Mesterportré: Tradicionális pinceműhely a Hernád utcában

Magyar Asztalos és Faipar I 2013. 09. 69
Mesterportré
Örökölt mesterség
A nagyapa, Kiss Vince fa- és csontesztergályos-
műhelye volt először a
jelenlegi pinceműhelyben, ahová a ’30-
as években a Dob utcából költözött át.
Kicsivel később a műhely feletti lakást
is kivette, mert a zajszint miatt „szó érte
a ház elejét”. Több emberrel dolgozott
és transzmissziós – egy MIA motorral
működő szíjhajtású – géppel, áttételeken
keresztül, 8–10 esztergapadot hajtattak.
Az esztergályozásból származó fa és
szaru termékek, tárgyak sok területen
voltak használatosak, de talán érdekesség,
hogy még a régen kedvelt és jól ismert
töltőceruza szaruból gyártott változata
is itt készült. A műhely feletti lakásban
lakott hosszú évtizedeken keresztül a
Kiss család, ahová Kiss Jenő is született.
Pesti gyerekként szinte a műhelyben nőtt
fel, mivel vidéki rokonok nem voltak,
ahol legalább nyaralni lehetett volna,
bár a nagyapa Lupa-szigeti nyaralója
valamelyest megoldást jelentett nyaranta.
A műhely mindenképpen egy biztos pont
volt számára, ahol nemcsak játszani, de
egyre többet tanulni is lehetett. Édesapja
is faesztergályos szakmát tanult, és még
a háború alatt is – a nagyapával együtt
– gránátnyeleket készítettek, korlátlan
mennyiségben. A háború után aztán már
be kellett állniuk a Faipari Szövetkezetbe.
A ’60-as évek elején válthattak ipart,
és akkor már együtt is dolgozhattak a
családtagok. Kiss Jenő pedig az általános
iskola elvégzése után egyenesen a
Kaesz Gyula Faipari Szakiskolába került,
majd természetesen 3+2 rendszerben
az édesapja mellett tanulta a gyakorlati
Tradicionális pinceműhely
a Hernád utcában…
Budapest VII. kerülete fejlődésének az 1870-es években a Nagykörút kialakítása adott lendületet,
amely 1873-ban, a városegyesítéskor kezdődött. Mivel a Felső-külváros – akkor már
egy évszázada Terézváros – túl nagy és túlságosan népes volt, ezért kettéosztották. A Király
utcától délre hozták létre Budapest VII. kerületét, amelyet 1882-ben I. Ferenc József feleségéről,
Erzsébet királynéról neveztek el Erzsébetvárosnak. A Nagykörút és a Dózsa György út
közötti sakktábla szerkezetű utcarendszerben a 19. század végére gyors tempóban épültek
fel a nagy bérházak, ami által ez a városrész napjainkban is a főváros legsűrűbben lakott területe
– meséli a családját is erősen érintő kerületi történelmet Kiss Jenő (61) faesztergályos
mester. Az ő műhelye is itt található, a Hernád utca egyik jól megépített bérházának pincéjében,
amelyben már a harmadik faesztergályos generációt képviseli...
esztergályos fogásokat. Faesztergályos
szakon végzett 1970-ben, majd hamarosan
a honvédségnél kezdte meg katonai
szolgálatát.
Várta a családi műhely
A faesztergályos termékeket gyártók
akkoriban 90%-ban más faipari szakmák
beszállítói voltak. Dísztárgyakat ugyan
lehetett készíteni – jobbára kedvtelésből
–, de azok előállításából aligha lehetett
volna megélni. Fali és asztali lámpák,
díszdobozok voltak akkoriban kedveltek,
de csak kis tételben kellettek. Kiss Jenő
leszerelése után alig várta, hogy munkába
állhasson a családi műhelyben. Idős
nagyapja is lejárt még néhányszor, és nem
mulasztotta el megmutatni a nagyolás
régi fogásait, amelyet még a lábbal hajtott
esztergagépeknél alkalmaztak. Persze
ezt már az idő túlhaladta, de úgy érezte,
hogy az ismereteket át kellett adnia.
Akkoriban – a ’70-es évek elején – az
anyagbeszerzés nem volt zökkenőmentes,
amit úgy lehetett mégis elviselhetővé
tenni, hogy Kiss Jenő az Iparművészeti
Vállalathoz szegődött el, és megbízásos
alapon a saját műhelyükben dolgozott.
Ebből a munkakapcsolatból aztán an�-
nyi előny származott, hogy kapták az
anyagot, és gyakorlatilag a munkát is.
Sok dísztárgyat készítettek 100–200
db-os tételben, mellette pedig a családi
vállalkozás többi munkáját végezték.
Az anyagot kezdetben csak hasított fa
Kiss Jenő Antal és Kiss Jenő
70 2013. 09. I Magyar Asztalos és Faipar
mesterportré
jelentette, de a vállalattól már deszkaanyagot
kaptak, ami könnyebbséget
jelentett. Aztán teltek az évek, és Kiss
Jenő 1979-ben átvette édesapjától az
ipart, és önálló faesztergályos kisiparosként
folytatta szakmai útját. Közben
mestervizsgát tett, de alapvető nagy
változást a munkában ez a fordulat
sem hozott. Szorgalmasan, pontosan
dolgozott, megbecsülte a partnereit,
megbízóit, és ez így ment egészen a
rendszerváltásig, illetve az azt követő
öt évig. 1995-ben kezdtek felbomlani
és megszűnni azok a régi rendszerben
jól prosperáló cégek, amelyek a megbízások
zömét adták. Utolsóként éppen a
közelmúltban szűnt meg a Zsinóripari
Szövetkezet, amely az utolsó megbízó
volt a régiek közül…
Érdekes anyagok, különleges
termékek
Az egyik termék, amely a ’70-es évektől
egészen az ezredfordulóig ment, az a dobverő
volt. Sokan nem is hiszik – mondja
Kiss Jenő –, hogy mennyi fogy belőle, ha
szívvel-lélekkel teszi a dolgát egy profi
dobos. Emlékei szerint egy alkalommal
a karácsony előtti napokban a Metro
együttes kisbusza állt meg a műhely
előtt, és dobverőkért esedeztek, mert
koncertezni indultak, és nem akarták,
hogy a törések miatt bajba kerüljenek.
Egy koncertre nem kevesebb, mint 10
pár dobverővel kell számolni, ami ugye,
egy koncertkörúton ennek a többszöröse
is lehet. A dobverő csak gyertyánfából
készül, és egy lakkréteget kap, aztán
lehet püfölni a dobokat, no meg a cintányért,
ami eszi a dobverőt. Volt egyéni
megbízásos kísérlet somfából is, de a
dobos számára ínhüvelygyulladással
végződött, mert túlságosan rugalmas volt
a fa. Az egzóta fafajok közül a hickory
fa alkalmas dobverő készítésére, de
hazai előállítók ritkán dolgoznak vele.
S ha már a hangszereknél tartunk, meg
kell említeni a cimbalomlábakat és a
cimbalomsarkokat, amelyek negyedkörívből
készülnek. Az ajándéktárgy
kategóriában elsősorban a gyümölcsfáké
a vezető szerep, elsősorban a színviláguk
és a szép rajzolatuk miatt. Ezekből kis
mennyiség kell, szép megdolgozással, és
maradéktalanul betöltik a szerepüket.
Persze készít a mester biliárddákót,
fagolyókat, makkokat díszítőelemnek,
rozettákat, kuglibábukat és golyókat
is. Sajnos, ahogy a fa- és asztalosipar
többi területén, a kínai termékek beköszönése
tönkretette ezt a piacot is,
hiszen minden termékkel lényegesen
alacsonyabb áron jelentkeztek. Ezzel
versenyezni pedig nem lehet…
Hagyományos gépekkel
A gépek egyébként jó ideig a régiek
voltak, és szinte kizárólag asztalos-
és esztergályos-alapgépek. Egy
faesztergályos-műhelyben többnyire
alapanyag-megdolgozás folyik csak az
asztalosgépekkel, az igényes munkák
majd az eszterga alól kerülnek ki. Bonyolult,
drága és a legkorszerűbb gépekre
itt nincs szükség, és jól kihasználni sem
lehetne azokat – mondja Kiss Jenő. Hogy
mégis van egy megújulási folyamat, az
annak köszönhető, hogy a fia, Kiss Jenő
Antal – aki szintén a Kaesz Gyula Szakiskolában
végzett – asztalosként dolgozik
a műhelyben. Ő – felismerve a műhelyük
kínálta lehetőségeket – méretre szabott,
egyedi bútorok gyártásával foglalkozik.
Persze a műhely adta lehetőségek, ill. a
faesztergályos profil átfedései is kínálnak
munkát, amit ki is kell használniuk.
Ahogy mondja, a bútorasztalos egy kicsit
lakberendező is, és ezt a tudományt
önképző módszerrel tanulja. Amíg az
édesapja a régi munkastílus képviselője
a szakterületén, a szorgalmas, mindent
alaposan meggondoló, de a munkaidőt
nem néző faesztergályos, addig a fia az
alkalmazkodó, kreatív asztalos. A kor
kihívásainak mindkettejüknek meg kell
felelni, mert csak így lehet munkához
jutni – mondják egybehangzóan, és ezt
sikerrel meg is valósítják. Ezért aztán
volt már a munkák között vitorláshajó
kabinjának és fedélzetének beépítése
teakfából, vagy éppen teraszburkolat
más-más egzótákból. Új kihívást jelent a
szauna – finn és infra – építése tulipánfából,
gőzölt kőrisből, és más, eddig ismeretlen
faanyagokból is, az igényeknek és
a mindenkori páratartalmi viszonyoknak
megfelelően. Persze, akad azért laminált
anyagból is munka bőven, mert valahol
a megrendelő igénye és pénztárcája is
meghatározó tényező a munkáknál. Ezek
a feladatok sok mozgással, kreativitással
végezhetők, de különösebben nagy és
korszerű gépigénnyel nem bírnak.
Természetes anyagokkal
A faesztergáláshoz nem jó a szárított
faanyag, és ez okozza ma a legnagyobb
gondot – avat be a mélyszakmai részletekbe
Kiss Jenő. Ma már szinte mindenhol
csak mesterségesen szárított anyagokat
kínálnak, mert az asztalosok zömmel azt
igénylik. A faesztergáláskor a szárított
anyag érzékenyebb, szakad, amikor a
kés nekikezd. Jó példa erre a gyertyán,
amibe gyakran kell menetet vágni. Hogy
ezt eredményesen lehessen elvégezni, a
mesterségesen szárított anyagot olajban
kell áztatni, különben „lepereg”. Természetesen
a légszáraz, vagyis a természetes
állapotú anyag már lényegesen jobban
viselkedik, ezért annak felderítése a cél.
Aztán van olyan gond is, hogy meg kell
venni egy pallót az értékes anyagból,
amiből csak 50 cm-re van szükség egy
munkához. A maradék 2,5 m pedig lehet,
hogy két évig is ott áll a műhelyben, mert
nincs m Kiss Jenő faesztergályos mester ire felhasználni.
Magyar Asztalos és Faipar I 2013. 09. 71
mesterportré
Átfedések a két szakterület
között
Kiss Jenő 1988 óta azért kisebb-nagyobb
asztalosmunkákkal is foglalkozott, és
alapanyag-előkészítéshez asztalost is
foglalkoztatott. Amikor esztergályozott
korlátoszlopot készített a megrendelőnek,
akkor természetesen a lépcső elkészítésére
sem mondott nemet. Így aztán az
esztergályos- és az asztalostevékenység
is szépen kiegészítették egymást, a megrendelő
örömére. Nem hirdették magukat
soha – említi meg a mester –, és mégis
volt mindig és folyamatosan munka. Igaz,
hogy a közvetlen környék nem túl gazdag,
ezért a jobban fizető megrendelőket a
belvárosban, Budán, Törökbálinton vagy
az agglomerációban lehet fellelni. Így
aztán akad lakásfelújítással összefüggő
hagyományos ablak-ajtó készítés, belsőépítészeti
megoldás, és kapcsolódóan
akár rozetta díszítőelem, vagy éppen
félbevágott esztergályozott faoszlop.
Szerencsés esetben szépen összeáll a
két faipari tevékenység az ilyen közös
munkákban. A beszállítói-bedolgozói
munkától sem riadnak vissza, mert vannak
nagyobb cégek, amelyek nagy munkákra
pályáznak, és nyernek. Oda pedig kell a
szorgos kéz, és a kiadott részfeladatok
tisztes árbevételt jelentenek. Vannak
elgondolkodtató, nagy terjedelmű munkák,
ami felveti a műhely helyhiányának
kérdését, és az anyagmozgatás nehézségeit.
Nem véletlen, hogy a tradicionális
műhely tisztelete mellett bizony felmerül
egy költözés gondolata is Kissékben.
Egy Zuglóban már megtalált nagyobb,
kényelmesebb műhely lehet, hogy további
lendületet adna a vállalkozásnak,
és ökonómiai szempontból is lényegesen
jobb lenne. Apa és fia egyelőre ízlelgeti
a műhelycsere gondolatát, mérlegelik a
lehetőséget, számolgatnak,
aztán majd az idő eldönti, hogy
mi legyen…
Ezt a műhelyt lehet
szeretni
A Hernád utca szintje alá száll
le vagy tíz lépcsővel az ember,
hogy a műhelybe jusson. Relatív
rend tapasztalható, ahol a mesternek
minden a keze ügyében
van. Kellemes faillat, vastag,
göndör esztergaforgács, a pince
hátsó részéből az alkalmazottak
gépi munkájának zaja szűrődik
előre, de látni csak egy boltív
alatt lehet őket. Különleges a
hangulata és történelmi a levegője
a 70 cm-es falak határolta
műhelynek. A nagyapa nem
túl nagy, de eredeti zománcos
cégtáblája jelzi, hogy Ő talán
lélekben most is jelen van, és
figyeli a munkák menetét. Kiss
Jenő Antal szakoktatói képesítéssel
is rendelkezik, aminek
köszönhetően tanulókkal is
foglalkoznak a műhelyben. Ők
sokat profitálnak abból, hogy
nagyon szerteágazó szakmai
munka és javítás is folyik, amit megtanulhatnak,
és ezt szemmel láthatóan élvezik.
Szembesülhetnek az alkotás élményével,
ami a szakmaiság szempontjából meghatározó.
A jövő a jelenre épül
Kiss Jenő optimistán úgy fogalmaz, hogy
addig szeretne dolgozni, ameddig bírja.
Nos, elnézve a fizikumát, és a fiával való
kifejezetten jó emberi és szakmai kapcsolatát,
minden bizonnyal még sok esztergált
munkadarab hagyja el az esztergagépét.
A tervei között szerepel, hogy a most két
és fél éves kisfiú unokáját mindenképpen
szeretné megtanítani a faesztergályozásra,
ami nagy türelemmel járó komoly feladat
lesz mindkettejük számára. Annál is inkább,
mert egyre ritkább ez a mesterség, egyre
kevesebben tudják és ismerik a fogásait.
A jövőt tehát mindketten – apa és fia –
munkával szeretnék felépíteni, aminek
részét képezi a már említett új telephely,
ill. műhely, ami időtakarékosabb munkát,
tágasabb munkahelyet, komfortosabb közlekedést,
anyag- és áruszállítást ígér.
Kiss Jenő bevallása szerint a munkájának
él, ami egyben a hobbija is. Nem
tudja elképzelni a mindennapjait az
esztergagépe nélkül. Mindig más szakmai
feladaton gondolkodik, most éppen a
cimbalomalkatrészek készítésének optimalizálása
foglalkoztatja. Az Amadinda
ütőegyüttes és a hazai japándobosok
ütőeszközein folyamatosan dolgozik.
Magánéletében nagyszülői feladatokat
látnak el a feleségével együtt. Néha
elszöknek egy fürdőzésre a közelbe, de
a gondolatai már az esztergapad körül
járnak. A rózsákat kedveli, a sorházi
kiskertjükben azokat gondozza szívesen,
amitől az esetleg háborgó szakmai
gondolatai is megnyugszanak…
A nagyapa eredeti, zománcos cégtáblája Nagy Zoltán
Műhelyrészlet