Igehirdetés

A design egyre több oldaláról mutatkozik meg, mi most kezdjük ízlelgetni, hogy szórakoztató iparág is, show, amiért sokan, sokat fizetnek. Itt most a MOME és szponzorai állták a költségeket, a nézők ajándékba kapták az élményt – bár minden marketingre költött pénz ennyire jó helyre kerülne ebben az országban.
Az auditóriumban közel ötszáz ember kerülhetett Rashid személyiségének bűvkörébe. A kívül rekedtek száma legalább ennyi volt, a második emeleten elhelyezett kivetítő csak a kint maradtak töredékének tudott némi kárpótlást nyújtani. Az előadáson megjelent az egyetem vezetősége, és az esemény kivételességét jelzi, hogy az egyébként zárkózott Rubik Ernő is hajlandó volt nagyobb nyilvánosság előtt mutatkozni, hogy láthassa az előadást – nem mellesleg ő főszerephez is jutott, hiszen a designsztár egy dedikált rózsaszín Rubik-kockát kapott ajándékba, melyet maga Rubik adott át neki. Minden gurunak van személyes kisugárzása, Karim Rashid közvetlen, kellemes, karizmatikus személyiség, sztár sztárallűrök nélkül. Egész személyisége képviseli azt, amit munkái hordoznak, magát is megtervezte, a mozdulatait, a ruháját, de mindez ugyanolyan természetes és eredeti, mint tárgyai. Rózsaszín zakóján nincs zsebkendőzseb, nadrágjára is inkább saját stílusának egyik motívumát nyomtatta farzseb helyett, karjára tetoválva szintén a saját maga megalkotta motívumkincs elemei. Karim nem a munkáiról beszél, noha volna miről, hiszen idáig több mint 3000 projektje valósult meg, és a tempója nem lassul. A lendületes előadó, a design szerepéről, a világnézetéről, a hitéről, a küldetésről tart kinyilatkoztatást: szerinte a designerek kezében van a világ jobbá tételének lehetősége. A világ nagy része korszerűtlen és kényelmetlen, tárgyaink nagy része személytelen, fölösleges, és fölöslegesen bonyolult, holott lehetne ez másképp. A design, a digitális kor lehetőségét emeli ki, ahol a tömeggyártás és az individualizmus találkozása elhozza azt a lehetőséget, hogy egyre többen – akár mindenki – a saját otthonában tervezi meg tárgyait, melyet a gyártók az ő számára gyártanak le. Ez nem egyedi tárgykészítés, a designnak semmi köze nincs a kézművességhez, az iparművészethez. A design ipari műfaj, gépek kellenek hozzá és sorozatgyártás. A design nem craft – mondja Rashid ellentmondást nem tűrően. A saját közhelyeivel bátran, más közhelyeivel óvatosabban bánik, a kötelező köröket neki is meg kell futnia – a fenegyerekség nem minden területen ül... Ha arról kérdezik, hogy mi a véleménye az újrafelhasznált anyagokról, akkor azt mondja, amit ilyenkor illik: megkerülhetetlen az anyagok újrafelhasználása. A design demokráciájáról beszél, bár a design és a demokrácia viszonya minimum vitatott: Rashid sem az olcsó tömegcikkek tervezéséről híres – az egyetemen kiállított tárgyait őrző biztonságiak mintha a Mátrixból kilépett ügynökök lennének, nem véletlen: nagyon komoly értéket képvisel egy-egy darab. A vetítőn folyamatosan jelennek meg Rashid tárgyai. Mintha a jövő díszletének filmje peregne le előttünk, pedig ez már a múlt, ezek a tárgyak már a piacon vannak, a jövő még a rajzasztalon, vagy a Guru fejében. A show része, hogy a Mester meghallgatást tart. Az egyetem diákjai tartanak prezentációt, és Karim Rashid kommentálja a látottakat. Fogarasi-Benkő László autóterve szemmel láthatóan nem hozza lázba. Rashid udvarias, elmondja, hogy nem szeret autót tervezni. Lehoczki Erzsébet terve érdekli, bár a végén megkérdezi, hogy mit is látott tulajdonképpen. Takács Árpád izgalmas kérdéssel fejezi be prezentációját: mi legyen az első lépésem, ha design szupersztár szeretnék lenni? – A design szupersztárnak tetszik a geg, és a lehetőségekhez képest komolyan válaszol. A Kepp Showroom ruhaterve lenyűgözi Rashidot. A bemutatott koncepció lényege, hogy egy öltözékbe és hozzá tartozó cipőbe érzékelőket szerelnek, amiket számítógép jellé alakít. A mozgás így közvetlenül zenévé alakul, paradox módon nem a zenére mozog a táncos, hanem a mozgással zenél. Rashidnak nagyon tetszik az ötlet. Elmondja, hogy szerinte nagy jövő áll a terv előtt, hiszen a fiatalokat nagyon érdekli a zene. A zenével nem nehéz lázba hozni, hiszen a designer több területen is otthonosan mozog, így DJ-ként is be szokott mutatkozni a közönségnek, Budapesten is be volt tervezve, hogy az Ökokertben kever, ez sajnos elmaradt a program átírása miatt.
Designer, teoretikus, író, DJ , divattervező. Szállodát, golyóstollat, szemeteskosarat, bútort egy lendülettel, azonos szemlélettel és lelkesedéssel tervez, nincs két egyforma tárgya, hasonló sem nagyon, mégis a személyiségét adja mindenhez, nem stílusa van – ő a stílus. Munkái érzelemmel telítettek, professzionálisak és sikeresek, mindez túl sok ahhoz, hogy blöffnek tarthassuk őket. A design nem lehet valami véresen komoly dolog, ha ennyire lezseren lehet róla beszélni, gondolnánk. Pedig itt nagyon nagy pénzek mozognak. Efrájim Kishonnak igaza volt, hogy nem árulta el, hány példányban jelennek meg a könyvei. Azt mondta, ha kiszámolja valaki, hogy mennyit keres, ha minden eladott könyve után csupán egyetlen shékelt kap, egyből megutálja. Ne számoljuk tehát ki, hogy mi történik, ha Rashid minden tervéből évente csak 500 -500 darabot adnak el a világban, és minden eladott darab után csak egyetlen euró jutalékot kap, szeressük továbbra is ezt a kedves, szelíd megszállott bohémot, noha tudjuk, hogy a Garbo szemetesláda a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott tárgya: egymillió kelt el belőle eddig. Designer és piac különös szimbiózisban élnek. A designer egyéniségét, személyiségét adja a személytelen piachoz, a piac pedig kiemeli a designert a tehetséges tervezők végtelen sorából – hiszen nem minden tehetséges designer fog rózsaszín öltönyben sétálni föl-alá egyetemek auditóriumában áhítatos hallgatóság előtt. A titkot nem árulja el, de nincs is titok. A titok maga Rashid, aki egy szerencsés konstellációban megvalósította és megtervezte magát – létrehozva a legszemélyesebb terméket, ami csak létezhet ezen a világon. Design yourself – mondja, és mindez az ő szájából hiteles. Nagyritkán adódik olyan lehetőség, hogy valaki saját magát adja, saját magát tervezi, a tervei saját lényéből fakadnak, magát sokszorosítja és ezt a világ elfogadja és honorálja, sőt aláveti magát annak a kísérletnek, hogy a Guru őt is áttervezze egy nagy vízióban. A nagy tárgyakat nem fogjuk birtokolni, csupán bérelni, a kis tárgyakat pedig addig használjuk, amíg érdekesnek, izgalmasnak találjuk őket, ekkor átalakítjuk, vagy újrahasznosítjuk őket – vázolja föl nagyszabású vízióját. A designernek ebben a világban kiemelt szerepe van, ő formálja a világot, a desginer messiás. Ahogy Karim Rashidot elnézzük, ha rajta múlik, így is lesz.

totaj

Tetszett a cikk?