Home office: rejtett tárgyak, eldugott asztalok

Hogy mi tesz egy lakást valamire való hangulatos, élhető otthonná, arra mindenki maga ismeri a választ, hiszen minden embernek más az elképzelése a pihentető, kényelmes környezetről, s ennek megfelelően igényeink is eltérőek. Ám, hogy mitől válik egy helyiség munkahellyé, annak már valamelyest kötöttebb, univerzálisabb szempontjai vannak. Ezek közül – megelőzve minden luxust, pompát, fényűzést – első helyen említhetjük a praktikusságot, mely talán épp akkor kerül a leghangsúlyosabban előtérbe, mikor az élet fent említett két színtere, a munkahely és az otthon, egy légtérben találkozik.

A digitális világ számtalan előnyének egyike, hogy egyre több munkát, feladatot tudunk ellátni helyhez kötetlenül, egyetlen számítógép segítségével. Így az otthoni munkahely ma már nemhogy ismeretlen intézmény, de egyenesen létjogosult, sőt népszerű, főleg annak tükrében, hogy egy jól kialakított home of ce létrehozásával nem kell irodát bérelni, fenntartani, mely jelentősen csökkenti egy vállalkozás kiadásait.

Ám az örök érvényű szabály itt is érvényes: mindennek megvan a maga helye és ideje, s ez az elv nem véletlenül tartja magát az élet minden területén. Ezen gondolatmenet mentén haladva – s némi otthon végzett munkatapasztalattal a hátunk mögött – pedig hamar be kell látnunk, hogy a hatékony feladatvégzés és a pihentető „énidő” érdekében a határokat meg kell húzni, úgy munkaidőben, mint térben.

Ezért fontos az, hogy a lehetőségekhez mérten a lakásban elkülönítsük az egyes élettereket, s kialakítsunk egy kizárólag munkavégzésre kijelölt sarkot, fészket, még akkor is, ha súlyos tölgyfa íróasztallal és öblös bőrfotelekkel tömött, különálló dolgozószobával nem rendelkezünk. A korábban említett praktikusság azonban kis alapterületű helyiségekben is kimondottan jól érvényesíthető, sőt, itt jut csak igazán fontos szerephez.

Az egy-két szobával rendelkező lakások tulajdonosainak sem kell lemondaniuk a home of ce előnyeiről, nem árt azonban tisztában lenni a legfontosabb szempontokkal, melyekre érdemes odafigyelni.

A funkcionalitás, célszerűség, letisztultság olyan ütőkártyák, melyek elengedhetetlenek a hatékonyságra sarkalló légkör kialakításánál, ám ezek mellett érdemes oda gyelni a kényelemre is, hiszen, otthoni munka ide vagy oda, így is több órát fogunk eltölteni az adott munkafelület mellett. Sokak számára az okozza a legnagyobb fejtörést, miként alakítható ki elegendő tér egy saját otthoni munkahely számára, ám szerencsére nem kell itt megtorpanni, hiszen ma már rengeteg megoldás létezik, melyek még az olyan apró garzonok esetében is kivitelezhetők, ahol a hálószobát kell irodává varázsolni, a lehető legegyszerűbben.

Ezekre a helyzetekre hívták életre a könnyen elrejthető ágyakat, a lenyitható dolgozóasztalokat, a néhány trükkös mozdulattal eltüntethető, s ugyanolyan gyorsan előkapható bútorokat, melyek nemcsak praktikusságuk révén illeszkednek egy hatékony home office-hoz, de a gyártók a kialakításuk során a kényelemről és a stílusos dizájnról sem feledkeztek meg.

ÁTÉPÍTÉS HELYETT, DISZKRÉTEN
Mindenképp érdemes legalább egy rendezett, kényelmes íróasztalnyi helyet kialakítanunk a home office bázisaként, s ebben az sem lehet hátráltató tényező, ha épp csak egy szekrény nagyságú helyünk akad. A beépített szekrények mintájára ugyanis praktikus, jól kihasználható dolgozósarkot hozhatunk létre, nem rövidítve meg jelentősen az adott szoba belső terét. A home office-t rejtő ajtószárnyak, harmonika- vagy tolóajtók által konkrét határvonallal tudjuk elválasztani a hálószoba vagy a nappali légterétől a munkafelületet, illetve igény szerint – behajtva az ajtókat – egészen eltüntetni azt.

ÖRÖK KLASSZIKUS ÚJRAGONDOLVA
Főleg a nagycsaládosok és nyári táborozók körében nem ismeretlen jelenség az emeletes ágy, melynek legfelsőbb szintjéért minden alkalommal kőkemény harcok dúltak, s dúlnak a mai napig. Nem véletlenül állta ki az idő próbáját a szűk gyerekszobák hőse, ám érdemes továbbgondolni a benne rejlő lehetőségeket. Az alsó szint helyén ugyanis kényelmesen elfér egy íróasztal egy laptoppal, néhány szekrénykével, tárolóval. Emellett a felső szintet továbbra is használhatjuk alvásra, pihenésre.

TÖBBSZÖRÖS FUNKCIÓHALMOZÁS
Ma már nem ritka, hogy egy bútordarab úgy kerül be, s illeszkedik aztán pazar módon egy miliőbe, hogy alapvető funkciója egészen más, mint amire új kontextusában használjuk. Így például egy látványos, robusztus hajókoffer vagy egy antik tárolóláda kiváló dohányzóasztallá avanzsálhat a nappaliban, ám ne álljunk meg itt, ha funkcióhalmozásról van szó. Belül néhány rekesszel, ókkal feldobva hasznos irodai tárolót kapunk, ám ha nincs szükség az iratokra és dossziékra, a felső lap, illetve a ládatető visszahajtásával el is tüntethetjük azokat.

ÖSSZHANGBAN AZ ERŐ
A home office legpraktikusabb, átalakítható, eltüntethető elemeinek csodája abban rejlik, hogy amellett, hogy mindkét „állapotukban” ellátják a hozzájuk rendelt funkciót, nem lógnak ki a környezetükből, ellenkezőleg, mindkét formájukban (ágyként, felhajtva szekrényként; író- és dohányzóasztalként) egyaránt illeszkednek a térbe, ezért érdemes oda gyelni arra, hogy a felhasznált anyagok minden felülete, oldala, eleme jól passzoljon a szobához.


Kapcsolódó dokumentum:


otthon-es-iroda-egy-legterben-home-office-rejtett-agyak-eldugott-asztalok


Tetszett a cikk?