Szék és szobalétra egyben

Bemutatunk egy olyan bútort, amely több funkcióval segíti használója életét. A részletes leírás és az ábrák a szakmai tanulók, kezdő faiparosok és a műkedvelő hobbiasztalosok számára nyújthatnak olyan gyakorlati kihívást, amit meg tudnak csinálni.

Kevesen tudják, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyik alapító atyjának, Benjamin Franklinnak (1706–1790) a nevéhez fűződik a villámhárító, valamint a kétfókuszú szemüveglencse feltalálása. Mindezek mellett Franklin kreatív személyiségének kézjegyét hátrahagyta a bútortervezésben is. Eredetileg ő tervezte ezen cikk tárgyát, az általam újratervezett és megvalósított széket, amely egy mozdulattal átalakítható egy négy lépcsőfokból álló szobalétrává.

A BÚTOR LEÍRÁSA

Első ránézésre hagyományos, támlás széknek tűnik, elsődlegesen székként funkcionál, ergonómiai szempontból egy étkezőszék méreteivel rendelkezik, az asztalon megpihenő alkarok miatt nincs szükség kartámlákra. Másodlagos funkciójában pedig négyfokú létrává alakítható át egyetlen mozdulattal, a hátsó rész átfordításával – az osztott ülőlapokat összekötő rejtett zsanérok forgástengelyében. Ezzel a kettős funkcionalitással ötletes és helytakarékos, bármelyik háztartásban jól használható bútordarabot kapunk.

ERGONÓMIAI SZEMPONTOK ÉS MÉRETEK

A szék ülésmagassága 45,6 cm, ülésmélysége 41,4 cm. A háttámla és az ülőlap 93,2°-ot zár be egymással, ezzel is elősegítve az egyenes testtartást a használójának. Fellépőként, létraként használva a felső lépcsőfok 79 cm-re van a talajtól, így egy átlagos, 170 cm magasságú emberrel számolva 270–290 cm magassági tartományhoz enged kényelmes hozzáférést bármely háztartásban.

A fő teherhordó szerkezeti részt a függőleges lábak alkotják, melyeket felül az osztott ülőlapok kötnek össze. Mivel a lábak összekötéséhez és az ülőlapok terhelésének felvételéhez nincsenek kávák beépítve, az ülőlapok vastagságának megnövelésével érem el a terhelhetőséget és a megfelelő stabilitást. Az ülőlapok, valamint a lépcsőfokok egyaránt 22 mm vastagságúak. Az ülőlapok alatt lévő lépcsőfokok az alsó összekötők szerepét is átveszik. A háttámlás széknél a hátsó láb ferde helyzetű, ívelt, hátrafelé álló. Ez azért előnyös, mert a szék hátrabillentése során a terhelés eredője a hátsó lábak előtt marad, így kisebb a hátradőlés veszélye.

A bútor tömör faanyagból, az állványszerkezet gőzölt bükkből, az ülés és a támla pedig kőrisből készült.

KIVITELI ELŐÍRÁS

A lábak és a lépcsőfokok közötti kapcsolat egyenes beeresztéssel van megoldva, a kötés erősségének és a stabilitás fokozásának céljából facsavarral megerősítve. A facsavar fejének elrejtésére kőrisből készült, négyzet keresztmetszetű fadugó szolgál, mely síkjával belesimul a lábak külső felületének síkjába, így kellemes, vizuálisan érzékelhető kontrasztot kölcsönöz a bükk-kőris átmenettel. A hátsó ülőlap és a hátsó lábak között is egyenes beeresztéssel valósul meg a fakötés. A hátsó ülőlap első része és a ferde láb közötti, valamint az első ülőlap és a lábak közötti kapcsolat átmenő csapozással valósul meg, melyet ékelve készítek el, így fokozva a kötés tartósságát. A háttámlaelemek és a hátsó lábak között zárt vésett csapozással valósult meg az alkatrészek összekötése. Az ülőlapok és a lépcsőfokok tömörfa lapok, melyek szélesítő toldással készülnek egyenes élillesztéssel. A szék első és hátsó része az osztott ülőlapok belső élére bemart csaplyukba illeszkedő egykaros, rejtett zsanérokkal van összekapcsolva. A zsanérokat pedig csavarkötéssel rögzítjük az ülőlapok csaplyukaiba.

A szerző az asztalos szakképzést idén végezte el, felnőttoktatás keretében.


Kapcsolódó dokumentum:


szek-es-szobaletra-egyben


Tetszett a cikk?