Mesterportré: Tradicionális pinceműhely a Hernád utcában

Magyar Asztalos és Faipar I 2013. 09. 69

Mesterportré

Örökölt mesterség

A nagyapa, Kiss Vince fa- és csontesztergályos-

műhelye volt először a

jelenlegi pinceműhelyben, ahová a ’30-

as években a Dob utcából költözött át.

Kicsivel később a műhely feletti lakást

is kivette, mert a zajszint miatt „szó érte

a ház elejét”. Több emberrel dolgozott

és transzmissziós – egy MIA motorral

működő szíjhajtású – géppel, áttételeken

keresztül, 8–10 esztergapadot hajtattak.

Az esztergályozásból származó fa és

szaru termékek, tárgyak sok területen

voltak használatosak, de talán érdekesség,

hogy még a régen kedvelt és jól ismert

töltőceruza szaruból gyártott változata

is itt készült. A műhely feletti lakásban

lakott hosszú évtizedeken keresztül a

Kiss család, ahová Kiss Jenő is született.

Pesti gyerekként szinte a műhelyben nőtt

fel, mivel vidéki rokonok nem voltak,

ahol legalább nyaralni lehetett volna,

bár a nagyapa Lupa-szigeti nyaralója

valamelyest megoldást jelentett nyaranta.

A műhely mindenképpen egy biztos pont

volt számára, ahol nemcsak játszani, de

egyre többet tanulni is lehetett. Édesapja

is faesztergályos szakmát tanult, és még

a háború alatt is – a nagyapával együtt

– gránátnyeleket készítettek, korlátlan

mennyiségben. A háború után aztán már

be kellett állniuk a Faipari Szövetkezetbe.

A ’60-as évek elején válthattak ipart,

és akkor már együtt is dolgozhattak a

családtagok. Kiss Jenő pedig az általános

iskola elvégzése után egyenesen a

Kaesz Gyula Faipari Szakiskolába került,

majd természetesen 3+2 rendszerben

az édesapja mellett tanulta a gyakorlati

Tradicionális pinceműhely

a Hernád utcában…

Budapest VII. kerülete fejlődésének az 1870-es években a Nagykörút kialakítása adott lendületet,

amely 1873-ban, a városegyesítéskor kezdődött. Mivel a Felső-külváros – akkor már

egy évszázada Terézváros – túl nagy és túlságosan népes volt, ezért kettéosztották. A Király

utcától délre hozták létre Budapest VII. kerületét, amelyet 1882-ben I. Ferenc József feleségéről,

Erzsébet királynéról neveztek el Erzsébetvárosnak. A Nagykörút és a Dózsa György út

közötti sakktábla szerkezetű utcarendszerben a 19. század végére gyors tempóban épültek

fel a nagy bérházak, ami által ez a városrész napjainkban is a főváros legsűrűbben lakott területe

– meséli a családját is erősen érintő kerületi történelmet Kiss Jenő (61) faesztergályos

mester. Az ő műhelye is itt található, a Hernád utca egyik jól megépített bérházának pincéjében,

amelyben már a harmadik faesztergályos generációt képviseli...

esztergályos fogásokat. Faesztergályos

szakon végzett 1970-ben, majd hamarosan

a honvédségnél kezdte meg katonai

szolgálatát.

Várta a családi műhely

A faesztergályos termékeket gyártók

akkoriban 90%-ban más faipari szakmák

beszállítói voltak. Dísztárgyakat ugyan

lehetett készíteni – jobbára kedvtelésből

–, de azok előállításából aligha lehetett

volna megélni. Fali és asztali lámpák,

díszdobozok voltak akkoriban kedveltek,

de csak kis tételben kellettek. Kiss Jenő

leszerelése után alig várta, hogy munkába

állhasson a családi műhelyben. Idős

nagyapja is lejárt még néhányszor, és nem

mulasztotta el megmutatni a nagyolás

régi fogásait, amelyet még a lábbal hajtott

esztergagépeknél alkalmaztak. Persze

ezt már az idő túlhaladta, de úgy érezte,

hogy az ismereteket át kellett adnia.

Akkoriban – a ’70-es évek elején – az

anyagbeszerzés nem volt zökkenőmentes,

amit úgy lehetett mégis elviselhetővé

tenni, hogy Kiss Jenő az Iparművészeti

Vállalathoz szegődött el, és megbízásos

alapon a saját műhelyükben dolgozott.

Ebből a munkakapcsolatból aztán an�-

nyi előny származott, hogy kapták az

anyagot, és gyakorlatilag a munkát is.

Sok dísztárgyat készítettek 100–200

db-os tételben, mellette pedig a családi

vállalkozás többi munkáját végezték.

Az anyagot kezdetben csak hasított fa

Kiss Jenő Antal és Kiss Jenő

70 2013. 09. I Magyar Asztalos és Faipar

mesterportré

jelentette, de a vállalattól már deszkaanyagot

kaptak, ami könnyebbséget

jelentett. Aztán teltek az évek, és Kiss

Jenő 1979-ben átvette édesapjától az

ipart, és önálló faesztergályos kisiparosként

folytatta szakmai útját. Közben

mestervizsgát tett, de alapvető nagy

változást a munkában ez a fordulat

sem hozott. Szorgalmasan, pontosan

dolgozott, megbecsülte a partnereit,

megbízóit, és ez így ment egészen a

rendszerváltásig, illetve az azt követő

öt évig. 1995-ben kezdtek felbomlani

és megszűnni azok a régi rendszerben

jól prosperáló cégek, amelyek a megbízások

zömét adták. Utolsóként éppen a

közelmúltban szűnt meg a Zsinóripari

Szövetkezet, amely az utolsó megbízó

volt a régiek közül…

Érdekes anyagok, különleges

termékek

Az egyik termék, amely a ’70-es évektől

egészen az ezredfordulóig ment, az a dobverő

volt. Sokan nem is hiszik – mondja

Kiss Jenő –, hogy mennyi fogy belőle, ha

szívvel-lélekkel teszi a dolgát egy profi

dobos. Emlékei szerint egy alkalommal

a karácsony előtti napokban a Metro

együttes kisbusza állt meg a műhely

előtt, és dobverőkért esedeztek, mert

koncertezni indultak, és nem akarták,

hogy a törések miatt bajba kerüljenek.

Egy koncertre nem kevesebb, mint 10

pár dobverővel kell számolni, ami ugye,

egy koncertkörúton ennek a többszöröse

is lehet. A dobverő csak gyertyánfából

készül, és egy lakkréteget kap, aztán

lehet püfölni a dobokat, no meg a cintányért,

ami eszi a dobverőt. Volt egyéni

megbízásos kísérlet somfából is, de a

dobos számára ínhüvelygyulladással

végződött, mert túlságosan rugalmas volt

a fa. Az egzóta fafajok közül a hickory

fa alkalmas dobverő készítésére, de

hazai előállítók ritkán dolgoznak vele.

S ha már a hangszereknél tartunk, meg

kell említeni a cimbalomlábakat és a

cimbalomsarkokat, amelyek negyedkörívből

készülnek. Az ajándéktárgy

kategóriában elsősorban a gyümölcsfáké

a vezető szerep, elsősorban a színviláguk

és a szép rajzolatuk miatt. Ezekből kis

mennyiség kell, szép megdolgozással, és

maradéktalanul betöltik a szerepüket.

Persze készít a mester biliárddákót,

fagolyókat, makkokat díszítőelemnek,

rozettákat, kuglibábukat és golyókat

is. Sajnos, ahogy a fa- és asztalosipar

többi területén, a kínai termékek beköszönése

tönkretette ezt a piacot is,

hiszen minden termékkel lényegesen

alacsonyabb áron jelentkeztek. Ezzel

versenyezni pedig nem lehet…

Hagyományos gépekkel

A gépek egyébként jó ideig a régiek

voltak, és szinte kizárólag asztalos-

és esztergályos-alapgépek. Egy

faesztergályos-műhelyben többnyire

alapanyag-megdolgozás folyik csak az

asztalosgépekkel, az igényes munkák

majd az eszterga alól kerülnek ki. Bonyolult,

drága és a legkorszerűbb gépekre

itt nincs szükség, és jól kihasználni sem

lehetne azokat – mondja Kiss Jenő. Hogy

mégis van egy megújulási folyamat, az

annak köszönhető, hogy a fia, Kiss Jenő

Antal – aki szintén a Kaesz Gyula Szakiskolában

végzett – asztalosként dolgozik

a műhelyben. Ő – felismerve a műhelyük

kínálta lehetőségeket – méretre szabott,

egyedi bútorok gyártásával foglalkozik.

Persze a műhely adta lehetőségek, ill. a

faesztergályos profil átfedései is kínálnak

munkát, amit ki is kell használniuk.

Ahogy mondja, a bútorasztalos egy kicsit

lakberendező is, és ezt a tudományt

önképző módszerrel tanulja. Amíg az

édesapja a régi munkastílus képviselője

a szakterületén, a szorgalmas, mindent

alaposan meggondoló, de a munkaidőt

nem néző faesztergályos, addig a fia az

alkalmazkodó, kreatív asztalos. A kor

kihívásainak mindkettejüknek meg kell

felelni, mert csak így lehet munkához

jutni – mondják egybehangzóan, és ezt

sikerrel meg is valósítják. Ezért aztán

volt már a munkák között vitorláshajó

kabinjának és fedélzetének beépítése

teakfából, vagy éppen teraszburkolat

más-más egzótákból. Új kihívást jelent a

szauna – finn és infra – építése tulipánfából,

gőzölt kőrisből, és más, eddig ismeretlen

faanyagokból is, az igényeknek és

a mindenkori páratartalmi viszonyoknak

megfelelően. Persze, akad azért laminált

anyagból is munka bőven, mert valahol

a megrendelő igénye és pénztárcája is

meghatározó tényező a munkáknál. Ezek

a feladatok sok mozgással, kreativitással

végezhetők, de különösebben nagy és

korszerű gépigénnyel nem bírnak.

Természetes anyagokkal

A faesztergáláshoz nem jó a szárított

faanyag, és ez okozza ma a legnagyobb

gondot – avat be a mélyszakmai részletekbe

Kiss Jenő. Ma már szinte mindenhol

csak mesterségesen szárított anyagokat

kínálnak, mert az asztalosok zömmel azt

igénylik. A faesztergáláskor a szárított

anyag érzékenyebb, szakad, amikor a

kés nekikezd. Jó példa erre a gyertyán,

amibe gyakran kell menetet vágni. Hogy

ezt eredményesen lehessen elvégezni, a

mesterségesen szárított anyagot olajban

kell áztatni, különben „lepereg”. Természetesen

a légszáraz, vagyis a természetes

állapotú anyag már lényegesen jobban

viselkedik, ezért annak felderítése a cél.

Aztán van olyan gond is, hogy meg kell

venni egy pallót az értékes anyagból,

amiből csak 50 cm-re van szükség egy

munkához. A maradék 2,5 m pedig lehet,

hogy két évig is ott áll a műhelyben, mert

nincs m Kiss Jenő faesztergályos mester ire felhasználni.

Magyar Asztalos és Faipar I 2013. 09. 71

mesterportré

Átfedések a két szakterület

között

Kiss Jenő 1988 óta azért kisebb-nagyobb

asztalosmunkákkal is foglalkozott, és

alapanyag-előkészítéshez asztalost is

foglalkoztatott. Amikor esztergályozott

korlátoszlopot készített a megrendelőnek,

akkor természetesen a lépcső elkészítésére

sem mondott nemet. Így aztán az

esztergályos- és az asztalostevékenység

is szépen kiegészítették egymást, a megrendelő

örömére. Nem hirdették magukat

soha – említi meg a mester –, és mégis

volt mindig és folyamatosan munka. Igaz,

hogy a közvetlen környék nem túl gazdag,

ezért a jobban fizető megrendelőket a

belvárosban, Budán, Törökbálinton vagy

az agglomerációban lehet fellelni. Így

aztán akad lakásfelújítással összefüggő

hagyományos ablak-ajtó készítés, belsőépítészeti

megoldás, és kapcsolódóan

akár rozetta díszítőelem, vagy éppen

félbevágott esztergályozott faoszlop.

Szerencsés esetben szépen összeáll a

két faipari tevékenység az ilyen közös

munkákban. A beszállítói-bedolgozói

munkától sem riadnak vissza, mert vannak

nagyobb cégek, amelyek nagy munkákra

pályáznak, és nyernek. Oda pedig kell a

szorgos kéz, és a kiadott részfeladatok

tisztes árbevételt jelentenek. Vannak

elgondolkodtató, nagy terjedelmű munkák,

ami felveti a műhely helyhiányának

kérdését, és az anyagmozgatás nehézségeit.

Nem véletlen, hogy a tradicionális

műhely tisztelete mellett bizony felmerül

egy költözés gondolata is Kissékben.

Egy Zuglóban már megtalált nagyobb,

kényelmesebb műhely lehet, hogy további

lendületet adna a vállalkozásnak,

és ökonómiai szempontból is lényegesen

jobb lenne. Apa és fia egyelőre ízlelgeti

a műhelycsere gondolatát, mérlegelik a

lehetőséget, számolgatnak,

aztán majd az idő eldönti, hogy

mi legyen…

Ezt a műhelyt lehet

szeretni

A Hernád utca szintje alá száll

le vagy tíz lépcsővel az ember,

hogy a műhelybe jusson. Relatív

rend tapasztalható, ahol a mesternek

minden a keze ügyében

van. Kellemes faillat, vastag,

göndör esztergaforgács, a pince

hátsó részéből az alkalmazottak

gépi munkájának zaja szűrődik

előre, de látni csak egy boltív

alatt lehet őket. Különleges a

hangulata és történelmi a levegője

a 70 cm-es falak határolta

műhelynek. A nagyapa nem

túl nagy, de eredeti zománcos

cégtáblája jelzi, hogy Ő talán

lélekben most is jelen van, és

figyeli a munkák menetét. Kiss

Jenő Antal szakoktatói képesítéssel

is rendelkezik, aminek

köszönhetően tanulókkal is

foglalkoznak a műhelyben. Ők

sokat profitálnak abból, hogy

nagyon szerteágazó szakmai

munka és javítás is folyik, amit megtanulhatnak,

és ezt szemmel láthatóan élvezik.

Szembesülhetnek az alkotás élményével,

ami a szakmaiság szempontjából meghatározó.

A jövő a jelenre épül

Kiss Jenő optimistán úgy fogalmaz, hogy

addig szeretne dolgozni, ameddig bírja.

Nos, elnézve a fizikumát, és a fiával való

kifejezetten jó emberi és szakmai kapcsolatát,

minden bizonnyal még sok esztergált

munkadarab hagyja el az esztergagépét.

A tervei között szerepel, hogy a most két

és fél éves kisfiú unokáját mindenképpen

szeretné megtanítani a faesztergályozásra,

ami nagy türelemmel járó komoly feladat

lesz mindkettejük számára. Annál is inkább,

mert egyre ritkább ez a mesterség, egyre

kevesebben tudják és ismerik a fogásait.

A jövőt tehát mindketten – apa és fia –

munkával szeretnék felépíteni, aminek

részét képezi a már említett új telephely,

ill. műhely, ami időtakarékosabb munkát,

tágasabb munkahelyet, komfortosabb közlekedést,

anyag- és áruszállítást ígér.

Kiss Jenő bevallása szerint a munkájának

él, ami egyben a hobbija is. Nem

tudja elképzelni a mindennapjait az

esztergagépe nélkül. Mindig más szakmai

feladaton gondolkodik, most éppen a

cimbalomalkatrészek készítésének optimalizálása

foglalkoztatja. Az Amadinda

ütőegyüttes és a hazai japándobosok

ütőeszközein folyamatosan dolgozik.

Magánéletében nagyszülői feladatokat

látnak el a feleségével együtt. Néha

elszöknek egy fürdőzésre a közelbe, de

a gondolatai már az esztergapad körül

járnak. A rózsákat kedveli, a sorházi

kiskertjükben azokat gondozza szívesen,

amitől az esetleg háborgó szakmai

gondolatai is megnyugszanak…

A nagyapa eredeti, zománcos cégtáblája Nagy Zoltán

Műhelyrészlet


Tetszett a cikk?