Újra köztünk egy klasszikus

Az 1920-as évektől Midgard márkanév alatt gyártott lámpa az első csuklópántokkal ellátott világítótestek egyik első képviselője volt. 2017 óta újból elérhető asztali, fali, mennyezeti illetve álló lámpa kivitelben.

A lámpa megszületése szükségszerűségből fakadt: Curt Fischer, aki 1919-ben Türingiában alapította a Midgard márkát, eredetileg ipari porcelánkészítő gépek gyártásával foglalkozott és zavarták a munkaterület megvilágítási viszonyai. Mivel a mesterséges fény csak felülről jött, az alkalmazottak a fejükkel és testükkel árnéykolták a munkahelyüket és munkadarabokat. 


Az állítható TYP 500/ TYP 550, amelyet Curt Fischer tervezett az 1920-as években. Asztali, fali, mennyezeti, és állólámpák.

Curt Fischer válasza erre a problémára: a rugalmasan állítható fényforrások megalkotása volt. Az első időkben a lámpát közvetlenül a munkagépekre szerelték. Később, az évtizedek során különböző, az alkalmazási területek széles skálájának megfelelő változatokat fejlesztették ki: orvosi használatra, építészek és mérnökök rajzasztalához készítették a szabadon állítható lámpáikat, majd megjelentek a háztartásokban is használatos változatok.

Mérföldkő az irányítható fényforrásban

A Midgard TYP 500 és TYP 550 sorozat már karbantartásmentes csukló illesztésekkel rendelkezett. Curt Fischer kitalálta, hogyan lehet megoldani, hogy a lámpa állítókar csavarjai gyakori mozgatás mellett sem oldanak ki, nem kell őket rendszeresen újra és újra megszorítani. 


Lámpa továbbfejlesztésének rajzai 1933-ból

Ez a rendszer inspirálta a két világítástechnikai szakértőt David Einsiedlert és Joke Rascht, akik 2015-ben az eredeti Midgard eszközök mellett számos, Fischer eredeti, kézzel rajzolt terveiből is életre keltettek lámpákat.


Az állítható karú fali lámpák mérföldköve

 "Történelmi kontextusba építünk" - magyarázza Einsiedler és Rasch a Midgard újjászületését - ez annyit tesz, hogy szinte 100 év elteltével, újra gyártásba kerültek ezek a lámpatestek, ráadásul az erdeti gyártó szerszámokkal készítve.

 

Új fényt hoztak egy majdnem elfeledett dizájntörténeti darab életébe.

 

Ellentétben azzal a mai trendel, hogy a fényforrásokat amennyire csak lehetséges láthatatlanná tegyék, a Midgard lámpák mutatják: Ha egy ilyen dizájn ikon a helyiségben jelen van, a szoba mondhatni berendezett! 


Asztali állítható Midgard lámpák

További infó:

Midgard Licht GmbH
22765 Hamburg
www.midgard.com


Tetszett a cikk?