IN MEMORIAM: PROF. DR. Koloszár József

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Koloszár József, az erdőműveléstan professzora, az Erdőmérnöki Kar volt dékánja, a Soproni Egyetem volt rektora életének 72. évében, 2020. november 1-jén elhunyt. Koloszár József 1949. január 24-én született Sopronban. Erdőmérnöki oklevelét 1973-ban szerezte az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán. A végzést követően az Erdőművelés Tanszéken, majd 2007-től az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetben dolgozott különböző oktató és kutatói beosztásokban.

Az erdei humusz minőségi vizsgálatának erdőművelési jelentősége c. műszaki doktori értekezést 1977-ben írta, s 1978-ban summa cum laude minősítéssel doktori címet szerzett. 1976–90 között részt vett a bükk (Erdei ökoszisztémák vizsgálata) és a kocsányos tölgy (Kocsányos tölgy fatermesztési rendszer fejlesztése) erdőművelési problémáinak vizsgálatában.

Aktívan közreműködött 1981–82 és 1988–90 között a magtermelő állományok országos hálózatának kialakításában, és a munka során csaknem valamennyi erdőgazdasági tájon, összesen 192 magtermelő állomány minősítését, felvételét és kezelési utasítását dolgozta ki. 1988–1990 között tanszékcsoport-vezető, 1991–1992 között megbízott tanszékvezető, 1995–2006 között tanszékvezető, 1993–1997 között az Erdőmérnöki Kar dékánja, majd 1997–2002 között egyetemünk rektora, 2002–2003 között prorektora volt.

Szakmai ismereteinek bővítése céljából összesen 36 külföldi tanulmányúton vett részt, melyek során tanulmányozta Szlovákia, Oroszország, Románia, Horvátország, Szlovénia, Németország, Nagy-Britannia, Finnország, Lengyelország, India, Franciaország erdeit, erdőgazdálkodását. Folyékonyan beszélt, írt franciául, oroszul és németül.

Publikációs tevékenységét 62 tudományos cikk, 3 ismeretterjesztő cikk, 1 könyv, 1 könyvrészlet, 15 egyetemi jegyzet, 66 konferencia-előadás és 137 kutatási záró-, illetve részjelentés jellemzi.

Kollégái, beosztottjai az elveihez ragaszkodó, de az újra mindig nyitott, a szabályokat betartó és betartató, de mindig emberséges vezetőként ismerték.

Vezetésével és útmutatásai alapján kezdődött meg 1995–1996-ban az ún. Roth-féle Hidegvízvölgyi szálalóerdő, a későbbi Roth Gyula Emlékerdő újra felvételezése, illetve a szálalóerdő kialakítása, fenntartása. Hirdette a tudományos alapokon nyugvó, a gyakorlat által kipróbált és bevált, az erdőgazdálkodás céljának megfelelő, a természetvédelem által elfogadható, a hazai körülményekre alapozott természetközeli erdőgazdálkodást.

Számos kitüntetés birtokosa: Kiváló munkáért (1985), Miniszteri elismerő oklevél (1992), Vadas Jenő emlékérem (1997), Pro Silva Hungariae díj (1999), Nyugat-magyarországi Egyetemért emlékérem (2000), Széchenyi emlékérem (2001), Apáczai Aranyérem (2002), Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (2003), Akadémiai díj (2004, megosztva), GEO Emlékérem (2009). „Pályafutásom sikerekben, kudarcokban, élményekben és nehézségekben egyaránt bővelkedett, s ezeket valahogy fel kellett dolgozni. Ehhez szerencsére egy egész erődítmény állt rendelkezésemre, s ez a rendszer emberekből állt, s áll ma is. A fellegvár természetesen a család.” – írta a 2013-ban megjelent zárt körben terjesztett, önéletrajzi művében. És ebben is, mint oly’ sok mindenben az élet őt igazolta. Decet imperatorem stantem mori. Emlékét, szakmai és emberi nagyságát örökké megőrizzük.

Kapcsolódó dokumentum:

Tetszett a cikk?