Lelkes közösségben fejlődik a szakma

Ahogy arról egy korábbi Magyar Asztalos lapszámban olvashattak, tavaly debütált az ácsalkotóműhely a már meglévő műhelyek mellett. Akkor az volt a cél, hogy egy nem mindennapi, látványos faszerkezetet alkossunk, amivel elsősorban a szakma szépségét mutatjuk be. Közben az egyik legősibb (természetes) építőanyaggal és a mai tervezőszoftverek segítségével geometriai formákat és különleges faszerkezetet építettünk. A tábor végeztével hamar kiderült, hogy át lehet adni a valódi szakmai ismereteket, és a táborozók végigkísérhették a folyamatot, így valós képet kaptak az ácsszakma legszebb arcáról.

Több, újítást sejtető koncepció hírlik a szakképzési rendszer háza táján, amelyek még hozzám, az előző tanévben, öreg fejjel második szakmát tanuló, ma már senior ácshoz is eljutnak. Az alapgondolat már tavaly megszületett: a magas színvonalú ácsoktatást vigyük az iskola rendszerén túlra és csomagoljuk kicsit új köntösbe. A tanulókat alapesetben azért küldik a különböző alkotótáborokba, mert szeretnének valamit tanulni is szórakozás közben a különböző foglalkozások alatt.

Idén több támogatót is találtunk, akik segítették ismét életre hívni a tábort. Jómagam is többször tapasztaltam, hogy játszva tanulni sokkal jobb és maradandó élményt nyújt a résztvevőknek. Az építéshez szükséges ragasztott, jó minőségű fa alapanyagokat és egyéb szükséges eszközöket az alábbi cégek támogatásként ajánlották fel: Lampert Építő Kft., PT-HOLZIMPERIAL Kft., LAREX-TRADE Kft. és a Győri Műszaki Szakképzési Centrum.

ZENEPAVILON

A megvalósított „mű” egy zenepavilon lett, amely akár az örökkévalóságnak is szólhat. A közösségi épület nem szokványos, hanem különleges, úgynevezett síkba forgatott és kiforgatott szarufákkal készült, ami egy különleges és egyedi megjelenést kölcsönöz a szerkezetnek. A statikai stabilitását alsó és felső kötőfák biztosítják. A tábor kézműves mivoltára tekintettel, a tartóoszlopok és a karpántok kopjafamintára lettek fűrészelve. A szerkezet befoglaló mérete 4x5 méter. Az ereszvonal 210 cm, a tető dőlésszöge 40°. Az elkészítésben részben az egyik legmodernebb faszerkezet-tervező programra, a SEMA szoftverre hagyatkoztunk (amiben a tervek is készültek), másrészt a hagyományos zsinórpados módszert is alkalmaztuk az úgynevezett síkra forgatott szarufák esetében. A szerkezeti elemek kapcsolatát hagyományos fakötések és szerkezetépítő TKS csavarok biztosították.

AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT

 

Személyes véleményem, hogy nagy szükség van minden, a szakmákra fókuszáló rendezvényre, hiszen minden fórumon azt lehet hallani, hogy kevés a szakember és nem biztosított az utánpótlás, nem beszélve a pályaelhagyókról. Az iskolában rendezett szakmai nyílt napok, mint pl. a szakmák éjszakája, építsd a jövőd stb., nem hozták azokat a népszerűsítési áttöréseket, amiket jósoltak. Át kell gondolni, mert egy jó útnak tűnik, hogy nem szokványos köntösbe öltöztetve vigyük el a diákoknak a szakmákat a táborok keretében. Én a győri Gábor László Szakiskolában az ácsoknak a tervezőprogram használatát is oktatom, ezért a pályaválasztási kiállításon a szülők rendszerint azt hiszik, hogy gimnazisták és technikusok tervezik a tetőket. Sajnos a köztudatban még mindig a klasszikus kép él arra nézve, hogy mit is jelent az a szó, hogy szakmunkás, holott sokkal többet jelent.

ELISMERÉS

Az ácsműhely munkáját egyébként egyre nagyobb figyelem kísérte a tábor előrehaladtával, amint látványosabb szakaszába ért a zenepavilon építése. Végül a zárónapra olyan – próbatételekkel teljes – avatóünnepségen vett részt a tábor közössége, amely szintén örökké emlékezetes marad a résztvevők számára. Jól láthatóan meghatódtak az avatástól, amely többségüknek munkájuk első igazi elismerése volt. Az építés folyamatát és az avatást több videofelvétel őrzi.

Úgy gondolom, hogy ez a lelkesedésből létrehozott „nem formális” oktatási forma segítheti a résztvevők szemléletének formálását, tágítását. Kapcsolatrendszerük kialakításában is hasznos, megnövelheti bátorságukat és felkészültségüket az országos és nemzetközi versenyeken (Schifter-party, WorldSkills) való részvételre. Az ácsműhelyt vezető Forró Máté egyébként korábban több hazai és nemzetközi ácsversenyen képviselte hazánkat, mint versenyző és szakértő is. Jelenleg pedig az ácsszakma színvonalemelésének egyik élharcosa, a győri szakiskola vezető ácstanára, a Schifter-party és a Tető Építők Egyesülete által szervezett szakmai felnőttképzés felkészítő tanára.

Reméljük, hogy kezdeményezésünket jövőre is folytatni tudjuk!


Kapcsolódó dokumentum:


lelkes-kozossegben-fejlodik-a-szakma


Tetszett a cikk?