Mintaház-park épül Szentendrén

Eredetileg a Solar Decathlon Europe ‘19 nemzetközi egyetemi innovációs versenynek adott otthont ez a terület, ahol szintén fenntartható épületeket valósítottak meg a résztvevők. 

Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. továbbgondolta ezt a projektet, s a szentendrei telep helyén elkezdte megvalósítani az első Nemzeti Mintaház-parkot. Itt a 12 modern, energiatakarékos családi ház mellett egy kiállítóközpont is helyet kap.

A Nemzeti Mintaház projektre tavaly lehetett pályázatot leadni, a tervek szerint a felépítése idén történik, megnyitása jövő év tavaszán várható.

Jelenleg a pályázó cégek beadott dokumentációjának elbírálása zajlik.

 Hazánkhoz legközelebb Ausztriában, Bécs mellett található hasonló bemutatóház-park, a Blaue Lagune, ahol több, mint 100 építési telek áll rendelkezésére a cégeknek a legújabb, legenergiatakarékosabb házak bemutatására.

A parkban 12 parcellára lehet építeni. Erre, a pályázati idő alatt összesen 27 pályamű érkezett.

Ebből 7 pályázó tagja a Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás vállalatok Szövetségének (MAKÉSZ), melyek közül 5 MAKÉSZ-védjegyes vállalkozás. Emellett a SIP paneles technológia is képviseltette magát – 3 vállalkozással és egy hagyományos építésű házzal is pályáztak.

Több építésziroda is pályázott, de a terveket még nem hozták nyilvánosságra. 

A Nemzeti Mintaház-park célja, hogy kizárólag jövőbe mutató, kiemelten energiatakarékos családi házakat mutassanak be. Ezért nagyon fontos a klímavédelem, a fenntartható fejlődés, az ökológiai lábnyom minimalizálása. Előnyt jelentett, ha 3 gyermek és két felnőtt kiszolgálására alkalmas házzal pályázott valaki.

A pályázat során mindenki maximum 8×12 méteres alapterülettel gazdálkodhatott, így az adott méreten kívül elhelyezett garázs vagy terasz kizáró ok volt. Azonban a későbbi, kivitelezési fázisban lehet, lesz rá mód, hogy ezek is elkészüljenek a házakkal és így otthonosabb legyen a bemutató park.

Sajnos a cégek egyelőre nem tették közzé a terveiket, így meg kell várni az elbírálást, hogy megtekinthetőek legyenek a pályaművek. 


 

Forrás:
palyazatokvallalkozasoknak.hu/
emi.hu
sde2019.hu
kp.hu
evosz-makesz.hu


Tetszett a cikk?