50 éves a tuzséri fenyőfeldolgozás

 

48 2011. 12. I Magyar Asztalos és Faipar

rendezvény

A tuzséri üzemre kezdetektől fogva a

fejlődés, fejlesztés a jellemző. A korábbi

vezérigazgató, Tóth Árpád 1965-től

– 2010. évi nyugdíjba vonulásáig – folyamatosan

a tuzséri fűrészüzemben

dolgozott, de a mai napig aktívan részt

vesz a cég életében. Nevéhez köthető,

áldozatos munkájának és szaktudásának

köszönhető a hazai fenyőfeldolgozás

első számú szereplőjeként jegyzett európai

színvonalú cég mai arculatának

megteremtése.

A jelenlegi vezérigazgató, ifj. Tóth

Árpád elődje útját folytatva a minőségi

termelés, a környezettudatos szemlélet

elkötelezettje.

Külön kiemelendő, hogy az ERDÉRTTUZSÉR

Zrt. minden beérkező alapanyagot

100%-ban felhasznál, magyar terméket

előállítva. FSC minősítéssel rendelkezve,

tudatos és folytonos erdőgazdálkodás

híve.

A cég földrajzi fekvése, széles és

normál vágányhálózata lehetővé teszi

50 éves a tuzséri fenyőfeldolgozás

Az ERDÉRT-TUZSÉR Zrt., Magyarország legnagyobb fenyőfeldolgozó üzeme, ebben az évben

ünnepelte 50 éves évfordulóját. A jeles eseményt, vevőtalálkozóval egybekötve, a cég

munkatársai és partnerei együtt ünnepelték. A megjelenteket a vállalat volt és jelenlegi vezérigazgatója

köszöntötte, felidézve az elmúlt 50 év kiemelkedő eseményeit, a cég életében

végbement változásokat, a zrt.-vé alakulásig megtett utat, a jelen történéseit és a jövőbeni

célokat.

orosz, valamint ukrán oldalról érkező

áruféleségek fogadását, átmeneti raktározását,

illetve átrakását közúti vagy

vasúti szállítójárművekre.

Világszínvonalú gépsoraikon finomfelületű

– a legszigorúbb európai szabványoknak

megfelelő minőségű – fűrészárut

állítanak elő. A 0,1 mm-es bevágási mérettűrés,

a szinte gyalult felület mintegy

50%-kal csökkenti a gyalulási veszteséget

a továbbfeldolgozás során.

Gyaluüzemükben a hidrofejes Weinig

gyalugéppel gyártott termékeik felülete

a legigényesebb bútoripari minőséggel

egyenértékű.

Vevőiket, kívánságuk szerint friss

termelésű, máglyázott (légszáraz) vagy

műszárított áruval látják el, faanyagvédő

szeres impregnálást is vállalnak.

Erősségük a nagytételű kiszolgálás.

A megrendelt árut igény esetén közúton

vagy vasúton kiszállítják.

A jubileumi ünnepségen a korábbi vezérigazgató, Tóth Árpád és fia, ifj. Tóth Árpád jelenlegi

vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket

Magyar Asztalos és Faipar I 2011. 12. 49

rendezvény

Széles termékkínálatukban a bútor-,

épületasztalos-, illetve építőiparban

használatos fenyő fűrészáru, deszka, palló,

fűrészelt gerenda, zárléc, lambéria mellett,

farostlemez, natúr forgácslap, OSB-lemez,

íves faházborító profil, fűrészrönk, bányafa,

rúdfa, vezetékoszlop-alapanyag egyaránt

megtalálható. A gyártás során keletkező

fűrészpor és apríték a forgácslapgyártás

alapanyagául szolgál, míg a fenyőkéreg

és gyaluforgács energetikai és mezőgazdasági

célra használható.

Termékeik az ERDÉRT-TUZSÉR Zrt.

központja mellett, dunántúli partnereik

jobb, egyszerűbb kiszolgálására hivatottan,

az ERDÉRT-TUZSÉR Zrt. Budakeszi

Facentrumában is megtalálhatók, illetve

megrendelhetők. (ny)

ERDÉRT-TUZSÉR Zrt.

Tel.: 06-45/541-110. Fax: 541-119.

E-mail: info.tuzser@erdert.hu


Tetszett a cikk?