A svéd modell
A svédek az elmúlt 116 évben több fát ültettek, mint amennyit kivágtak. Így teremtenek egyensúlyt a természet és a gazdaság között.

1903 óta ugyanis törvény szabályozza náluk, hogy a kivágott fák helyére újakat kell telepíteni - írja a Mezőgazdasági és Erdészeti Svéd Királyi Akadémia. Ami még ennél is több: 1993-ban "nemzeti erőforrássá" nyilvánította az ország a területén lévő erdőit.
Az erdészet és a fakitermelés a svéd gazdaság jelentős részét adja. Csak maga a faipar 60 ezer embernek ad munkát, akik elsősorban fakitermeléssel, fűrészáru előállításával foglalkoznak. Ez biztosítja a globális piacokon értékesített mulcs, farostlemez és papír nagy részét is. Pedig Svédország csak a világ kereskedelmi fakitermelésre szánt erdőterületeinek kevesebb, mint egy százalékával rendelkezik.

Az erdők kulcsfontosságú szerepet játszanak a klímaváltozás elleni harcban is. A szén-dixoid felhasználása és oxigén-kibocsátása miatt a fák nagyban hozzájárulnak a jólétünkhöz, egészségünkhöz is.
A rendszernek természetesen vannak kritikusai is, akik szerint az eredeti erdők kivágása elsősorban a már csak kereskedelmi célokra termesztett erdősítést szolgálja, ráadásul az erdők kivágása veszélyezteti a vadon élő állatokat és a kihalófélben lévő fajok élőhelyeit is.
Forrás: euronews.com
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.



