Töltsd le az otthonod!

Dizájner hallgatók teszik bárki számára elérhetővé az általuk megálmodott bútorok terveit a projekt háromnyelvű honlapján – amit egyébként ugyancsak hallgatók építettek. A honlapon megtalálható a termék leírása, fényképei, beméretezett műszaki rajzok, felhasznált anyagok listája, valamint a mintadarabot kivitelező vállalkozás. Ezekkel az információkkal lehet gyártót keresni a termékre. A projektnek nincs semmilyen megkötése, így bárki megkeresheti a hozzá legközelebb lévő asztalosüzemet. Eddig több mint egy tucat legyártott bútorötlet között előszobafal, kisméretű tároló, ülőke, szobainas egyaránt található. A MOME tervei szerint a projekt több éven keresztül zajlik, minden évben meghatározott tematikával. 2015-ben, az induláskor „Az első otthonom” volt a központi gondolat. Az egyetem hallgatói olyan bútorokat terveztek, amelyek szerintük a leghasznosabbak az önálló, felnőtt élet kezdetekor. A diákok faipari konzultációs partnerei és a kiállításon látható bútorok kivitelezői önként jelentkező magyar asztalosipari cégek voltak, amelyeket a Bútorszövetség vont be a programba.

Projektvezető–kurátor: Halasi Rita Mária (rektori megbízott, MOME) Témavezető tanár (bútortervezés): Juhász István (DLA, egyetemi adjunktus, MOME) Gyártók: Arden Design Kft., Árkossy Bútor Kft., Ertl Faipari Kft., Főnix-Art Kft., Futurus Műhely, Garzon Bútor Zrt., Katona Manufaktúra, Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola Együttműködő partnerek: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Bútorszövetség, Hungexpo – OTTHONDesign kiállítás


PRISMA
Nappalidhoz mérten alakíts ki egyedi elrendezést egy vagy akár több PRISMA felhasználásával! Csúsztasd be a tárolódobozokat a helyükre és élvezd a színek játékát!
tervező: Ótott Kovács Ádám

STICK
Tervezd meg egyedi előszobabútorodat a STICK elemeiből, majd állítsd össze pár perc alatt! Helyezd egymásra a tárolódobozokat, rögzítsd őket a rudakkal és kész is!
tervező: Ótott Kovács Ádám

Variálható előszobafogas és Hook & Lee ülőkék
A fogas kis helyekre is jól adaptálható, az állítható tartórudak és a tengely körüli elforgathatóság miatt. Kiegészítői a felhasználó igényei szerint variálhatók. A tároló funkciót is betöltő és asztalként is hasznosítható ülőkék az előszobától kezdve a nappalin át egészen a gyerekszobáig, a lakás számos pontján jó szolgálatot tesznek.
tervező: Szabó Réka

Moduláris tárolóbútor
A moduláris tárolórendszer, amelyet saját elképzeléseid szerint állíthatsz össze, négy különböző méretű tárolóból, és a hozzájuk tartozó polcokból, valamint fiókokból áll. A tárolók felületén bemarások találhatók, az ezekbe illeszthető polctartó és összekötő elemek, illetve lábak áthelyezésével a bútor bármikor könnyedén átalakítható. A széles variációs lehetőségeknek köszönhetően számtalan stílus valósítható meg.
tervező: Ördögh Rita Anna

Pütür 2.0
A Pütür egy tárolórésszel kibővített dohányzóasztal, kinyitva pedig kétszemélyes ülőbútorként használható. Egyszerre akár mindhárom funkcióját is el tudja látni, ebben az esetben egyszemélyes ülőke kis asztalfelülettel és tárolóval.
tervező: Gárdos Fanni

Sámli
Rakásolható ülőalkalmatosság, amely, ha nem ülésre használjuk, komódként szolgál.
tervező:Németh Paula

Falpanelek
Mobil, variálható előszobabútor-elemek, melyeket tetszés szerinti mennyiségben és konfigurációban helyezhetünk el az adott falfelületen.
tervező:Németh Paula

HAHO polc
A bútor két tartóoszlopon tetszés szerint elrendezhető polcokból áll. A polcok közötti rész textilek és egyéb lágy anyagok segítségével zárttá tehető, az oszlopok pedig önmagukban állva fogasként funkcionálnak.
tervező: Kovács Kristóf

Szobazsiráf
A Szobazsiráf egy szobainas, polc, szennyestartó és ruhaszárító kombinálásából jött létre. Az első lakásomat picinek és otthonosnak képzeltem el, ahol nem sok hely marad arra, hogy a szárítót elhelyezzem, ráadásul két-három ember esetében nincs napi használatban ez a tárgy, így alkottam meg a Szobazsiráfot. A felhasználó tetszőleges arányban válogathatja össze a polc-szárítószennyes tároló mértékét, így igazítva a bútort egyedi életviteléhez és igényeihez.
tervező: Féja Dorottya

Honey I’m home!
Főként önálló életet kezdő fiatalokat megcélzó előszobai pad, amely metaforikus határt képez a külvilág és a lakás belső tere között. Célzottan kialakított tárolórészeivel segít „megszabadítani” használóját táskájától, cipőjétől és olyan apróbb tárgyaitól, mint a pénztárca, kulcs stb.
tervező: Barna Máté Attila

Pad fogassal
A tervezési folyamat során a fa és a lágy anyag (szövet, bőr, horgolt struktúrák stb.) kombinációjával foglalkoztam. Az egyszerű keményfa szerkezeti elemet egy végigfutó szövet hullámai törik meg. A textil használata során elsődleges szempont volt olyan oldható kötések létrehozása, melyek esztétikus élményt nyújtanak, illetve lehetővé teszik a felhasználó számára tetszőleges lágy anyagok használatát, ezáltal saját ízlésére formálva a bútort.
tervező: Dezső Ilona

TRIDOM
A TRIDOM egy olyan konstrukció, mely a kisebb lakások előszobáiban, az ott előforduló főbb tevékenységekre reagálva, az aktuális méretviszonyoknak és igényeknek megfelelően képes helytállni. Az alapszerkezet fő motívuma három egymástól meghatározott távolságra elhelyezkedő henger, melyekhez két különböző kiegészítő elem kapcsolódik tetszőleges módon. A TRIDOM bővíthető, egyéni elrendezésű előszobafal felépítését teszi lehetővé, amely szükségszerűen épít a felhasználói kreativitásra.
tervező: Beke Péter

Fox in the Box
A bútor alapját két, az előszobánk méreteihez igazítható, falra szerelt függőleges oldalfal, illetve az ezeket összekötő vízszintes rudak adják, amelyekre kedvünk szerint rakhatunk fel tárolódobozokat. Ahová nem kerül doboz, oda akasztók, illetve vállfák helyezhetők. A dobozok önmagukban ülőke funkciót is betöltenek.
tervező: Bálint András


Tetszett a cikk?