Egyetemi hírek - 2024. január

Nagy volt az érdeklődés a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar decemberi nyílt napján

Gyönyörű hóesésben tartotta meg december 6-án nyílt napját a Soproni Egyetem négy kara. Az időjárás miatt keletkezett esetleges közlekedési fennakadások ellenére is közel százötven látogató érkezett az ország minden szegletéből, akik a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar sokrétű képzései iránt érdeklődtek.

A műszaki, informatikai, társadalomtudományi és művészeti képzések iránt érdeklődők a Soproni Egyetem főépületébe érkeztek, ahol a nagy létszámú előzetes regisztráció miatt, képzési területenként elosztva, két teremben tudták elfoglalni helyüket. Amíg mindenki megérkezett, a kart és a képzéseket bemutató kisfilmeket nézhették meg a megjelentek.

A délelőtti tájékoztatást Dr. habil. Horváth Péter György oktatási dékánhelyettes nyitotta meg, aki a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karról, az új felvételi eljárásról és pontszámításról, a kar képzéseiről és a hallgatóknak szóló lehetőségekről tartott előadást. Ezután Sajdik Tamás faipari mérnök hallgató és kari HÖK-elnök adott némi ízelítőt az érdeklődőknek a soproni diákhagyományokról, valamint a kollégiumi és diákéletről. Az ismetető előadások után lehetősége volt a jelenlévőknek feltenni kérdéseiket az előadóknak és a jelen lévő szakfelelősöknek.

Délután a program az érdeklődési területeknek megfelelően, csoportbontásban folytatódott tovább.

A műszaki képzési terület, azon belül a faipari mérnöki, valamint az ipari termék- és formatervező mérnöki szakok iránt érdeklődők részére érdekes szakmai programokkal és bemutatókkal készültek az oktatók, valamint meg lehetett látogatni a tanműhelyt is. A program végén az intézményi pontok megszerzéséhez a szakmai programok ismeretanyagából készült teszt kitöltésére volt lehetősége a résztvevőknek.

Az informatikai képzés iránt érdeklődőknek a gazdaságinformatikus alapszak bemutatása után az „IT Treasure hunt 1.0” program következett. A jelenlévő diákok különböző megmérettetések teljesítésével szerezhették meg az intézményi többletpontot a felvételihez. A feladatok témája tükrözte az informatikus szakma sokszínűségét, megoldásukhoz az oktatók által átadott tudásmorzsákra is szükség volt, amelyek bepillantást adtak a képzés néhány kurzusába is. Mindeközben az érdeklődőknek lehetőségük volt beszélgetni az oktatókkal, valamint aktív és végzett gazdaságinformatikus hallgatókkal is a képzésről.

A kommunikáció- és médiatudomány alapszak, valamint a művészeti képzési terület iránt érdeklődőknek a Soproni Egyetem P épületében folytatódott a délutáni program. A Kreatívipari Intézet bemutatása után következett néhány általános tudnivaló a szakokról és a felvételi eljárásról, majd aktív hallgatók számoltak be a szakon végzett tervezéseikről, élményeikről és a hallgatói sikerekről is. A kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók a riporteri, szerkesztői munkáról beszéltek, a művész hallgatók a formatervezői, tervezőgrafikusi és építőművészeti projektekről tartottak bemutatót.

A megjelent diákok, érdeklődők kaptak számos jó tanácsot arról is, hogy hogyan készüljenek a felvételire, mi kerüljön a portfólióba. Mindeközben lehetőségük volt megismerni az intézetet a hallgatói munkák kiállításán, prezentációkon, interaktív szakos bemutatkozásokon, illetve a személyes beszélgetéseken keresztül.

A szervezők és az oktatók köszönik az érdeklődőknek a nagy létszámú részvételt – remélve, hogy a megjelentek közül mindenki jól érezte magát a rendezvényen és minden felmerülő kérdésére választ kapott.

A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a következő Nyílt napon is, melynek időpontja: 2024. január 17.

 

A Soproni Egyetem hallgatója nyerte a Hübris plakát pályázatának szakmai fődíját

A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar mesterszakos hallgatója, Lepold Eszter megnyerte a Hübris plakát pályázatának szakmai fődíját! (Konzulens: Rosta Péter)

A Hübris egy magyar tulajdonú kisüzemi sörfőzde, amelyet az alapító sörfőző mesterek vezetnek a mai napig. Söreik alapértéke a letisztultság, az egyszerűség, a humor és a stílus. A Hübris egy craft minőségű hétköznapi sör. A pályázat apropója a 2024. január 1-től bevezetett új betétdíjas rendszer, amelynek keretében ezentúl minden sörösdoboz és üveg után díjat kell fizetni, ugyanakkor fogyasztás után, visszaváltást követően az összeget vissza is lehet kapni. Ez az intézkedés segít csökkenteni a feldolgozatlan, rossz helyre kerülő csomagolóanyagok arányát.

A nagy átállásra úgy kíván a Hübris reflektálni, hogy sörfőzőmestereik segítségével létrehoznak egy fenntartható, kizárólag helyi alapanyagokból készített sört, ahol a főzés során keletkező energiafelhasználásukat is próbálják a lehető legjobban minimalizálni. Ehhez az új sörhöz keresték a legmegfelelőbb csomagolást, amelyhez rendhagyó módon csomagolástervezői ötletpályázatot hirdettek.

Négy kategóriában osztottak díjakat: sörkultúra, szakmai, közönség, művészet.

 

Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia

A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar 2023. november 30-án rendezte meg Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáját.

A konferenciát dr. Csiha Csilla kutatási és külügyi dékánhelyettes nyitotta meg a B-épület 7-es előadójában. A rendezvény művészeti és műszaki szekciókban zajlott.

Az idei évben a szekciók első három helyezettje komoly díjazásban részesül a Soproni Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának köszönhetően. A TDK pályázatnak köszönhetően az első helyezettek 150.000 Ft, a második helyezettek 100.000 Ft, a harmadik helyezettek pedig 75.000 Ft ösztöndíjban részesülnek. Emellett a helyezettek témavezetőit is díjazzák. Az első helyezett témavezetője bruttó 250.000 Ft, a másodiké bruttó 200.000 Ft, a harmadiké bruttó 150.000 Ft díjazásban részesülnek.

A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar felajánlásának köszönhetően minden résztvevő könyvjutalmat vehetett át: ifj. Sarkady Sándor legújabb, „Sopron és az egyetemi karok vértelen forradalma – 1956” című kötetével térhetettek haza. Ezen felül a szekciók helyezettjei még egy, a „Selmeci-soproni diákhagyományok bűvöletében” című ifj. Sarkady Sándor kötettel lettek gazdagabbak.

A Soproni Tudós Társaság felajánlásának köszönhetően a különdíjban részesített hallgatók 5.000 Ft értékű könyvutalványt kaptak. Ezúton is köszönjük Dr. Szalay László professzor úrnak a felajánlást!


Műszaki szekció

A műszaki szekcióban 13 előadás hangzott el, amelyekben a hallgatók bemutatták kutatásaikat. A három dobogós helyezésen felül két pályamű részesült különdíjban.

A műszaki szekció zsűrije a bemutatott művek mindegyikét alkalmasnak találta rá, így felterjesztette a 2025-ös Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre.

A műszaki szekció zsűrije:

  • Dr. Divós Ferenc, elnök
  • Dr. Tóth Zsolt György
  • Horváth Brigitta
  • Kesjár Márkó (HÖK)


A műszaki szekció eredményei:
I. helyezett: Sajdik Tamás faipari mérnök, alapszak
Téma: Rostirányban tömörített faanyag nyúlási tartalékának vizsgálata különböző nedvességtartalmak és tejsavas kezelés esetén     
Témavezető: Dr. Báder Mátyás

II. helyezett: Szendi Dorina építőművész, mesterszak
Téma: Kötőanyag mentes cellulóz idom elemek fejlesztése és alkalmazástechnikája
Témavezető: Dr. Pásztory Zoltán

III. helyezett: Hanzséros Olivér faipari mérnök, alapszak
Téma: Átlátszó fa készítése UV segített delignifikációval hazai lombos faanyagokból
Témavezető: Dr. Bak Miklós, Takács Dávid

Különdíj: Kebelei Csaba gazdaságinformatikus, alapszak
Téma: Fűrészüzem ütemezés: egy feladatspecifikus modell
Témavezető: Dr. Hegyháti Máté

Különdíj: Schmidt Levente faipari mérnök, alapszak
Téma: Kéregből készült burkolati elem kifejlesztése
Témavezető: Dr. Pásztory Zoltán


További nevezettek:
Cziczer Maximilián faipari mérnök, mesterszak
Téma:
Hengeres és bordás törzsű gyertyánok faanyagának összehasonlító elemzése
Témavezető: Dr. Báder Mátyás

Décsei Tamás faipari mérnök, alapszak       
Téma: A faanyagok méretstabilitásának és biológiai tartósságának javítása nanotechnológia segítségével
Témavezető: Dr. Bak Miklós

Gecseg Péter Pál faipari mérnök, alapszak  
Téma:
Rostirányban tömörített tölgy minták hajlítóvizsgálata különböző nedvességtartalmakon
Témavezető: Dr. Báder Mátyás, Prof. Dr. Németh Róbert

Mihályi Domonkos faipari mérnök, alapszak
Téma:
Fatartalmú anyagok alkalmazása az additív gyártástechnológiában
Témavezető: Prof. Dr. Alpár Tibor

Plesér Zsófia Viktória faipari mérnök, alapszak      
Téma:
Faanyagok biológiai tartósságának növelése, nano-rendszerek segítségével
Témavezető: Dr. Bak Miklós

Pristyák László faipari mérnök, alapszak     
Téma:
Korszerű gerendaházak hőtechnikai tulajdonságainak mérése
Témavezető: Dr. Pásztory Zoltán

Sajtos Dániel faipari mérnök, alapszak        
Téma:
Ceruzaipari frízek telítési minőségi-ellenőrzése lehetséges új fafajok bevonásával
Témavezető: Dr. Komán Szabolcs

Ujvári Veronika gazdaságinformatika, alapszak     
Téma:
Állatállomány és fenntartási költség nyilvántartó rendszer fejlesztése
Témavezető: Dr. Koncz Adrienn


Művészeti szekció

A művészeti szekcióban öt pályaművet nyújtottak be a hallgatók, sajnos azonban betegség miatt végül csak három pályaművet tudtak bemutatni a konferencián. A zsűri mindhárom díjazott pályázót érdemesnek találta a 2025-ös Országos Művészeti Diákköri Konferenciára való továbbjutásra.

A művészeti szekció zsűrije:

  • Dr. Lenkei Balázs, elnök
  • Dr. Nagy Máté
  • Dr. Fülöp István

A művészeti szekció eredményei:
I. helyezett:
Hunyadi István építőművészet, alapszak
Téma: Tűréshatár – Természetes szál alapú világító objektum
Témavezető: Dr. Nagy Máté

II. helyezett: Faragó Zalán formatervezés, alapszak
Téma: Variálható installáló és szabadidő bútorrendszer
Témavezető: Üveges Péter

III. helyezett: Ábrahám Virág formatervezés, alapszak
Téma: Átalakítható rendezvénybútorok
Témavezető: Dr. Lenkei Balázs

A konferencia zárásaként a zsűrielnökök adták át az elismerő okleveleket a díjazottaknak.

Ezúton is köszönjük a hallgatók és témavezetőik kitartó munkáját, továbbá a díjak felajánlóinak (SOE Kuratórium, SOE FMK és Soproni Tudós Társaság) segítségét!

Bízunk benne, hogy hallgatóink tovább gondozzák témájukat, s az ő munkájukat, eredményeiket látva mások is kedvet kapnak a tudományos diákköri tevékenységhez. Reméljük, hogy legközelebb a mostaninál is változatosabb témákkal, még több hallgatóval találkozhatunk.


Tetszett a cikk?