Egyetemi hírek 2022.12.

NYÍLT NAP A FAIPARI MÉRNÖKI ÉS KREATÍVIPARI KARON
Minden előzetes várakozást felülmúló érdeklődés övezte a Soproni Egyetem december 7-ei nyílt napját, ahol több mint ezer, az ország minden szegletéből érkezett fiatal érdeklődött a karok sokrétű képzései iránt. A Nyílt napon a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar is szeretettel várta az egyetem főépületében azt a közel 150 diákot, akik a műszaki, informatikai és művészeti képzések iránt érdeklődtek. A délelőtt folyamán általános kari tájékoztató előadások voltak a kar képzéseiről és a soproni diákéletről, majd déltől a képzési területek bemutatkozásával, szakspecifikus programokkal folytatódott a program.
A Nyílt nap az érdeklődők érkezésével és regisztrációjával kezdődött. A tájékoztató előadást Joóbné Dr. Preklet Edina, oktatási dékánhelyettes tartotta meg. A résztvevők egy átfogó bemutatkozást kaphattak a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karról, a felvételiről, a képzésekről és a hallgatóknak szóló lehetőségekről. Ezután Sajdik Tamás faipari mérnök hallgató, a kar HÖK elnöke adott némi ízelítőt az érdeklődőknek a soproni diákhagyományokról, valamint a kollégiumi- és diákéletről. Az ismetető előadások alatt és után is lehetősége volt a jelenlévőknek feltenni kérdéseiket az előadóknak és a jelen lévő szakfelelősöknek.
Déltől a program az érdeklődési területeknek megfelelően, csoportbontásban folytatódott tovább különböző helyszíneken, többek között laborlátogatásokkal, a kutatóközpont megtekintésével, és az intézetek életébe való bepillantással. A műszaki képzési terület iránt érdeklődők részére érdekes programokkal és bemutatókkal készültek az oktatók, valamint meg lehetett látogatni a tanműhelyt is. Az informatikai képzés iránt érdeklődőknek tartottak egy bemutat a gazdaságinformatikus szakról, majd lehetőségük volt beszélgetni az oktatókkal, valamint aktív és végzett gazdaságinformatikus hallgatókkal. A művészeti képzési terület iránt érdeklődők az Alkalmazott Művészeti Intézet székhelyén, az egyetem „P” épületében hallgathatták meg az intézet és a három alapszak bemutatkozását, valamint kaptak számos jótanácsot arról, hogy hogyan készüljenek a felvételire. Ezután lehetőségük volt megismerni az AMI hangulatát kiállításokon, prezentációkon, illetve személyes beszélgetéseken keresztül. A szervezők és az oktatók köszönik az érdeklődőknek a nagy arányú részvételt a Nyílt napon. Remélik, hogy a megjelentek közül mindenki jól érezte magát a kari rendezvényen és kielégítő válaszokat kapott a felmerülő kérdéseire.
KÖZEL 800 FÁVAL GAZDAGODOTT A HŰSÉGERDŐ
A Zöld Talár Díjas Soproni Egyetem fontos vállalása, hogy valamennyi az adott évben felvett hallgatója után fát ültet a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-vel együttműködve. A megvalósuló erdő koncentrikus körökben épül fel, azoknak az egyetemistáknak is örök emléket állítva, akik annak idején részt vettek az ágfalvi csatában. A hallgatók, akik elültetik a fákat később remélhetőleg érzelmileg kötődnek majd a növényekhez, visszajárnak saját fájukhoz családjukkal vagy évfolyamtalálkozó keretében.
A 2021-ben indult faültetési program következő állomásaként újabb 793 facsemetével gazdagodott a Hűségerdő. A faültetést november 16-án a reggeli órákban Prof. dr. Lakatos Ferenc, a késő délelőtt folyamán dr. Katona György rektorhelyettesek és dr. Folcz Ádám a TAEG Zrt. termelési és kereskedelmi igazgatója indította útjára.
Az ünnepi eseményen a négy kart képviselő elsőéves hallgatók átvehették végzős társaiktól a stafétát szimbolizáló díszásót, majd a TAEG Zrt. szakembereinek segítségével indult meg a jó hangulatú faültetés.
TDK-MDK A FAIPARI MÉRNÖKI ÉS KREATÍVIPARI KARON
A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar 2022. december 8-án rendezte meg Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáját. A konferenciát Joóbné Dr. Preklet Edina oktatási és hallgatói projektekért felelős dékánhelyettes nyitotta meg 9:00-kor a P-épület nagyelőadójában. A rendezvény művészeti és műszaki szekciókban zajlott. A műszaki szekcióban 5 előadás hangzott el melyeken a hallgatók mutatták kutatásaikat. A három dobogós helyezésen felül két pályamű részesült különdíjban. A műszaki szekció zsűrije a bemutatott művek közül az első három helyezettet találta alkalmasnak a 2023-as Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.
A műszaki szekció zsűrije: Dr. Alpár Tibor László, elnök, Dr. Németh László, zsűritag, Dr. Garab József, zsűritag, Kruppa Márton, zsűritag (HÖK)
MŰSZAKI SZEKCIÓ EREDMÉNYEI
I. helyezett: Szmorad Gergely faipari mérnök alapszak
Téma: Hőkezelt invazív fafajok (Fraxinus pennsylvanica, Acer negundo) faanyagának jellemzői
Témav.: Dr. Komán Szabolcs, Dr. Bak Miklós
II. helyezett: Sajdik Tamás faipari mérnök alapszak
Téma: Rostirányban tömörített faanyag nyúlási tartalékának bizonyítása húzóvizsgálatokkal
Témav.: Dr. Báder Mátyás
III. helyezett: Szőke Fanni faipari mérnök alapszak
Téma: A Kecske-hegyi kilátó szilárdsági vizsgálata
Témav.: Dr. Kánnár Antal
Különdíj: Mészáros János faipari mérnök alapszak
Téma: Történeti nyílászárók komplexitásának vizsgálata
Témav.: Prof. Dr. Markó Balázs
TOVÁBBI NEVEZETTEK
Szivák Tamás faipari mérnök alapszak
Téma: Önhordó falépcső gyártástechnológiájának elemzése
Témav.: Prof. Dr. Bejó László
Kiss Máté Szabolcs gazdaságinformatikus alapszak
Téma: Populációgenetikai klaszterezési eljárás teljesítménynövelése
Témav.: Dr. Hegyháti Máté
Benkő Glória műszaki menedzser mesterszak
Téma: Sportmenedzsment támogatása informatikai eszközökkel a kosárlabda világában
Témav.: Kulcsár Ernő
A művészeti szekcióban öt pályaművet mutattak be a hallgatók. A három dobogós helyezésen felül egy pályamű részesült különdíjban. A zsűri négy díjazott pályázót találta érdemesnek a 2023-as Országos Művészeti Diákköri Konferenciára való továbbjutásra.
A művészeti szekció zsűrije: Dr. Lenkei Balázs, elnök, Dr. Nagy Máté, zsűritag, Szarka Judit, zsűritag,
MŰVÉSZETI SZEKCIÓ EREDMÉNYEI:
I. helyezett: Macher Bánk Gergely formatervezés alapszak
Téma: Toucan
Témav.: Üveges Péter József
II. helyezett: Kemény Alex tervezőgrafika alapszak
Téma: Habán brand, arculat és kommunikáció
Témav.: Rosta Péter
III. helyezett: Tóth Tekla és Hunyadi István építőművészet alapszak
Téma: Komplex építészeti tervezés és településfejlesztés Bihardiószegen - Habán, mint értékrend
Témav.: Kósa Balázs, Nagy Máté
Különdíj: Kiss Virág építőművészet alapszak
Téma: Organikus csomópont
Témav.: Nagy Máté
TOVÁBBI NEVEZETT
Forró Lívia tervezőgrafika alapszak
Téma: Bambusz fogkefe és fogkrém csomagolás
Témav.: Rosta Péter
A konferencia zárásaként a zsűrielnökök adták át az elismerő okleveleket a díjazottaknak. Az esemény végén a szervezők megköszönték a hallgatók és témavezetőik kitartó munkáját, továbbá a különdíjak felajánlóinak (SOE FMK és Soproni Tudós Társaság) a segítségét! Bíznak benne, hogy a hallgatók tovább gondozzák témájukat, s az ő munkájukat, eredményeiket látva mások is kedvet kapnak a tudományos diákköri tevékenységhez, valamint remélik, hogy legközelebb a mostaninál is változatosabb témákkal és még több hallgatóval találkozhatnak a konferenciákon.
Kapcsolódó dokumentum:
egyetemi-hirek-2212
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Jó (még) az öreg a háznál
Az informatika az egyik leggyorsabban fejlődő terület. Nem is kell nagyon sokat visszamenni az időben, amikor floppy lemezre menthettünk 1.4 Mb adatot, most pedig már terrabájtokban mérjük az adathordozók kapacitását.
A Mafell bemutatja az új LO 55 routert
A Mafell bemutatja a teljesen megújult LO 55 maróját. A jól átgondolt, robusztus és szerszámmentes szorítórendszerben az okosan alkalmazott technológia és a széleskörű tartozékok bizto...
RAUVISIO innara: természetes anyagokból készült falburkolat
Innara egy védőistenség neve volt a bronzkorban. 2023 októberétől a falburkolatok új generációját is jelképezi. A RAUVISIO család új tagjával a REHAU olyan anyagot fejlesztett ki.