintosh vezette Glasgow-i Négyek elnevezésű művészeti csoport letisztult, geometrikus formavilágú bútorai nem hazájukban, hanem néhány ezer kilométerrel távolabb, az Osztrák–Magyar Monarchiában voltak nagy hatással koruk iparművészetére. 1903-ban megalakult a monarchia osztrák fővárosában a Wiener Werkstätte (Bécsi Műhely) a „Gesammkunst” (összművészet) jegyében. Munkáikat mind a tervezők, mind a kivitelezőműhelyek ellátták saját monogramjukkal. Életképes közép-európai alternatívát jelentett három évtizeden keresztül (3. kép).

4. kép: Breuer Marcell: B 25, Karfás pihenőszék (1928–1929), Gebrüder Thonet

Új szelek Közép- Európában

A századfordulón a német ipar vette át Angliától a vezető szerepet. 1907-ben megalakult a Deutscher Werkbund (Német Gyáripari Szövetség). Célkitűzése volt az újra fogékony gyáriparosok, iparművészek, építészek együttműködésének koordinálása, hathatós segítése. A gyárak iparművész tervezőket kezdtek alkalmazni. Színre lépett a társadalomba integrálódott, a gyártási folyamatokkal tisztában lévő, azt munkájában aktívan alkalmazó tervezőművész, a „designer”. Műveit sorozatban gyártott terméknek, nem pedig műtárgynak nevezik.
Az oktatás fejlesztésére is nagy hangsúlyt helyeztek. A német művészeti iskolák élére komoly reformokat végrehajtó tervezőművészek, híres teoretikusok kerültek, sok közülük külföldről érkezett. A Bauhaus oktatási céljául a jövő új tervezőinek képzését tűzték ki, akik itt próbálták megvalósítani a társadalmi igazságosság és a szolidaritás jegyében progresszív eszméiket, radikális momodernizációs és szociális programjaikat, művészeti akcióikat.
A híres Thonet cég termékeivel megteremtődött az olcsó, nagyszériás, variálható alkatrészekből álló, sorozatban gyártott népbútor. Az I. világháború után termékeik 75%-át újakra cserélték. Fiatal tervezőket hívtak meg: Breuer Marcell, Mies van der Rohe, Mart Stam. Az ülőbútor fogalmának újraértelmezésével, a legmodernebb ipari technológiát felhasználó ipari termék született, a csőbútor.
Breuer Marcell csőbútor-korszakának tervezési elvei véleményem szerint a Thonet B 25 kódszámú állítható háttámlájú pihenőkarosszékében összegződnek (4. kép). Minden a funkcionális cél, egy új típusú kényelem elérését szolgálja. A hajlított csővázszerkezetben érvényesül az acélcső rugalmassága.

5–6. kép: Mifi székcsalád hajlított fa változatai

A kapcsolatok csavarozottak, a bútorokat alkatrészekből, sorozatban szerelve állították elő. Az ülő- és a hátlap rugalmas fonata használat közben finoman enged a test súlya alatt, egyben súlytakarékos megoldás. A két karfa kényelmes megtámasztási felületet biztosít.
A karosszék aktív elemekkel is rendelkezik, amelyek a kényelmes és variálható üléspozíciót tovább javítják. A karfa meghosszabbításának vályúi biztosítják a háttámla dőlésszögének állíthatóságát. Az ülőlap rugós felfüggesztése a járműipar világából érkező megoldás. Egyáltalán az egész bútorra a gép és ember viszonyának alapos átgondolása a jellemző. Az ember maximális kényelemben, passzív helyzetben van, a szék ezt magas technológiai szinten, aktív elemekkel biztosítja. Az ülés pozíciója határozott, biztosított az oldaltartás. Ez a testhelyzet lehetővé teszi a végtagok felszabadítását, aktivizálását, amely a járművezetés alappozíciója lett.

Egy tervezői válasz – széktervezés és a megvalósítás

7–8. kép: részletek

A fentiekben bemutatott korszak tanulmányozása inspirálta a Mifi székcsalád megtervezését. A két szék tisztelgés a korszak és alkotóművészeinek, tervezőinek szellemi eredményei, technológiai vívmányai és szociális érzékenysége előtt a konstruktivista esztétika jegyében. A székek a Breuer Marcell által megfogalmazott tervezési kritériumokat is magukban hordozzák. A faváltozat a kellemes egyedüllét, gondolkodás, olvasás vagy a társas baráti beszélgetés lehetőségét biztosítja (5–6. képek). A két oldalsó, hajlított karfa-láb elem a Thonet-féle gőzölt hajlítási technológiával, bükkfából készült. A két oldalkeret párhuzamos síkjait, három darab, azonos hosszúságú keresztelem köti össze, ezek tartják az ülő- és a hátlapot. A tömörfa szerkezeti elemek mérete egységesen 20x45 mm, a háttámlát tartó felső összekötő 18 mm vastagságú. Az ülőlap 8 mm, a háttámla 5 mm vastag bükk rétegelt lemezből készült. A keresztmetszeti méretek, az összeépítési és az alátámasztási pontok helyének gondos kikísérletezése biztosítja az ülőlap és a hátlap kellő rugalmas alakváltozását. Reményeim szerint sikerült a megfelelő komfortérzetet kárpitozás nélkül is elérni. A viszonylag hosszú beülési mélység biztosítja a comb teljes hosszának felfekvését. A felsőtest enyhén hátradől, a gerinc „S” negatív görbületét felveszi és megtámasztja a meghajló háttámla. Az ülő test kicsit mélyen helyezkedik el. Az ülőpozíció jellege, a szerkezeti forma hátsó finom íve utal az elemzett kor, a 30-as évek híres futurista ikonjára, a Mercedes versenyautójára, az „Ezüst Nyílra”.

9–10–11. kép: Mifi székcsalád fém változatai

Az íves keret elemei gőzölt hajlítással Debrecenben, a Sellaton Hajlítottbútor Gyárban készültek. A három prototípus 2004 tavaszán készült a Magyar Iparművészeti Egyetem asztalos tanműhelyében Kosaras György vezető szakoktató szakmai vezetésével, a tervező aktív részvételével. Köszönet továbbá Kozák István szakoktatónak is segítségéért. A tömörfa alkatrészek asztaloskötései köldökcsapozással, átmenő-nyitott egyenes fogazással és átmenő csapozással készültek. A háttámla fogazása az ülőlapba készített négy darab csaplyukba ül bele (7–8. képek). A három vízszintes kereszttartóba elemenként két-két tőcsavar lett behajtva, amelyekhez süllyesztett fejű imbuszkulcsos biztonsági csavarok rögzítik a rétegelt lemez lapokat.
A felületkezelés alternatíváit képviseli a hármas széria. Napjaink szorongató környezeti problémáira utaló megoldás a méhviaszos beeresztés. Az elemzett kor egyértelműséget képviselő, elkötelezett tervezői hozzáállása inspirálta az ülő- és a hátlap törtfehér és fekete dukkózását.

12. kép: minta a felületi megmunkálások és csavarkapcsolatok változataival

Breuer Marcellnak volt egy teóriája, amelyhez képes illusztrációt is készített, miszerint a szék egyre inkább elanyagtalanodik, a végén leredukálódik egy levegőoszlopra. Csőbútorainál ez vezérli a technikai kialakítást. A Mifi székcsalád fémből és műanyagból készült változatainál az anyagok adta lehetőségek minél esszenciálisabb sűrítésével, redukált formaképzéssel kísérleteztem (9–10–11. képek). A székek kivitelezését Félegyházi Károly fémműves iparművész készítette asszisztensével, Nagy Leventével. A székek egységesen 18 mm vastag, vékony falú rozsdamentes acélcsőből és különböző 6 mm vastag műanyag lapokból készültek. Károly a csövek „T” elágazására egy nyomatékbíró tönkanyás csavarkapcsolatot készített. A műanyag ülő- és hátlapok süllyesztett fejű imbuszkulcsos biztonsági csavarokkal lettek rögzítve a vízszintes kereszttartókba, csonka kúp alakú gumibetétekkel kiegészítve. A gumibetétek további finom rugózó mozgást biztosítanak az ülő személy számára. A csőlábak végeire kemény műanyagból esztergált gömbpalást felületű záródugók készültek.
A három prototípusnál a rozsdamentes acélcső különböző felületi megmunkálásával, illetve különböző műanyag lapok alkalmazásával kísérletezhettem. A savmaratott vagy homokfúvott felületre emlékeztető narancs extrudált akrillemez mellé kézi csiszológéppel finom karcfelületet készítettünk a csővázra. Ettől az acél könnyedebb, inkább könnyűfémre emlékeztető kinézetet kapott. A teljesen átlátszó polikarbonát lapok mellé a csöveket a minél légiesebb vizuális kialakítás elérése érdekében felpolíroztuk. A „Frost” (fagy) fantázianevű, látványos, de kicsit lágy polietilén laphoz homokfúvásos, viaszos beeresztésű felületi megmunkálást társítottunk (12. kép).

Fotójegyzék
1. kép, fotó: Juhász István
2. kép, John Burdick: William Morris, Redisigning the world, Todtri Productions Limited, New York, 1997, 70. old.
3. kép, PARNASS Das Kunstmagazin, 84. old., 23. Jahrgang, November/December
4. kép, Magdalena Droste – Manfred Ludewig – Bauhaus-Archiv: Marcel Breuer Design, Benedikt Taschen Verlag, Köln, 1992, 107. old.
5–12. kép, fotó: Juhász István

Ha tanulmányozzuk, megértjük és újraértékeljük elődeink szándékait, munkáit, eredményeit és hibáit, akkor talán segítséget kapunk, hogy tisztességesen felkészüljünk az előttünk álló feladatokra, és a lehető legjobban oldjuk meg azokat. Közben önazonosságunkat is jobban meg tudjuk őrizni, a nemzetközi megmérettetésben pedig eredményeket és tiszteletet fogunk elérni és kivívni. Meg vagyok győződve arról, hogy nem formalista esztétikai idézetekre, hanem a ma igényeit szem előtt tartó, a kor technológiájának nyelvén megszólaló és tisztességgel legyártott termékekre van szüksége hazánk lakosságának. A honi társadalmat pedig az egyén és a közösség(ek) viszonyának újragondolása és építése viheti előre, amelyben az alkotóknak, a gyártóknak is megvan a szerepük.
A következő részben az emberi méltóság huszadik századi tiprásáról és mesélő hintaszékekről lesz szó.
(Folytatjuk)
Juhász István


Tetszett a cikk?