A Fotográfus Háza
A hagyományos építészeti szemléletmód komoly kihívásokkal néz szembe a mai megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben. Jó minőségű lakóházakra most is szükség van, de az esetek többségében hosszú idő alatt drága vagy rossz minőségű épületek épülnek. Sokszor fel sem merül a fenntarthatóság kérdése, vagy ha mégis, akkor inkább a drága és bonyolult technológiákra helyezik a hangsúlyt, ami gyakran a mindennapi élhetőség rovására megy. A Fotográfus Háza erre a kérdésre ad újszerű választ, amelyet a szakmai közönség az egyik legolvasottabb nemzetközi magazinból, az Archdailyből, valamint az Építészfórumról már ismerhet. A fából épült lakóházat rangos nemzetközi zsűri és a közönség is beválasztotta a 2013. évben megépült legjobb hat hazai épülete közé. "Ha eg y történetben szeretném megmutatni, hogy mi számomra a kortárs magyar építészet, akkor az idei finalisták közül Turányi Bence házának története lenne ez" – mondta a november 7-i díjátadón Kovács Dániel, a szakmai bírálók egyike.

Az alkotók egyszerű építési elveket követtek, a koncepcióra, az anyagokra és a szerkezetekre helyezték a hangsúlyt. Szépet, minőségit és praktikusat akartak létrehozni rövid idő alatt, elérhető áron. Az eredmény meghaladta az eredeti elvárásaikat. A faházban tapasztalható klimatikus állapotok, például a fa állandóan érezhető illata igazolták, hogy a szó szoros értelmében lélegző, élő szerkezet született. Télen az erdőből szerzett fával táplált kályhával és kandallóval fűt a család. Nyári éjszakákon az erdőből leszálló hűvös levegővel szellőztetik át, reggelente madárcsicsergésre ébrednek. A különleges épület létrejötte annak is köszönhető, hogy a fotós és az építész együttműködése túlmutat a hagyományos megrendelő-építész kapcsolaton. Fontos szerepet vállalt a projektben a ház tulajdonosa, Batár Zsolt, aki épületeket fotóz világszínvonalon, és régi barátság köti Turányi Bencéhez. A két alkotó saját területéről hozott látásmódja találkozott a házban és formálódott közös alkotássá. Turányi erről így nyilatkozik: "Amikor kétféle gondolkodásmód találkozik, az eredmény valami teljesen új lesz, több annál, mintha összeadnánk kettőnk gondolatait. Zsolttal már évek óta beszélgetünk, és ezek a párbeszédek most ebben a házban öltöttek testet".
![]() | ![]() |
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.




