Láthatatlan kesztyű a kéz védelmére

A kesztyűk régóta képezik a ruhatárunk részét. A mindennapi életben főleg a hidegtől óvja meg viselőjét, de léteznek autóskesztyűk és szimplán csak a ruházatunkat kiegészítő darabok is.

A munka világában is a fontos szerepet kapnak a kéz védelmét biztosító kesztyűfélék, melyek különböző feladatot látnak el. A bőr védelme azonban korántsem egyszerű feladat, mivel sokszor csak a mechanikai sérülésekkel szemben kapunk védelmet. Ezt persze lehet kombinálni a hideg elleni védelemmel, esetleg a vegyi, vagy éppen a magas hőmérséklettel szembeni védelemmel.

Vannak azonban olyan feladatok, amikor a kéz számára folyamatos vegyi védelmet kell biztosítani. Erre a különböző gumikesztyűket, vagy mártott kesztyűket szoktuk alkalmazni. Azonban, ha a kézfej szabadsága, az adott munkafolyamat közbeni „full-kontakt” is fontos, akkor kapnak szerepet a folyékony kesztyűk.

A német rath’s cég a pr 88-at több, mint 50 évvel ezelőtt alkotta meg Németországban a Ruhr-vidéken, ahol az iparban dolgozók kezét érő szennyeződések gyakran okoztak ekcémát, allergiát.  

A hagyományos védőkesztyű nem jelent megoldást olyan munkakörökben, ahol aprólékos kézügyességre van szükség, zavaró lehet a kesztyű gyakori fel-le húzása, illetve rosszabb minőségű kesztyűben nem tud levegőzni a bőr, így alatta megizzadhat a kéz, amely későbbi bőrbetegségek melegágya is lehet.

Vegyen fel folyékony kesztyűt! 

A pr 88 feladata, hogy megelőző módon krémkesztyűt, folyékony kesztyűt képezzen a bőrünk felületén, a szennyeződést lehetőség szerint maximálisan tartsa távol a bőr szerkezetétől. Mivel 50 évvel ezelőtt az akkori laboratóriumi eredmények alapján csak 88%-ban oldotta meg a pr 88 a feladatát, a gyártó ezért pr 88-nak nevezte el a terméket. Napjainkban viszont 100%-os biztonsággal garantál védelmet az olajjal, zsírokkal, vízben nem oldódó szennyeződésekkel szemben.

Olajjal, zsírral, grafittal, korommal, kátrány és bitumen származékokkal, festékkel, lakk-kal, ragasztóval, műgyantával, poliészterrel, szilikonmasszával, PU-ragasztóval, porral, üvegszállal történő munkavégzés során javasolt a pr 88 használata.

A pr 88 a bedörzsölés során egy olyan száraz, elasztikus és stabil fogást nyújtó védõréteget képez, amely megszünteti az érintkezést a bõr és a munka során használt, bõrre ható anyagok között. A védőkrém vízzel oldódik, így csak nem vízzel történő munkavégzésre javasolt a használata.

Forrás:
fito-trade.hu


Tetszett a cikk?