Kis helyen több funkció - okos tárolás

Ma már szinte minden iparágban találkozhatunk az úgynevezett „okos” (angolul „clever”) megoldásokkal, a népszerű szóösszetételt reklámként alkalmazzák, és már nagyon sokféle célhoz, funkcióhoz kapcsolódik. Ebben az írásban például a tároláshoz: „clever storage”.

Az okos tárolás kreatív embert kíván, jó térlátást, anyagismeretet és fantáziát. Ezek a tulajdonságok a magyar asztalos mesterekből sem hiányoznak, főleg azokból nem, akik még együtt is dolgoznak hazai lakberendezőkkel, belsőépítészekkel, designerekkel.

Tőlünk nyugatabbra ma már egész iparágak foglalkoznak az urbanizációnak (városiasodás) azzal a kihívásával, hogy kis helyre koncentráljanak praktikus funkciókat. Olyan megoldásokat keresnek és alkalmaznak, amelyek megnyerik a vásárlókat, gondolatot ébresztenek bennük, kiváltják az „én is ilyet akarok” érzést, és meg is valósíthatóak. Két lakberendezési példán keresztül jól szemléltethető az olyan kis helyigényű és többfunkciós termékek megjelenése, melyek megfelelnek a kreativitás követelményének és a megmutatják a mester profizmusát.

A városi lakások egyik fontos része a konyha. Az általában kis területű helységekkel szemben támasztott követelmény, hogy néhány – akár 6-8 – négyzetméteren feleljen meg azoknak a funkcióknak, amelyek elvárhatóak a működéshez. Ehhez szükség van az elrendezés okos megtervezéséhez és a konyhai gépek, berendezések ügyes elhelyezéséhez. Hasznos, ha a hűtőszekrényt, mosogatógépet, sütőt vagy a szeméttárolót eleve beépítik, a lenyitható asztal pedig rejtve marad a szemek elől. A Kesselböhmer cég Tandem típusú vasalatai a beépített elemek könnyű működését biztosítják. A kihúzható elemek jó tároló kereteket és dobozokat rejtenek, messze kinyúlnak a korpuszok síkjából, ezáltal oldalirányú hozzáférést is biztosítanak. A rejtett világításnak köszönhetően a mélyen lévő elemek is láthatóak. A fogantyú nélküli nyitások a gyártó fejlesztésének csúcstermékei, az elektromos nyitás, az automata liftek pedig könnyű működést biztosítanak még nagyobb terhek esetén is.

A lakások másik gyakori önálló részét képviselik az úgynevezett bárszekrények, bárpultok. Ezekkel szemben is elvárás, hogy helyigényük legyen kicsi, tárolókapacitásuk nagy, s az is jó, ha elrejtőzködnek a szoba meghitt berendezései között. Egy hazai példa jól bemutatja, hogy tömör fából hogyan lehet egy rejtőzködő, de nagy tárolási potenciállal rendelkező bárszekrényt gyártani úgy, hogy az kielégítse a megrendelő és vendégei igényeit.

A gyártó MW Design natúr kőrisfából készült terméke bezárt ajtókkal egy szokásos szobai szekrény hatását kelti. Aztán ha feltárul az ajtó, jól kialakított rend és kínálat válik láthatóvá, a minőség érzését sugározva: a kedvenc koktélok receptje finoman rányomtatva a poháralátétekre, a rejtett kazetta a vésztartaléknak ad helyet. A rusztikus külső felületet barna majd fekete olajjal eresztették be, a belső oldal erős kontrasztjával a „tiszta forrás” gondolatát sugallja a fogyasztónak. A több száz kilós bárszekrényt Häfele vasalatokkal szerelték.

A konyhánál és a bárszekrénynél is látható: a korszerű és légiesen működtető vasalatok segítségével rejtett tároló helyek alakíthatóak ki, biztosítható a precíz nyitás, s a gyártók olyan bútorelemeket állítanak elő, melyek kis helyet foglalnak, ugyanakkor minden elvárt funkciónak megfelelnek, így adják a „pont ilyen kell nekem” érzést a vásárlóknak.

Forrás:
butorvonal.hu
besserhaushalten.de
mw-design.hu


Tetszett a cikk?