Búcsú Kovács Gizellától

Tudomásul vette, nem apellált együttérzésért, sajnálatért, egyedül küzdött meg az elismerésért, csaknem mindig a nehezebb utat választotta.

Beszédkészségét nem ingyen kapta, magát gyötörve megszerezte, majd ezzel a hátránnyal indulva, megtanult angolul, németül és franciául. Nem félt a megmérettetéstől, vállalta a közszerepléssel járó pályát. Az egykori ARTEX Külker. Vállalatnál széleskörű szakmai ismereteivel és említett nyelvtudásával odaadó szorgalommal segítette és támogatta a bútoripari cégek külpiacra jutását.

Később Indiában a külkereskedelmi kirendeltség titkárnőjeként az ottani kis magyar csoport mindig segítőkész motorja, lelke volt.

Ez a segítőkészség, párosulva a mindenki által elismert fantasztikus munkabírással, emelte a magyar bútorszakma ismert és elismert szereplőjévé.

Ötletgazdája volt a dél-kelet ázsiai nyitásnak, megálmodta és megvalósította és sikerre vitte az évenkénti Bútorvilág kiállításokat. Nagy álma volt egy összevont nagy faipari szakkiállítás létrehozása Budapesten, ahol az alap és segédanyagoktól kezdve a szerszámokon és gépeken át a késztermékekig egy teljes vertikum reprezentálná az egész szakmát.

2000-től a Magyar Bútor és Faipari Szövetség ügyvezető titkáraként  szorgalommal és lelkesedéssel szolgálta a hazai kis, közepes és nagyvállalatok érdekeit. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Szövetség a nehéz, válságos években is fennmaradt. Nagy érdeme volt, hogy a  Bútorszövetség az európai  Szövetség teljes jogú tagja lett. Munkáját az európai porondon is őszinte elismerés övezte.

Találkozók, konferenciák, forgácsbálok szervezése gesztorálása , nemzetközi tapasztalatok hasznosítása fűződnek tevékenységéhez.

Nem ismert akadályt, bízott munkabírásában, nem hitte el, hogy bármi megakadályozhatja. Sajnos a lassan és alattomosan elhatalmasodó betegségnek ez sikerült.
 
Kedves Gizi!
Mindnyájan akik ismertünk és Veled dolgoztunk, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy mélyen a szívünkbe zártunk, nem felejtünk el, emléked megőrizzük.
Isten Veled, nyugodj békében.


Kapcsolódó dokumentum:


bucsuzunk-kovacs-gizella-19462020


Tetszett a cikk?