Érezzük a teret!

Bármely méretű konyha tágasnak tűnhet, ha figyelembe veszünk pár dolgot és néhány trükköt alkalmazunk hozzá. A fehér színű bútorzat és falak kezdésnek nem persze rossz egy tér növeléséhez, de sok más módon is létre lehet hozni extra teret a konyhában vagy legalábbis egy nagyobb hely illúzióját – ahhoz képest, mint ami van. Íme 12 módszer a tárolás, a stílus és a tágasabb térélmény egyensúlyához.

1. Megfontolásra érdemes keskeny bútorok


A keskenyebb korpuszméret növeli a teret​​​​​​​

Ha egy kicsit túltekintünk a megszokott elképzeléseken, máris elgondolkozhatunk azon, hogy nem minden alsó konyhai elemnek kell 60 cm mélynek lennie. Egy keskenyebb alsó résznek is vannak ugyanis előnyei, például kissé nagyobbra nyitja a teret a padló felé, ami már jelentős hatással lehet egy szűk konyha esetében. Bár egy keskenyebb elemben csökken a tárolás lehetősége is, de ha jól belegondolunk, a hagyományos méretű, ajtóval ellátott bútor hátlapjáig gyakorta nehéz volt hozzáférni. Egyébként is az esetek legnagyobb részében a sekélyebb szekrények is elegendőek a mindennapi tárgyak tárolásához, legfeljebb a beépítésre szánt, egységes mélységű készülékeket (pl. sütő) kell a konyha azon részébe tervezni, ahol az a hagyományos, 60 cm-es méretben is jól elfér a térben.

2. Bútorfogantyúk helyett…


A sima frontfelületek is tágasabb hatást keltenek

Azt nem bonyolult dolog belátni, hogy a munkapulton megszüntetett zűrzavar egyből szellősebbé és átláthatóbbá teszi a konyha egészét, de ezt még tovább lehet fokozni a bútorra „aggatott” szerelvények eltávolításával. Miről van szó? Bútorajtók és fiókok fogantyúi helyett a nyomásra nyíló szerkezetek (push to open nyitók), vagy a frontok élébe integrált fogantyúk az új bútor tiszta vonalvezetését nemcsak megerősítik, de a közlekedésben sem okoznak elakadást.

3. Gondoljuk újra a dupla mosogatót!


Gyakran feleslegesen sok helyet elvesznek a mosogatótálcák​​​​​​​

A megrendelők gyakran kapásból szoktak ragaszkodni a dupla mosogatótálcához egy bútor megtervezésekor. A kétmedencés mosogatótálcáknak nyilván megvan a maguk előnye, de ha hajlandóak vagyunk egy kis kompromisszumra és szimpla medencéset választunk (vagy legalább egy másfeles tálcát egy keskenyebb második medencével), máris nagyobb tárolóhelyünk lesz, és a munkapultot sem törjük meg feleslegesen. Aztán ide tartozik még a csepegtetővel ellátott egymedencés mosogatótálcák esete is. Ha ugyanis elhagyjuk a „helyrabló” csepegtetős részt, azt bármikor pótolhatjuk szükség esetén egy alkalmilag odahelyezett csepegtetőtálcával.


A kisebb tálca nagyobb rakodóteret hagy a fal melletti szomszéd elemnek

A másik szempont az ablak helyzete. Ha mindenképpen az ablak közepéhez szeretnénk igazítani a terjedelmes mosogatótálcánkat, miközben a fal melletti oldalon szétaprózzuk a helyet, akkor ez a bútorrész mindig is egy „halott hely” lesz, mert rakodásra már nem lehet igazán jól használni. Egy kisebb méretű tálca ugyanakkor kisebb korpuszt kíván, több helyet hagyva a szomszédos területeknek. Például ha egy 90 cm-es bútorelemről (ami a dupla medencés mosogatótálca befogadására alkalmas) 60 cm-esre váltunk (nagyjából ennyi már elég a szimplamedencés tálcáknak), akkor oldalanként 15 cm-t nyerünk, ami hozzáadódva a szomszédos korpuszelemhez már használható teret eredményez.
Magyarán, ha úgyis belátjuk, hogy nem fogjuk sűrűn használni a második medencét, érdemes megfontolni, hogy a felszabadult hely mi minden más tárolására lehet alkalmas.

4. Válasszunk kompakt méretű mosogatógépet!


Egy kisebb méretű konyhai géppel többet nyerhetünk​​​​​​​

A legtöbb mosogatógép 60 cm széles változatban kapható, de a kompakt méretű 45 cm-es változatok is egyre népszerűbbek. (Ezeket a kisebb készülékeket a szintén szűkebbre méretezett bútorokkal együtt az ún. condominium-méretű, azaz a garzonlakásra emlékeztető stúdió apartmanok lakói választják előszeretettel.) A fennmaradó 15 cm szintén jól jön valamelyik másik konyhai elemnél.

Nem mellesleg a kisebb mosogatógép gyorsabban megtelik, ami azt is jelenti, hogy gyakran teljes kihasználtság mellett működtethető, ellentétben a fél töltöttséggel járatott mosogatással – arról nem is beszélve, amikor várunk még egy napot, hogy megteljen a készülék…

5. A beépített készülékek előnyei


Bár drágábbak, a beépíthető készülékek is növelik a teret

A konyhabútorokba építhető készülékek (általában hűtőszekrények, mosogatógépek) úgy  vannak tervezve, hogy az ajtóik integrálhatók a bútorajtókkal, így végső soron beleolvadnak a konyhai szekrények látványába. Az így kapott eredmény egybefüggő, levegősebb megjelenést nyújt. Igaz ugyan, hogy ez kissé drágább megoldás, de határozottan megmutatja a kifinomult ízlést is.

6. Trükkös a tükrös falrész a pult felett


Használjunk színezett üveget!​​​​​​​

Ha a felső és az alsó elem közötti falrészen tükröt használunk, akkor az képes nyitni a teret, így a helyiség sokkal nagyobbnak tűnik, főleg közelről. A hangulatosabb hatás érdekében színezett üveget használjunk, így a fény visszaverődése sokkal kifinomultabb.

7. Felső polcok – szekrény helyett


Pár nyitott polc és máris kisebb a zsúfoltság

Egy kicsi konyhában az összes felső szekrény eltávolítása nem feltétlenül praktikus megoldás; annyit hagyjunk csak meg, amennyi szükséges a legfontosabb dolgaink tárolására.

Ugyanakkor néhány nyitott polc az egyik falon tökéletes tárolóteret ad a napi használatra szolgáló tálaknak, bögréknek, poharaknak, valamint tárolóedényeknek és szakácskönyveknek, ami így sokkal nyitottabb hangulatú teret kölcsönöz a helyiségnek. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész tér kevésbé tűnjön zsúfoltnak.


Teszteljük a nyitott teret néhány leszerelt ajtóval!

Még csak nem is kell teljes mértékben elköteleznünk magunkat a felső polcokkal kapcsolatban. Egyszerűen szedjünk le pár ajtót a szekrényekről, ezzel érzékeltetve a szellős megjelenést! Később bármikor visszahelyezhetjük az ajtókat, ha akarjuk.

8. Üveges felső szekrényajtók


Üvegbetétes ajtókkal, levegősebb lesz az összkép​​​​​​​

Íme egy újabb módszer a felső tér világosabbá tételéhez anélkül, hogy markánsabban megváltoztatnánk a bútorokat. Ha kicseréljük a felső elemek teleajtóit üvegbetétes változatokra, az egész összkép levegősebb lesz! Ezt a szekrényrészt például látványosabb pohárkészletek tárolására is lehet használni, de választhatunk matt/savmart üvegbetétet is, ha  azt szeretnénk, hogy a szekrénybelsőben jellemző összevisszaság csupán finom körvonalak formájában legyen látható.

9. Bútorvilágítás


Fontos a fény. Az árnyékok zsugorítják a helyet​​​​​​​

A jó minőségű és megfelelő világítás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Gyakran a konyhákban sem kielégítő a világítás, főleg ott, ahol csak a helyiség közepén lévő mennyezeti lámpatest ég. Adjunk megvilágítást a felső szekrények/polcok alá, fölé, és még a szekrények belső részébe is, hogy a tér sokkal világosabb és nagyobb érzetű legyen! A szekrények takarásában kialakuló árnyékok ugyanis vizuálisan zsugorítják a helyet.

A gyorsabb telepítés érdekében használhatunk csatlakozódugóval ellátott LED szalagot vagy elemmel működő nyomógombos/érintős LED-es lámpabúrákat.

10. Legyen egy üres tér!


Egy üres falrész nyitottabb tér érzetét kelti

Még ha szűk is a hely, és minden rendelkezésre álló kis területet beépítenénk, akkor is érdemes hagyni egy nyitott falfelületet. Ha azt szeretnénk, hogy magasnak tűnjön a tér, alkalmazzunk egy olyan felületet az alsó szekrény felett, aminek a színe beleolvad a környezetébe! Ha nincs egy egyértelmű elválasztó vonal ott, ahol a csempe véget tér, a falsík pedig elkezdődik, akkor a fal magasabbnak tűnik, ami így egy nyitottabb tér érzetét kelti.

Alternatív megoldásként, ha a költségvetés megengedi, egészen a mennyezetig fel lehet futtatni a csempét, de használhatunk egy elegáns dekor-hátfallemezt is a folytonosság létrehozásához.


A rozsdamentes acél  sajátos tükörként működik

Ha az anyagiak nem jelentenek akadályt (és a stílusba belefér), akár egy rozsdamentes acél hátlapot is alkalmazhatunk, ami a fényt finoman szétszórva mintegy tükörként működik, így a helyiségnek mélységérzetet kölcsönöz (amint azt fentebb már említettük), valamint visszaveri a rozsdamentes készülékek és eszközök felületi fényeit.

11. Nézzünk a motorháztető alá!


Akár a gépészetet is láthatóvá tehetjük!​​​​​​​

Meglehet, hogy nem szeretnénk eltávolítani a teljes felső szekrénysort, de azon szekrényelemek esetében érdemes ezt megkockáztatni, amelyek valamilyen gépészetet takarnak – például a páraelszívó szellőzőcsöveit. A leszerelt bútor helyére válasszunk inkább egy látványra is szépnek mondható szabadon álló páraelszívót! Lehet, hogy ez a kis mélységkülönbség lesz az, ami megtöri a bezártság érzését adó teret.

 

Forrás: www.houzz.com


Tetszett a cikk?