Konyhabútor - történet 1.

A konyhabútorok múltját kutatva nem találhatnánk jobb kiindulási pontot, mint J. A. Comenius híres tankönyvét. Háromszáz-ötven éve jelent meg a nagy cseh tudós Orbis sensualium pictus című, Sárospatakon írt világhírű [poliglott] műve, a XVII. század ismeretanyagának tanuló-gyermekek részére szánt, páratlanul szép és érdekes összefoglalása…

Egész életén keresztül arra törekedett, hogy megalkossa minden tudomány enciklopédikus összefoglalását. A szemléltető tankönyvbe gyűjtött – az iskoláskorúak számára az egész világot bemutató – szigorúan rendszerezett, rövid leírásokat százötven jól szerkesztett fametszet illusztrálja. A szerző szándéka szerint a képekkel érthetővé tett szöveg a tanulókban majd bizonyára fölébreszti a könyvek forgatására, a tanulásra való kedvet. Számunkra nemcsak azért fontos ez a páratlan mű, mert Magyarországon született, hanem, mert értékes (fás) szakmatörténeti részletet is találunk benne.

Ötven éve pedig rátaláltak a kutatók Comenius egy korábban ismeretlen kéziratára is, melyben leírta, hogy az édesapja neve Szöges Márton volt. Jé!? Lapozzunk bele a könyvbe! A konyha megtalálható ugyan a házat bemutató képen, de a minket érdeklő részleteket egy másik ábra – A szakácsság – mutatja. Nézzük az 1. képet.


1. kép – A szakácsság – a konyha bemutatása, 17. sz. közepe
„Konyha-sáfár (konyha szakács mester)1 előhozza az eledeles kamrábul (élés-eledeltartó-házbul)2 az eledeleket3 (ennyi valókat, élést). Azokat elveszi a szakács4 , és főz külömbféle étkeket. A madarakat5 megmelleszti (kopasztja) előbb és béleket kiveti. Az halakat6 héjoktól megvakarja (tisztétja), és fölhasétja (derékon szegdeli). Némely koncokat (darab húsokat) szalánnával által szegez (fűz, megspékel) a spékölő-(fűző) tűvel (nyársolóval)7 . A nyulaknak8 bőröket levonsza. Azután főz fazékakban9 és vasfazékakban10 a tűzhelen11 és tajtékjokat lehányja az abárló-(szűrő) kalánnyal12. A megfőttet meg fűszerszámozza fűszerszámmal, mellyet öszvetör a mozsártörővel14 a mozsárban13, avagy vakarja (reszeli, váslalja) a vakaró szerszámmal (reszelővel)15. Némellyeket süt a nyársokon16 és magoktul forgó nyársokon17 vagy rostélyon18, avagy ránt serpenyőben19 az háromlábú vas fölött20. Konyhaedények ezeken kívül: a szénvonyó (azsag-pemet)21, a tüzellő (melegétő)22, a mosdósajtár (teknyő, vállu)23, (amellyben megöbléttetnek a mély24 és széles tálak)25, szén-(tűz)-fogó26, a szakács-(aprétó-) kés27, a szűrőedény (szita)28, a kosár29 és söprű30. "

Az asztalt a leírás meg sem említi! Ugyanígy nem a tálakat tartó deszkákat/léceket, táltartó polcokat, talán a metszeten leegyszerűsített tálasokat sem. Hol vannak hát a konyhabútorok? Azok sokára fognak még majd megszületni.

A KONYHA KIALAKULÁSA

Érdemes a történelemben ennél távolabbra nézni és a konyha kialakulását is megvizsgálni, hiszen az több tényezőtől függ. Tudjuk, hogy a honfoglalás előtti nomadizálás lakhelye a sátor/jurta volt. Annak közepén égett a tűz, s füstje a tűz fölötti kerek lyukon szállt föl és el. A hajlék egyterű volt. Hasonló földházban éltek, a téli szálláson – állandó lakhelyen – a földművelés megkövetelte életmódhoz igazodva, a félig-meddig már letelepült öregek, asszonyok, gyerekek. A veremház 3–4x4 m oldalhosszúságú, négyszög alakú gödör volt. Az ásással kikerülő föld célszerűen elrendezve, falként emelkedett a talajszint fölé, a tetőt pedig alkalmas helyeken beásott oszlopok tartották. A házaknak a napos oldalon lépcsős lejáratuk volt és árkot is ástak a köré, az eső és más vizek elvezetésére.

A tűzhely lehetett továbbra is középen, de hamarosan – s célszerűen – valamelyik sarokba került, és a gödör oldalába vájt és/vagy épített kemencévé fejlődött. Az volt az ételkészítés helye, s ezt tekinthetjük a konyha kezdetének. A honfoglalók az új hazába költözve, bizonyos építészeti ismereteket így már magukkal hoztak (2. kép).


2. kép – Árpád-kori egyhelyiséges lakóépítmények alaprajzai

A régészet tanúsága szerint a falusi népesség fölmenő falaival a föld fölé emelkedő lakóépületei csak az Árpád-kor végétől jelennek meg. Még ezek is egyterű/egysejtű épületek voltak, ahol a mai értelemben használt ház és a szoba szavunk ugyanazt jelentette volna. A lakóház fejlődése szorosan összefüggött a tűz és a tűzhely helyével, használatával, és a füst elvezetésével. A létszámban és gazdaságilag is gyarapodó népnek s a családoknak több helyiségre volt szükségük, s ezt kívánta az ésszerűség is. Ennek nyomai a falusi tömegek építkezésében, a 15-16. században, az ország központi területén, az Alföldön tűntek fel.

Kialakult a bejáratot védő előtető, a házon kívüli pitvar, ami a házba való belépés és egyben a főzés helye is lett. Ebből alakult ki a későbbi konyha is. Az épület ilyen lényeges változását, vagyis fejlődését az írott forrásokban megjelenő új szavak is jelzik: pitvar (1300), kamra (1372), szoba (1395), konyha (1395), istálló (1291), pince (1336) stb. Az új helyiségek sorban követték a – ma már szobának nevezett – elsőt, s a ház egyenes vonalban folytatódott a telken egy, az utat, utcát keresztező hossztengelyen (3. kép).


3. kép – Késő középkori – 15. sz. – alföldi lakóház rekonstrukciója

A képen kályhás (kályhacsempés), kívülről fűtős kemencéjű szoba után következik a pitvar a szabadkéményes tűzhellyel. Ezután jön a kamra és az istálló. Az épület szélességét (4–6 m) más korlátok mellett a mennyezet- vagy kötőgerendák hossza határozta meg, ezért a pitvarral egy térben lévő főzőhely nem nagy. Ez az ún. közép-magyar háztípus – a magyar nyelvterület legjellemzőbb házformája – későbbi fejlődése során sem biztosított nagyobb helyet a konyha számára. A török világ és a Béccsel való négyszáz éves tusakodás mindenre kihatóan törték meg, vetették vissza a fejlődést. A ház-pitvar-konyha-tűzhely fejlődését, összefüggéseit, kialakulásuk időrendjét stb. a nyelvtörténet adatai alapján kutatta ki, tisztázta Cs. Sebestyén Károly (1937) és írta le máig elfogadott tanulmányában.

MILYEN BÚTOROKRA VOLT SZÜKSÉG EBBEN A KONYHÁBAN, S MI FÉRT EL BENNE?

Legfeljebb egy-két bútor, és néhány, ma kisbútornak vagy kiegészítőnek mondott dolog. A mai értelemben vett konyhabútorokról csak sokkal később beszélhetünk, amikor a konyha területe megnőtt, kellő méretű ablakkal megvilágított, önálló helyiséggé vált. Nagy és jótékony hatással volt erre a változásra a városi házak más keretek között kialakult elrendezése és alaprajza! A konyha elsősorban munkahely. Lelke a tűzhely, ami magában is összetett létesítmény: szabad tűz, kemence, katlan, ami bő száz éve még takaréktűzhellyel is kiegészült. A tűzhely füstjének elvezetése bonyolult, (tűz)veszélyes és fontos feladat, a háznép életminőségét meghatározó részletkérdés – de még ez sem bútor… A sütés-főzés alapanyagainak és eszközeinek a konyha szomszédságában, a kamrában a helyük.

Annál közelebb, kézközelben kell, hogy legyenek a mindennapi edények, eszközök, konyhaszerszámok, a só, fűszerek, és folyamatosan szükséges a víz. A konyhai előkészítő munka sokáig a tűzhely padkáján történt húsvágó, zöldséges- és/vagy gyúródeszkán, fa-, cserép- és vasedényekben. Ezeket elég részletesen fölsorolja az 1. kép és magyarázó szövege. A szövegben ugyan nem szerepel, de a képen ott van a kényelmes, nagy és erős, terpeszes, befúrt lábú konyhaasztal, a konyhai munkát sokkal kényelmesebbé tévő bútor. Hasonlít a disznótorokban ma is általános és jól használható bontóasztalokra, de ez a régi konyhába nem férne be… A hagyományos falusi ház konyhájának bútortalan vagy kevés bútorú állapotát fényképek tucatjai igazolják (4–5. kép).


4. kép – Szabadkéményes konyha, Pusztafalu (Abauj-Torna), 1939.


5. kép – Belülfűtős kemence és takaréktűzhely, Domaháza (Borsod vm.), 1960.

A konyhai „bútor” ezen a szűk helyen elsősorban rakodásra való polcféleség: stelázsi, vizespad, láda, lóca. Ami akasztható, az lóg a falakon. A hagyomány szinte máig ér! (4–9. kép).


6. kép – Fali sótartó, Buják (Nógrád vm.), 1891.


7. kép – Fali kanáltartó, Eger környéke, 19. sz.


8. kép – Tálas-fogas, kendőszeg 19–20. sz., Alföld


9. kép – Vízpad, kártyapad horoggal, a merítő-csupor számára, Kászonimpér, (Csík vm.) 19–20. sz.

A ház és a konyha alaprajza csak 100–130 éve kezdett a konyha javára is változni. Szobához hasonló nagyság, ablak(ok), rendes világítás, majd hamarosan villany, és a múlt század második felében általában megérkezett a vezetékes víz és a csatorna is. A hírlapok, árjegyzékek máris kínálták az ideális megoldásokat, persze a hozzá illő portékával együtt (10. kép).


10. kép – Az ideális konyha takaréktűzhellyel, de még villany és vezetékes víz nélkül, 1900 k.

Megjelentek az első konyhaszekrények, magukon viselve a kor divatos stílusjegyeit. Ez utóbbiak természetesen a polgári közönség számára (11–13. kép). A tervezők, akik akkor – 70–100 éve – már Magyarországon is mind többen dolgoztak, egyre-másra tervezték, rajzolták, adták ki s ajánlották terveiket. Ötlet ötletet követett, jelezvén, hogy az új lehetőségek korában mindent sikerülni fog megoldani!

Új típusú, mindent befogadó, megoldó bútor lett a konyhaszekrény, ami egyrészt pótolta a polgári lakások szerepét vesztő ebédlőjéből kikerülő tálalót, másrészt kombinálta azt a konyhai feladatokkal. Ide kerültek az asztali eszközök: a tányérok, tálak, poharak, kancsók, az evőeszköz, a terítők, a szalvéta, de itt kaptak helyet a fűszerek, a kenyér, a főzőedények: lábas, fazék, és mindenféle fontos apróság: gyufa, dugóhúzó, konzervnyitó, befőttesgumi stb. is. A teljes magasságú ajtók mögött még a seprűnek és a szemétlapátnak is próbáltak helyet szorítani.


11. kép – Kászli – célszerűen szerkesztett konyhaszekrény 1900 k.


12. kép – Ó-német ízlésű konyhai kredenc puhafából, rendszerint festve


13. kép – Teljes konyhaberendezést kínáló katalógusoldal (M.o. a két v.h. között)

A konyhaasztal ügyesen fogadta be a gyúrótáblát vagy a mosogatódézsát, az ülőke – hokedli – fiókja vagy felhajtható lapja alatt jó helyet kaptak a cipőpucoló eszközök, a másik ülőke fiókjában pedig a padlófényesítés, a vikszelés dolgai… (14. kép). Mindezek, a többi komforttal együtt, hatalmasan segítették a korábbiakhoz képest a háziasszonyok munkáját! A valóság azonban – mint mindig – lassan követte a lehetőségeket. Záró képünk ezt a kontrasztot mutatja (15. kép). A II. világháború után azután már egy egészen más világ következett…

Folytatjuk ...


14. kép – Teljes konyhabútorterv, Bátaszék, 1943.


15. kép – Városi (kis)polgári család konyhája

Források:

Comenius, J. A.: A látható világ / Magyar Helikon, 1959;
Gyáni G.: Hétköznapi élet Horthy Miklós korában / Corvina, 2006;
Haff, R.: Gründerzeit-Möbel, 1995;
Magyar Néprajz IV. / Akadémia, 1997;
Magyar Nyelv 1937. évf.;
Magyar Néprajzi Lexikon 1-5. / Akadémia, 1977-82;
Sabján T.: A takaréktűzhely / Terc K. 2002;


Tetszett a cikk?

hirdetés


hirdetés