Az ilomba
Ennek a fának a termőterületei a nyugat-afrikai partvidéken, Guineától Angoláig, keleti irányban a Közép-afrikai Köztársaságig benyúlóan találhatók. Az ilomba az idősebb, másodlagos erdők tipikus állományalkotó fája, ahol többnyire az ernyőfával közösségben élve fordul elő.

Nyugat-Európában leginkább az ilomba nevet használják. Nagy-Britanniában ezzel szemben a kartonpapírfa megnevezés használatos, mely mellett törekvés van arra is, hogy a botanikai megnevezést is tegyék kereskedelmi névvé.


A FA (NÖVÉNY) JELLEMZŐI
Az ilomba egy gyorsnövésű, fénykedvelő fa. A törzs átlagos átmérője 50–75 cm, nagyon ritkán a 100 cm-t is eléri. A fa akár 40 méter magas is lehet. A törzs növése igen egyenes és hengeres, kis gyökérfők csak esetenként vannak, a fa hosszának feléig többnyire ágmentes. Jellegzetes az erdeifenyőhöz hasonló koronája.

A FAANYAG JELLEMZŐI
A fa színe kezdetben egységesen fakó rózsaszín-szürkésbarna, később gyakran egy erőteljesebb, gyakran piszkos barna színre sötétedik be. A szín szürkésbarnára változása többnyire egy gombafertőzés kezdeti stádiumát jelzi. Egyébként a színe kezdetben az okouméhoz hasonló. A szíjács és a geszt gyakorlatilag megkülönböztethetetlen. A frissen döntött fának kellemetlen szaga van, de ez fokozatosan elillan.

FELDOLGOZÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSA
Ennek a könnyű, puha, homogén fának magasak, de kiegyensúlyozottak a szilárdsági tulajdonságai. Általánosságban véve szilárdságát tekintve az amerikai hárshoz (tilia americana) és az okouméhoz hasonlítható.



Az ilomba a furnérgyártás tekintetében is az okouméhoz hasonlítható. Hátrány az exportrönkök nagy átmérője (55–80 cm), valamint hajlama a gomba- és rovarfertőzésekre, a nedvességtartalom változását is nehezen tűri, gyorsan befülled.
A szokásos vegyi védőkezelések jól alkalmazhatók, ezt döntés után azonnal, lehetőleg még a döntés helyén el kell végezni. Természetes és műszárítása nem okoz különösebb nehézségeket. A szárítókamra hőmérsékletét csak lassan szabad emelni, és az nem haladhatja meg a 45 °C-ot. Deformációk többnyire csak fűrészárunál lépnek fel, a fának jó az állóképessége.
Különösen egységes anatómiai felépítése folytán az ilomba tulajdonságai a furnérgyártás szempontjából igen előnyösek. Hátránya az időről időre előforduló gyapjúszerű struktúra. Megmunkálása egyébként a szokásos kézi-gépi szerszámokkal nem okoz különösebb nehézségeket, és csak csekély erőráfordítást igényel, bár a szerszáméleket viszonylag gyorsan tompítja. A szegelt, csavarozott és enyvezett kötések könnyen létrehozhatók és jól tartanak. Alkálienyvek használata esetén barnás elszíneződés lép fel. Felületkezelhetősége jobb, mint az okouméé, de több festéket és enyvet vesz fel. A hasadási felületeken selymes fénye van.
Kapcsolódó dokumentum:
az-ilomba
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


