Hazai tehetségek

Az évente megrendezett milánói nemzetközi bútorvásárhoz szervesen kapcsolódó Salone Satellite kiállításon időről időre magyar tervezők is bemutatkoznak. Kétrészes cikksorozatunkban két-két tervezőt és a Satellite Salone-on megjelent munkáikat mutatjuk be. Az első részben Horváth Zsuzsannát és Kerékgyártó Andrást, a másodikban pedig Elek Mátét (Geppetto Belsőépítész Iroda) és Kiss Dávidot (Thebakker Manufactory) ismerhetik meg. A cikkben a rövid bemutatás után a kiállításon szerzett tapasztalataikat és véleményüket is olvashatják, valamint azt, hogy a fiatal tervezők miként fogalmazták meg a fontosságát egy ilyen nemzetközi kiállításon való megjelenésnek.

HORVÁTH ZSUZSANNA: LÁMPA

Horváth Zsuzsanna Milánóban 2018-ban mutatkozott be az általa tervezett lámpával. A kiállításon való megjelenésig elmondása szerint hosszú, de hasznos volt az út.

Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte, Építészmérnöki Karon 2011-ben szerzett diplomát. Ezt követően építészként dolgozott Finnországban. A fával, mint alapanyaggal, hobbiszinten kezdett foglalkozni. Azonban a kedvtelés hamarosan komoly céllá változott. Beiratkozott az Aalto Egyetem Product and Spatial Design mesterképzésére, hogy ezen a területen is megfelelő, magas szintű ismereteket szerezzen. Itt 2018-ban diplomázott. Jelenleg Dániában él, dizájnerként és építészként dolgozik.


Horváth Zsuzsanna bemutatkozása a milánói 2018-as Satellite-n (fotó: Horváth Zsuzsanna)

A Satellite-en bemutatott lámpa ötlete a finn egyetem egyik kurzusán született, ahol papír lézeres vágásával foglalkozott. Egyszerű, de sűrűn, pár milliméteres osztásokkal, koncentrikusan elhelyezkedő geometriai formák vágásával alkotott térbeli formákat. Kísérletei megfelelő eredményt hoztak. Először, mint diplomaterv, majd később kiállításokon is megjelenő önálló tárgyak születtek. A közel másfél éves fejlesztési folyamat eredményeként létrejött lámpára sokan felfigyeltek (Stockholmban és Frankfurtban is kiállították), konkrét gyártó is akadt. A speciális, hajlékony nyír rétegelt lemez alapanyagú, koncentrikus körökből álló látványos világítótesttel (Illan) hamarosan a boltok polcain is találkozhatunk.

Horváth Zsuzsanna szerint mindenképpen nagy lehetőség a fiatal tervezők számára a milánói Satellite-n való bemutatkozás, számára is fontos volt, hogy megtudja, „érdemes-e tovább foglalkozni a lámpa fejlesztésével”. Véleménye szerint „az ember sok ötletet, kritikát kaphat egy ilyen kiállításon a látogatóktól, felmérheti a potenciális keresletet a termékre, kapcsolatokat lehet építeni a nemzetközi színtéren, lehetséges gyártók, illetve a sajtó elé kerülni”.

KERÉKGYÁRTÓ ANDRÁS: ÜLŐBÚTOROK

Kerékgyártó András (1987) bútortervező a milánói Satellite Salone-on 2014-ben mutatkozott be bútoraival.


Kerékgyártó András standja a 2014-es Satellite Salone-on (fotó: Kerékgyártó András)

Erre közvetlen a finnországi tanulmányainak befejezése után kerülhetett sor, az ott készült prototípusokat állította ki. Tanulmányai azonban ezzel még nem zárultak le.


Hang out - Kerékgyártó András székei a 2014-es Satellite Salone-on (fotók: Kerékgyártó András)

2011-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, még 5 éves képzésben. Utána került Finnországba, ahol az Aalto Egyetemen elvégezte a bútortervező mesterszakot. Itt 2013-ban szerzett diplomát. Ezt követően kezdte el tanulmányainak folytatását a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájában. András vallja: „Jelenleg doktorjelöltként a szakdolgozatomon dolgozom. Emellett 2014 óta szabadúszó bútortervezőként dolgozom, például a Plydesign Kft.-vel, akikkel már egy hosszabb együttműködésünk van, illetve bútortervező hallgatókat tanítok a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen”.


Biela pihenőszékek előhírnöke - Kerékgyártó András székei a 2014-es Satellite Salone-on (fotók: Kerékgyártó András)

A milánói Satellite-n kiállított bútorok prototípusai közül „legtöbb szék volt, kettő a diplomamunkám („Grey field” címmel) és két pihenőszék (egyik a későbbi Biela pihenőszékek előhírnöke, másik a kabátok felakasztására alkalmas „Hang out” szék)”. Kiállításra került egy tömör fából készült ergonómiai eszköz is, amely megkönnyíti a bevásárlószatyrok szállítását, a tervező szerint az eszköz neve „fogó szatyrokhoz” („Bag helper”). Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet „kijutni” a Satellite-re, mint kiállító, András válasza: „A kiállítási lehetőséget, mivel az a központi rendezvény része, meg kellett pályázni az esemény honlapján keresztül, majd egy kiválasztási folyamat végén kaptam lehetőséget kiállítani saját standon (ezzel ugyanakkor csak a részvétel jogát kapja meg az ember, maga a részvétel, a standhely díja és az egyéb költségek igen borsosak).” Arra a kérdésre pedig, hogy miért tartja fontosnak egy ilyen nemzetközi kiállításon való részvételt és mi volt a tapasztalat, igen biztató választ kaptunk: „A kiállítással a fő célom az volt, hogy valamifajta nyilvánosságot biztosítsak a terveimnek és ezáltal el tudjam indítani a bútortervezői karrierem.


Grey field - Kerékgyártó András székei a 2014-es Satellite Salone-on (fotók: Kerékgyártó András)

Váratlan módon a külföldi kiállítás aztán itthon eredményezett több megbízást, a fentebb már említett Plydesign Kft. együttműködés is ennek köszönhetően jött létre. Azt gondolom, hogy valóban nem sok olyan fórum van, ahol egy fiatal hazai tervező bemutatkozhatna, kiváltképp, ha a nemzetközi közönséget is meg szeretné szólítani, és ebből a szempontból a milánói kiállítás az egyik legfajsúlyosabb.”


Bag helper (tervező, fotó: Kerékgyártó András)

A két bemutatott tervező eredményesnek és rendkívül hasznosnak ítélte meg a kiállításon való megjelenést, számukra kézzel fogható eredményt és sikert hozott megjelenésük a Satellite Salone-on. Folytatjuk!


Kapcsolódó dokumentum:


hazai-tehetsegek-satellite-salone


Tetszett a cikk?