Megugrik az erdőtelepítési támogatás

Mivel a 2014–2020-as ciklusra vállalt 20 ezer hektár új erdőtelepítésből eddig csak 6 ezer teljesült, ezért a kormány az Európai Bizottsággal egyeztetve, az erdőtelepítéshez kapcsolódó támogatások jelentős emeléséről döntött.

Az erdőtelepítéshez igényelhető jövedelempótló és az ehhez kapcsolódó erdőápolási támogatások összegét és időtartamát rövidesen egyaránt megnövelik, ráadásul azok is megkapják ezt az emelt összegű támogatást, akik már nyertes projektet visznek, de még nem fejezték be a telepítést. Azok a pályázók, akik már végeztek az erdőtelepítéssel, ők az emelt összegű támogatások közül az erdőápolási és a jövedelempótló támogatást igényelhetik.

VÁLASZ A VÁLTOZÁSRA

A program átalakítása kapcsán Nagy István agrárminiszter azt mondta: azért van rá szükség, mert „az erdőgazdálkodás az agráriumnak az a része, amely válaszokat kínál a klímaváltozásra”. A miniszter ismertette: a jövedelempótló támogatások összegét a korábbi hektáronkénti 172 euróról 432 euróra emelik, a támogatás igénybevételének időtartama egységesen, minden fafaj esetében 12 évre nőtt.

Az erdőtelepítési költségek támogatása átlagosan mintegy 20 százalékkal nő, a tölgyesek telepítése után a korábbi 2,6 millió forintról hektáronként közel 5 millió forintra, a nemesnyáras esetében 1,2–1,3 millió forintról 2,8–2,9 millió forintra emelkedik az igényelhető összeg. A támogatási összegek átalakításának köszönhetően már a ritka elegyfajok ültetéséhez is hozzájárulnak, a változatosabb erdők létrehozására a gazdák további 2800 eurós támogatást igényelhetnek.

A MEGŐRZÉS IS FONTOS

Az erdőtelepítésre alkalmas – mezőgazdaságban gyengén hasznosítható – területek legnagyobb része magántulajdonban van, a kormány ezért döntött a Vidékfejlesztési programban az erdészeti ágazatot érintő támogatások mértékének növeléséről.

Az erdőtelepítések ösztönzése mellett fontos feladat a meglévő, 2 millió hektár erdőterület megőrzése is. A magyar erdők évente 4–5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami az ország teljes szén-dioxid-kibocsátásának 7–8 százaléka.

Öt évvel ezelőtt célul tűzték ki 20 ezer hektár erdő és 5 ezer hektár ipari célú faültetvény telepítését. Ez idáig már 5 ezer hektár erdő létesült, az elbírálás alatt lévő pályázatok pedig további 1300 hektár erdő telepítésére vonatkoznak.

Forrás: portfolio.hu


Kapcsolódó dokumentum:


megugrik-az-erdotelepitesi-tamogatas


Tetszett a cikk?