Természet ihlette intarziák

Mark Bellonby által készített intarziás felületek az általa nap mint nap látottakat tükrözik vissza. Van azonban olyan is, amit csak egyetlen egyszer látott egész életében. Az intarzia a fával és fából megfestett gondolat, ami semmihez sem hasonlíthatóvá, művészivé képes tenni bármilyen tárgyat, díszítményt.

Különös tevékenység az intarziakészítés. Magas szintű kézműves ismeretet kíván a fafurnérral való munka, ugyanakkor kiemelt érzékenység is jellemzi az intarziakészítőt: számára a farostok és erezetek különös rajzolata éppúgy színes történeteket indít útjára, mint ahogy egy belülről felszínre törő inspiráló hatás. Az inspiráció pedig bárhonnan származhat: természeti kép, egy gyönyörű bútorrészlet, múzeumban megpillantott festmény, nyaralás alkalmával meglátott építészeti forma, esetleg egy kép, ami csak úgy az eszünkbe ötlik.

Két kézművest egyben alkotót és művészt mutatunk most be a munkásságán keresztül.

Az USA-ban lévő Virginia államban élő Mark Bellonby esetében a már emlegetett inspiráció gyakran olyan szorosan van jelen a mindennapjaiban, akárcsak az ablakon keresztül kipillantva megragadott látvány.


Kócsagok díszítette kisbútor

A nagy (nemes) kócsagok által díszített kis szekrény esetében például  a lakóházuk közelében lévő folyó holtágának környezete adta az ihletet. Itt lett figyelmes arra a két fiatal kócsagra, akik a parton állva várták szüleik visszatértét. -Először kézzel leskiccelten a látottakat, majd az AutoCad rajzoló programjával rajzoltam le – meséli Mark a félkör alapú íves kis szekrény történetét. Ez lehetővé tette számomra az áttetsző (transzparens) nyomtatásokat, amelyek a megfelelő furnér kiválasztásában segítettek. Az AutoCad rajzot ezután SketchUp alkalmazásba importáltam, amelynek segítségével a virtuális bútor felületén 3D-ben is láthatóvá tudtam tenni az különböző ábrázolásokat. Így már egyszerű volt a bútorhoz leginkább megfelelő rajzot kiválasztani.

Meg kell mondjam, hogy az AutoCad és a SketchUp egyik fő előnye a kézi rajzokkal szemben a különböző blokkok és csoportok egyszerű méretezése és áthelyezése. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a lapos elrendezés „rajzfilmszerű” élményt ad, úgyhogy a számítógépen nyomtatott kialakítást kézi rajzokkal tovább kell finomítani – állítja Mark. -Csak miután elégedett voltam az eredménnyel, akkor kezdtem neki a furnér kivágásának.


A császári palota kertjének tavában lévő koi pontyok ihlették a fekete dió lerakóasztalkát_1


A császári palota kertjének tavában lévő koi pontyok ihlették a fekete dió lerakóasztalkát_2

Egy másik bútor kapcsán így mesél Mark a kezdeti inspirációról: a tokiói Császári palota kertjében sétáltunk, amikor is az egyik tó felszínén látottak megragadták a feleségemet. Rögtön le is fotózta. Később ez a fotó és a rajta lévú koi pontyok engem is inspiráltak, így készült a fekete dió furnér borította lerakóasztalka.

Az intarziakészítés egyik legnagyobb ha nem a legnagyobb hazai képviselője Törőcsik Jolán volt. A faipari szakma ma már „Az intarziás” megmásíthatatlan jelzőjével illeti és emlegeti őt.


Lepke


Madárka


Nagyanyám

Emlékét, munkásságát egy róla kiadott album* hirdeti mindazok számára, akik nemcsak a kézművesség szakmai magaslataira kíváncsiak, hanem szeretnének a természet alkotta formák mögé is bekukucskálni. „Műveiben sajátos módon újra életre kelnek s bölcs tölgyek, a mosolygó kőrisek, a rejtelmes rajzolatú diók, a fehéren hullámos juharok, az álgesztesen is fenséges bükkök. … Gyermekkorunk mesevilágában sokan hittük, hogy a fák beszélni is képesek. Törőcsik Jolán művészi világa ezt hűen igazolja." – írja dr. Molnár Sándor a könyv előszavában.


Törőcsik Jolán

A könyv portrét rajzol magáról a művészről is. Törőcsik Jolán az egykori műszaki rajzoló, cipőtervező, énekes-zenész és rajzfilmes saját életét, benne lélekemelően nehéz sorsát is megismerhetjük. A részletekről számoljon be ő maga! „Sokszor kérdezik tőlem: hogy a csudába lesz valakiből „intarziás"? A válaszom most is bizonytalan: talán azért jutottam el ehhez a műfajhoz, mert hagytam magam sodródni, talán csak ez az elmélyülést igénylő munka volt az egyetlen kapaszkodóm, ami megtartott, talán a fa anyaga vont körém olyan fészket, amelynek melegében az élet nagy koccanásait és pofonjait túl tudtam élni, talán a jó Isten adta ezt a komplex művészetet mankónak, hogy ember maradhassak? Talán.”


Körtánc

 

* Törőcsik Jolán, az intarziás című, 2007-ben kiadott könyv az X-Meditor Kft. gondozásában jelent meg, amely méltó emléket igyekszik állítani az elhunyt művésznőnek. A gyönyörű fotókkal illusztrált album jelenleg még kapható. A könyv online megrendelhető, illetve vásárlási szándékát a faipar@xmeditor.hu e-mail címen is jelezheti.

 

A Mark Bellonby-ról szóló cikk forrása: https://www.finewoodworking.com/2019/07/31/marquetry-is-inspired-by-naturehttps://www.finewoodworking.com/2019/07/31/marquetry-is-inspired-by-nature


Tetszett a cikk?