Hobbiból készült fabiciklik
A világ első fabiciklijét valószínű Leonardo da Vinci tervezte, ám hogy annak kivitelezésre sor került volna, nem bizonyított. A modern kerékpár ősét Carl Friedrich Christian Ludwig Drais von Sauerbronn báró készítette el saját használatra, az 1800-as évek elején. A primitív járgánynak – mellyel megalkotója óránként 14 kilométert tudott megtenni – a kerekei is fából voltak. A korabeli kerékpárok és velocipédek még évtizedeken át fából készültek, a fém és a gumi csak később váltak egyeduralkodóvá a bicikligyártásban. Napjaink kerékpárjának sok feltalálója volt, így jogos, amit Lord Charles Beresford mondott 1896-ban, amikor már 4 millió biciklista rótta az utakat: „Akárki találta fel a kerékpárt, megérdemli az emberiség köszönetét.” A kerékpár a sikerét ugyanis annak köszönheti, hogy pont abban a korban született, amikor az emberek hirtelen tömegesen vágytak az egyéni jogok alapján egyéni élményekre. Ennek kielégítésére az új eszköz tökéletesen megfelelt. Sőt! A kerékpár új távlatokat nyitott. Felvetette a hosszabb utazás lehetőségét az emberek előtt, akik azelőtt azt hitték, hogy arra csak a vasút való.
Az első valódi kerékpár megalkotójának a skót Kirkpatrick Macmillant tartják. Hobby Horse nevű kerékpárjára ugyanis ingaszerű lábpedálokat szerelt, így már csak az egyensúlyozás művészetét kellett megtanulnia annak, aki ki akarta próbálni. A tökéletesedés másik állomása R.W. Thompson találmánya, a felfújható gumibelső volt. A francia Pierre Michaux 1861-ben alkotta meg az olyan kerékpárt, amelynek pedáljai az első keréken voltak. Az újítások természetesen szintén nem álltak meg. Ezek közé tartozott a golyóscsapágy és a sárhányó. Rájöttek, hogy a küllők egyformán húzzák a tengelyt, így már lecserélhették a régi faküllőket nagy szakítószilárdságú acél küllőkre. Az átütő változást 1885-ben John Starley mutatta be, aki kidolgozta a ma is használatban lévő vázat, a döntött kormányrudat és ennél jobbat azóta sem igen találtak ki. Az így megszületett, a kerekeket leszámítva teljes egészében fémből készült kerékpár (Ariel) új korszakot nyitott meg.
A bicikli fejlődése
De vajon miért készít manapság valaki fából biciklit? Ha röviden kell válaszolni: azért, mert szép. Feladatnak és terméknek egyaránt. Mint számos egyéb ötlet, a magyar fabicikli ötlete is egy baráti beszélgetés közben született, de amilyen egyszerűnek tűnt elsőre a dolog, végül annyira bonyolult lett. Mivel a teljes faváz saját tervek alapján készült, a vázgeometriától a felhasznált anyagokon át a sablonok megálmodásáig mindent a nulláról kellett kezdeni. Persze a lelkesedés mellett kellett az alkotáshoz műszaki háttér is. Az Eleken élő Sztezsán Attila asztalos még a 2000-es évek elején indított saját bútorgyártó vállalkozást, tehát a szakértelem és az infrastruktúra adott volt, amihez a biciklizés szeretete és némi kísérletezőkedv is párosult. A bútorgyártással foglalkozó asztalos hobbiból építette meg a fabiciklit.
A kőrisfából készült váz felszerelve
A váz belső kikönnyítése
Mivel szerelemből készült a fabicikli, s közben a pénzkereső munka sem állhatott le, a prototípus nem készült el túl gyorsan. Számtalan kísérlet után az első használható példány 2018 januárjában állt össze, úgy két év szüntelen tervezés, gondolkodás után. Az első próbálkozást többszöri módosítás követte: az íveket, a szögeket és még sok minden mást ki kellett kísérletezni. Rögtön a „mélyvízben” kezdte a frissen elkészült bringa, a Balaton körbetekerésével. Ez bármilyen biciklivel teljesítve emlékezetes élmény, de talán egy favázas, saját építésű kerékpárral még varázslatosabb lehetett.
A fabicikli jelenleg kétféle fából rendelhető: a férfiasabb, sötétebb tónusú fekete dióból és a világosabb, finomabb kőrisből. Persze, ha valaki máshoz ragaszkodik, az is megvalósítható, s ha nincs akadálya, abból is elkészülhet. A kettő közül a dió rugalmasabb, fája átlagos tömörségű, de nagyon szilárd, tartós és remekül hajlítható. A kőris szintén nagyon tartós, kemény és rugalmas, így nem meglepő, hogy fáját a sportszergyártásban régóta használják. Készül belőle bordásfal, szánkó, evező.
A két félből álló, ragasztott váz irgalmatlan erősnek és masszívnak látszik. Ugyan a szakszerű, hivatalos terhelhetőségi teszt még hátra van, de egy kiállításon már próbálta a favázat 160 kg körüli önkéntes – és a váz simán bírta a gyűrődést. Szerkezetileg két félből áll össze a különböző méretű és mintázatú darabokból ragasztott váz. Ugyan sokkal izgalmasabb lenne egy darabból készíteni az egészet, de ez indokolatlanul nagy fát igényelne, s emellett a szálirány és a terhelés iránya sem esne mindenhol egybe. Tehát marad a ragasztás, így a két félből összerakott váz belsőjét ki is lehet könnyíteni.
Sztezsán Attila női kerékpárja kőrisfából,
a férfi diófából készült.
A teljes, nyers feketedió-váz így mindössze 3,9 kg-ot nyom, ami azért még így is nehezebb egy mai, 2 kg körüli alumíniumváznál. Igaz, favázat nem is az vesz magának, aki a grammok megszállottja, hanem az, aki valami egyedit, megismételhetetlent szeretne, ami szinte örökké tart.
A „Satti Wood Bike”-nak nevezett fabicikli felülete 8 rétegű védelmet kap, így még az acélváznál is időjárásállóbb, a kőrisről például úgy tartják, szabadban kb. 40 év, vízben 10 év, állandóan szárazon úgy 800 év az élettartama. Ha pedig mégis megsérül a lakk, vagy akár a fa, még azt is aránylag egyszerű kijavítani. Példának itt a napi használatban lévő kerékpár, amely már borult is, s mégsem néz ki különösebben megviseltnek.
– A kerékpárt már bevizsgáltattuk – mondja Attila. – Egy úgynevezett fárasztási teszten nyolc órán keresztül járatták egy rázópadon, s végül alkalmasnak is nyilvánították általános használatra. Azok a bringák, amelyek most nálam vannak, maradnak is, mint kiállítási darabok. Egyelőre hobbiként tekintek az egészre, ezért csak szűkebb körben értékesítem. Bevallom őszintén, először nem volt szempont a környezettudatosság, de amikor elkészült az első változat, elgondolkodtam. Végül is, ha szétbontják, jóval könnyebben újra hasznosíthatóvá válnak a darabjai, így a fabicaj a jövő környezetbarát kétkerekűje is lehet.
Mint minden egyedi dolog, a fabicikli sem olcsó. 400 ezer forint körüli áron kapható meg maga a váz, amire aztán azt rendelhet a leendő tulaj, amit csak kíván. Egyelőre a már említett két fafajta rendelhető, s van férfi és női kialakítású váz is. Aki megnézné, vagy kipróbálná valamelyiket, annak egyelőre Gyulára kell mennie, ott találhatók a bemutatódarabok.
Használat közben pont olyan, mint egy átlagos bicikli, bár a nyeregcső dőlésszöge kicsit eltér a megszokottól. Ha nagyon meg kellene fogalmaznom az érzést, ami Eleken tekerve megfogott a fabiciklin, az az, hogy mennyire egyben van. Hogy milyen tartós, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Attila télen-nyáron, hóban-fagyban, esőben-sárban ezzel jár. Azt nem tudja megmondani, hogy hány ezer kilométert tett bele. Az azonban biztos, hogy használat közben mindig nagy érdeklődéssel néznek rá és veszik körbe.
Az interneten keresgéltem, hogy vannak-e még ilyen megszállottak, akik nekifognak fabicikli készítésének. Így találtam rá többek között a sepsiszentgyörgyi Babos Attilára. A vállalkozó is fabrikált saját kezűleg egy fa kétkerekűt. Az ötlet 2007-ben jött, a hannoveri Ligna nemzetközi faipari vásáron látott egy fából készült tandemet. Megihlette a nem hétköznapi jármű, s rövidesen nekilátott, hogy maga is megtervezzen egyet. Bevallása szerint sosem volt szenvedélyes kerékpáros, sokkal nagyobb affinitása van a fához, hiszen olyan családból származik, amely 5–6 generáció óta fafeldolgozással foglalkozik. 1992 óta maga is egy lépcsőket és beltéri ajtókat gyártó vállalkozás tulajdonosa. A kerékpáron délutánonként dolgozott, mikor a cégnél szabadok voltak a gépek. A kerékpár elkészítéséhez tavasszal fogott hozzá és fiával együtt dolgozott, aki repülőmodellező lévén járatos a barkácsolásban. Apa és fia elsőként a bicikli életnagyságú tervét készítette el, majd sablonokat készített a fából készítendő alkatrészeknek. A sablonokban vékony tölgyfa lemezeket préseltek össze, ezekből készült a teljes alváz, a villák, a láncvédő, a sárhányók és a kormány is.
Babos Attila kerékpárja tölgyfából készült
Ezeket pácolták, majd lelakkozták, végül pedig felkerültek a fából el nem készíthető alkatrészek. A kerékpárral maradéktalanul elégedettek és használják is a család tagjai. Bár vannak, akik szkeptikusak azt illetően, hogy megfelelő szilárdságú-e a fából készült váz. Babos Attila szerint megalapozatlanok ezek a félelmek, hiszen „ha ő a száz kilójával gond nélkül használja…” A vállalkozó jelenleg a harmadik kerékpárt tervezi, amely a felesége számára készül. Ez műszakilag már nem fog továbblépést jelenteni, ellenben stílusában különleges, futurisztikus lesz. A távlati tervek között egy négyszemélyes családi bicikli és egy farobogó elkészítése is szerepel. A pozitív visszajelzések hatására Babos Attila komolyan fontolgatja, hogy ne csak családi használatra, hanem rendelésre is gyártson fa kerékpárokat. – Személyre szabott biciklikre gondolok. Nem olcsó kerékpárokat fogunk gyártani, a váz 600–700 euróba kerül. A 4–5, maximum 10 millió lejes kínai dömpingáruhoz képest ez drágának tűnik, de ne felejtsük el, hogy egy márkás kerékpár ára 3000 euró körül van – vázolta a vállalkozó a gyártással kapcsolatos elképzeléseit. Babos Attila szerint a fa különleges volta, melegsége a fő tényező, ami miatt valaki az ebből készült kerékpárt választaná a fém helyett.
Az Európai Autómentes Napon, Kiskunhalason az egyik legnagyobb sláger az a fából készül bicikli volt, amelyet Tallér Sándor készített. A különleges, oldalkocsival is felszerelt járművet sok kisgyermek kipróbálta. Különlegessége, hogy szétszedhető és az autó csomagtartójába is berakható.
Tallér Sándor fabiciklije
Reiner Korstanje OKES biciklije tölgyfából
Reiner Korstanje holland tervező alkotta meg a javarészt fából készült OKES kerékpárt. Az OKES francia tölgyfából készült, a bicikli vázát CNC-vágással alakították ki. A kerékpár formájának megtervezésekor fontos szerepet játszott , hogy ne egy legyen a sok közül, hanem különleges, egyedi alakja legyen. Ám a fémcsőből készült váz nagyban lehatárolja a lehetőségeket, míg a fa teret enged azoknak: a négy tömör falemezből készített váz üreges, vagyis könnyű, mégis erős, formáját illetően pedig csak a tervező fantáziája szabhat határt. Az OKES vázát ragasztás után homokfújták, így a fa eredeti erezetéhez hasonló hatást értek el. A további kezeléseknek köszönhetően a fa ellenáll a napfénynek és a víznek, így nyugodtan lehet használni bármilyen időben. A letisztult, fölösleges részektől mentes bicikli ideális azoknak, akiknek fontos a környezet, ugyanakkor szeretik azt is, ha néha irigy szemek szegeződnek egyedi cuccaikra.
A Jan Gunneweg által készített Unibody kerékpárváz kapcsán megemlítendő, hogy több mint negyven faréteg hozza létre ezt a pontosan formázott keretet, amely egy avokádóhoz hasonlít. Ennek az egyedülálló modellnek a fő tulajdonságai a szilárd konstrukció miatt elért szilárdság és rugalmasság. A keret teste kézzel készült, kompakt egészként, csomópontok vagy megszakítások nélkül. Ez a konstrukció növeli a keret általános tartósságát és javítja annak teljesítményét. A keret alsó része vastag, hogy a kerékpár szilárd és erős legyen, míg a keret felső része rugóként működik. A felső rész nincs rögzítve az üléscsőhöz, így szabadon mozoghat a felfüggesztés során. Ez a műszaki megoldás csak a fa magas rugalmassági modulusának köszönhetően alkalmazható.
Jan szinte teljes egészben fából készült kerékpárjai már a nagyobb közönségnek is hozzáférhetőek. 2011-ben készítette el a Human Bike névre keresztelt kerékpárját, amelynek 95 százaléka van fából, s kézzel, 200 munkaóra alatt készült el. Különösen érdekes részlet az aszimmetrikus küllővel készült kerék, amely tekerés közben igen látványos. A tölgyfából készült Bough Bike-ot a tervező a még szélesebb közönségnek szánta, ezek a modellek a vásárló igényei szerinti egyedi paraméterek beállítása után meg is rendelhetők – mint sejthető, nem jelent olcsó mulatságot, ha szeretnénk egyet, mivel áruk 1500 Euró (azaz kb. 450 000 Ft).
Jan Gunneweg szinte teljes egészben fából készült kerékpárja
Az egyedi, fából készült Hoopy barkácskerékpárt mindenki saját maga is megépítheti. A Wooden Widget cég tervezee a biciklit. A Hoopy-tervrajzok 30 angol fontba kerültek, tehát 35 euró körül vannak. Cserébe 130 oldalon és több mint 200 fotón kap minden részletet az érdeklődő a bringáról, melyek egy része megújuló alapanyagból készült. Természetesen a váz áll elsősorban fából, amelyekhez két darab 1,2 méter hosszú rétegelt lemez szükséges. A fűrészelés időigényes, mert darabokat kell eltávolítani az alkatrészekről. A maradékra azonban szükség van. A kerekek, a kormány, a sebességváltó és a világítás viszont rendes kerékpárboltokból származnak. Megkérdőjelezhető az epoxigyanta használata, amely sajnos nem környezetbarát. Lehet, hogy a feltalálóknak van alternatívája?
Hoopy kerékpár körülbelül 14 kilogramm súlyú, a lánc a keret belsőjében található.
A feltalálók szerint az építés körülbelül 50 órát vesz igénybe. Ha minden jól ment, akkor egy 200 kilogrammig terhelhető kerékpárt kap. Attól függően, hogy milyen alkatrészei vannak még (például a régi kerékpárokból), a teljes költség 100 és 250 font (120–300 euró) között mozog, ami persze nem éppen olcsó. Cserébe egy olyan járművet kap, amelyet nem mindennap lát. Dicséretes, hogy a Wooden Widget öt fát ültet Afrikában minden eladott építési terv után.
A lipcsei turisztikai és lakókocsi vásáron, a „Bicikli piac jövője” kiállítás részeként láthatták ezt a fából készült kerékpárt, amelyen még a lámpaház is fából készült.
A lipcsei turisztikai és lakókocsi vásáron bemutatott fabicikli
Napjainkban közel 1 milliárd kerékpárt használnak világszerte közlekedésre, szállítási, szabadidős és sportcélokra. A mai világban a kerékpár az egyéni közlekedés leghatékonyabb módja. Mindig vannak, akik ebből is az egyedit, a különlegeset keresik, ők szívesen vásárolják meg ezeket a bicikliket. Hiszen lélegzetelállítóan szép munkákról van szó, a szem tényleg gyönyörködhet a kis szériás darabokon. Egyszerre üdék, lendületesek és elegánsak, valamint stabilak, masszívak, s amelyekre még ránézni is jó. Ehhez jön a tudat, hogy még akkor sem lesz belőle két egyforma mintázatú darab, ha a szomszéd pont ugyanilyet rendel magának.
Forrás:
A kerékpár fejlődése - 3D-modell - Mozaik digitális oktatás és tanulás (mozaweb.hu)
Szépség és elegancia a favázas bicikli titka | Sokszínű vidék (24.hu)
Kerékpár – Wikipédia (wikipedia.org)
Favázas kerékpárok Elekről – FATÁJ (fataj.hu)
Fából vasparipa*? Mikorra óhajtja? - Kerékváros Online (kerekvaros.hu)
A kerékpár történelme | BRINGAZAS.HU
Stílusos bicikli favázzal - BringaLap - Hol kerékpározzak? Kerékpártúrák, túraútvonalak, hírek. (holkerekparozzak.hu)
Kerékpártörténeti áttekintés | Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Leonardo da Vinci találta fel a kerékpárt? - We Love Cycling - Magyarország
Tölgyfából készített kerékpár (kronikaonline.ro)
Hoopy: Baut euch ein Fahrrad aus Holz (greengadgets.de)
Neu entdeckt: Das Fahrrad aus Holz (mainpost.de)
Autómentes nap kerékpározással, sok élménnyel Halason (Galéria) - Halasmédia (halasmedia.hu)
Jan által készített, unibody vázzal ellátott fa kerékpár. (bikejan.com)
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.