A Soproni Egyetem hallgatója tervezte a középiskola új arculatát
Új arculatot kapott a soproni Eötvös József Evangélikus Középiskola, a grafikai terv a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karával közös projektben jött létre.

Az új arculat célja, hogy a jövőben modern, ugyanakkor jól felismerhető grafikai megoldásokkal jelenjen meg az intézmény az online és a nyomtatott felületeken.
Első körben tizenkét arculati tervet készítettek az egyetem hallgatói, amelyből az iskola vezetősége és az egyetem képviselői öt munkát választottak ki. A végső arculati tervről online szavazás döntött, erre az Eötvös-gimnázium tantestülete és diákjai voksolhattak.
A nyertes logó egy többszörösen összetett szimbólum. Egyszerre formáz galambot, illetve ‘E’ betűt is. A logó alapja egy egyszerű, geometriai forma. A háromszög utal a Szentháromságra, illetve egymáshoz való illeszkedésük a közös együttműködést és az egységet szimbolizálja. A projekt zárásaként ünnepélyes keretek között mutatták be a tanulók és tanárok közösségének a nyertes pályamunkát, amelyet Csernyus Kata egyetemi hallgató készített Nagy Nándor művésztanár, okleveles vizuális kommunikációs tervezőművész vezetésével. Az ünnepségen részt vett továbbá a Soproni Egyetem részéről Joóbné dr. Preklet Edina oktatási és hallgatói projektekért felelős dékánhelyettes.
Az iskola részéről Czinder Anita, a projektben részt vevő tanárnő zárta lelkesítő szavaival az ünnepséget, kiemelve, hogy az új imázs három kifejezés köré épül: Tudás. Élet. Ritmus. Az iskola új jelmondata: Célunk a Te sikered!
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-2206
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...
Egger Dekoratív Kollekció 26+ kollekció a Forest kínálatában
Az EGGER megújult kollekciójának teljes palettája elérhető a FOREST kínálatában. A folyamatosan változó trendek és piaci igények alapján a fa alapanyagok specialistája most &aac...
Építsünk modern médiafalat!
A nappali a család életében nagyon fontos helyszín, érdemes a megtervezésére több időt szentelni.

