Egyetemi hírek - 2024. áprilisi hírei
Szakmai Hét a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karon
A Soproni Egyetemen április 2-5. között szakmai hetet tartottak, melynek keretében a hallgatók különböző előadásokon, programokon és tanulmányutakon vehettek részt a karok szervezésében.
A másod- és harmadéves faipari mérnöki, valamint az ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakos hallgatók az angol nyelvű faipari mesterszakos hallgatókkal közösen látogatták meg az ERTL Faipari Kft. gyártóüzemét Móron.
Az Árkossy Bútor Kft. herendi műhely-iroda- és bemutató terem komplexumában is jártak a felsőbb éves faipari mérnök hallgatók és az angol nyelvű faipari MSc szakosok, az ipari termék- és formatervező hallgatókkal közösen a szakmai hét keretében.
A tanulmányutak és céglátogatások mellett, sok érdekes előadást is tartottak a szakmai hét keretében a faipari mérnöki, valamint az ipari termék- és formatervező mérnöki szakos hallgatóknak:
A Forest Hungary Kft. képviseletében Paksa Gergely műszaki menedzser tartott előadást. A cég bemutatása után belsőépítészeti példákon keresztül, elkészült tervek alapján ismerkedhettek meg a hallgatók a forgalmazott termékekkel, majd a főbb termékcsoportok kerültek bemutatásra.
Kiemelt hangsúlyt kaptak az újdonságok, az asztalosok és bútorgyártók munkájához szükséges alapanyagok és vasalatok, az aktuális műszaki fejlesztéseknek és divatirányzatoknak megfelelő termékek.
Ezután Wilheim Gábor, a Fabunio - Magyar Bútor és Faipari Szövetség elnöke tartott bemutatóval egybekötött előadást a bútoriparban használt bőrökről és azok gyártási technológiájáról.
A formatervezés BA és a formatervező művész MA hallgatók tettek látogatást az IKEA Industry Sopron üzemében, ahol egy frissen végzett hallgatónk, a faipari mérnöki duális képzésen februárban diplomázott Sajdik Tamás vezette körbe a csapatot a laptermékeket és bútorfrontokat készítő részlegeken.
A gyártástechnológiák ismertetésén túl hasznos információkat kaptak az IKEA fenntarthatósági törekvéseiről az energiafelhasználás és a fenntartható alapanyagok használata terén.
A formatervezés BA és a formatervező művész MA hallgatók a szakmai héten jártak Herenden is, ahol megismerhették a Herendi Porcelánmanufaktúra és az Árkossy Bútor Kft. tervezői és gyártáskultúráját.
A Herendi Porcelánmanufaktúra tizenöt éve kiemelt partnere a Soproni Egyetemnek, hallgatóink szakmai gyakorlat teljesítésében és diplomamunka kivitelezésében is kapnak segítséget, így a herendi vezetők, tervezők, műhelyvezetők nagyban támogatják az oktatás eredményességét. A „fehér arany”-ként is emlegetett herendi porcelán világelső minőségével tradíciójának és kultúrájának köszönhetően.
Az Árkossy Bútor műhely-iroda- és bemutató terem komplexumában a cég bemutatása után, a modern és naprakész gyártási folyamatok, az azonos tervezői nyelv és a soproni kötődések mentén, baráti szakmai párbeszéd folyt.
A tavaszra való tekintettel egy intenzív többnapos programot szerveztek a tervezőgrafika, valamint a kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóknak a Sopron környéki természeti táj feldolgozására, amelynek célja, hogy minden hallgató a megadott szempontok szerint egyedi anyaggal gazdagítsa tervezői kincsestárát.
Az első napi közös kiránduláson begyűjtött vázlatokat, krokikat, fotókat másnap műhelymunka keretében kellett feldolgozniuk a hallgatóknak. Az elkészült legjobb munkákat, vázlatfüzeteket április 15-én az ARTiquarium-ban mutatják be. A kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók által a tanulmányi kirándulásról készült fotóválogatás és kisfilm is itt lesz megtekinthető.
Szakmai kapcsolatok erősítése egyetemek között
Dr. Tuza Zsolt a veszprémi Pannon Egyetem professzora, az MTA doktora 2024 márciusában két napot töltött az egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karán az Alaptudományi Intézet és Alkalmazott Tudományi Intézete közös vendégeként.
A professzor úr szakterülete a kombinatorika és a gráfelmélet. Itt tartózkodása alatt több matematikai, gráfelméleti problémáról is hasznos beszélgetéseket folytatott a dr. Hegyháti Máté és dr. Németh László egyetemi docens, prof. dr. Szalay László egyetemi tanár és dr. Ősz Olivér adjunktus urakkal. A beszélgetésék tovább mélyítették a szakmai kapcsolatokat az egyetemek és a tudományterületek között.
Faminták a világ minden tájáról
Különleges, hazánkban ritkán látható famintákat adományozott karunknak prof. dr. Sitkei György akadémikus
Sitkei György akadémikus úr 1980-ban került Sopronba az Erdészeti és Faipari Egyetemre, ahol a Faipari Mérnöki Kar Faipari Géptani Tanszéken kapott tanszékvezető egyetemi tanári kinevezést. A tanszéket 1996-ig vezette, majd nyugdíjba vonult és 2001-ben professzor emeritus címet kapott.
Mind aktív, mind nyugdíjas időszakában kiemelt figyelmet fordított a kar utánpótlás nevelésére, illetve bőkezű adományokkal támogatta a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karát. Világjáró körútjain értékes fa disztárgyakat gyűjtött össze és adományozott a karnak. Gyűjteményének jeles darabjai a Dékáni Hivatal előtti vitrinben nyertek méltó elhelyezést.
Akadémikus úr faanyagismerettan oktatást segítendő ritka famintákat is adományozott a kar számára, melyet dr. Komán Szabolcs egyetemi docens úr, a kompetencia terület egyik oktatója vett át. Sitkei akadémikus úr tanulságos elbeszéléseivel színesitette az egyes darabok származási történetét.
A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar hálásan köszöni az új adományokat és akadémikus úr szakértelmét!
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.