Étkezőasztal-tervezési pályázat a Loft Interiorban

50 2013. 11. I MAGYAR ASZTALOS ÉS FAIPAR

Az első forduló látványtervei alapján

a II. fordulóba a zsűri a három

legjobb tervet juttatta, majd a

kiválasztott első helyezett asztal

kivitelezésre, és a Design Hét Budapest

2013 keretében ünnepélyes

bemutatásra és kiállításra is került

az üzlethelyiségben, és a kiírók a

továbbiakban is segíteni fogják a

termék piaci bevezetését és forgalmazását.

A pályázatot Juhos Lehel nyerte

Masina fantázianevű asztalával,

mely egy liftmechanikával nagyobbítható,

fa-fém kombinációjú étkezőasztal.

A tervező külön kiemelte

a fémelemek színezhető voltát, ami

ellenpontként szolgál a tömör fa mellett,

és különféle színeivel a variációs

lehetőségek számát is növeli.

Étkezőasztal-tervezési

pályázat a Loft Interiorban

A liftmechanika révén rendkívül

egyszerűen, komfortosan oldható

meg az asztal nagyobbítása és

összecsukása, a mechanikát a

tömörfa káva diszkréten rejti maga

mögé, így a forma egységes és

letisztult marad. Lehel munkáira

jellemző a forma- és gyártástechnológia

összhangja, a korszerű

ipari és a hagyományos eljárások

alkalmazása, amelyek jellemzően

kisszériás, építhető, moduláris

termékcsaládokként öltenek bútortestet.

A Loft Interior Bemutatótermében

a pályázaton továbbjutott többi

munkát tablókon ismerhette meg

a nagyközönség.

Az első forduló három továbbjutója

közül Boldizsár Tamás

A Loft Interior 2013 tavaszán meghirdetett

pályázata jelentős érdeklődést váltott ki a

tervezők körében, 49 alkotó, illetve alkotói

csoport összesen 80 pályaművet nyújtott be. A

pályázati kiírásban feltételként szerepelt a természetes

faanyag hangsúlyos felhasználása,

a termék stílusában illeszkedjen a bemutatóterem

termékpalettájába, illetve egyszerűen,

gazdaságosan lehessen gyártani.

Juhos Lehel Masina című nyertes pályaműve: liftmechanikával nagyobbítható

fa-Boldizsár Tamás Trapéz asztala fém kombinációjú asztal

Design Hét 2013

MAGYAR ASZTALOS ÉS FAIPAR I 2013. 11. 51

Trapéz fantázianevű asztaltervét

egy hétköznapi rutin ihlette: a

postaládából kiszedett levelek és

újságok tárolásának problematikája

volt a kiindulópont, az asztal

pedig ezt a funkciót látványosan

és őszintén vállalja asztallap alatti

kis polcával, amelyet ötletesen egy

mobil tálcával rejt el a tervező és

teszi így még jobban kihasználhatóvá

és praktikussá a belső tárolót.

Illés Attila szintén a legjobb három

közé jutott Tiramisu fantázianevű,

nagyobbítható asztalával,

amelyet a keleti kultúra mellett a

Bauhaus világa inspirált. A tervező

célja áttekinthető, logikus forma

megalkotása volt, természetes és

időtálló anyaghasználattal, így

a bútor teljes felületén megjelenik

a tömör faanyag, a nagyobbító

vasalat pedig rejtve marad.

Az étkezőasztal-tervező pályázat

közönségdíjazottja – tíz terv közül

– 560 szavazattal Galbács

Tamás asztala. Tamás bútortervezéskor

leginkább a kapcsolatok

és csomópontok optimális

kialakítására fekteti a hangsúlyt,

amelyet aztán gondosan elrejt, így

a formavilágot a szerkezeti megoldások

nem érintik. Az étkezőasztal

tervezésekor arra összpontosított,

hogy egyszerű és jól használható

nagyobbító mechanizmust alakítson

ki.

A Loft Interior elindítói, Sirály

Péter és Kálmán Attila célul tűzték

ki, hogy ez a stúdió nemcsak lakberendezési

bemutatóteremként

funkcionál majd, hanem teret

biztosít és lehetőséget ad a fiatal,

tehetséges, hazai designerek bemutatkozására

is.

https://www.facebook.com/

loftinterior

www.loftinterior.hu

Forrás: sajtóközlemény

Illés Attila Tiramisu nevű asztala kétféle faanyag színkontrasztjára épül

Galbács Tamás közönségdíjas terve

Alapanyagok

a Kft.-től

Dekorlemezek (HPL):

Homogén felületű akril lapok:

Lyric™

Kiváló minőség,

Piacvezető design,

Magas esztétikai érték,

Széles színválaszték,

Sokrétű termékkínálat,

Kedvező ár-érték arány

1106 Budapest, Maglódi út 55.

Tel.: +36 1 492 17 15

Fax: +36 1 264 22 68

E-mail: info@megaholz.hu

www.megaholz.hu


Tetszett a cikk?