9 méter magas kilátótornyok épülnek a Tisza-Tavon
Vízitúrázók és a motorcsónakos kirándulók nagy örömére két új ökoturisztikai létesítmény építésébe kezdett a Békatutaj Egyesület. Mindkét új kilátó kizárólag a vízen lesz megközelíthető, és mindkettő Poroszlóhoz közel, a Hortobágyi Nemzeti Park területén kap helyet, írja a turizmus.com.

A kétezres években épült korábbi Tisza-tavi kilátók közkedvelt vízitúrás célpontok voltak, de mára kivétel nélkül az enyészetté váltak. Az elmúlt években épült helyettük néhány kisebb-nagyobb kilátó, de a vízitúrázók számára továbbra is hiányt jelent, hogy a hivatalos strandokon és kikötőkön kívül nagyon kevés helyen tudnak kikötni, pihenni.
Hajdú Dániel, a Békatutaj Egyesület elnöke elmondta: „A kajak- és kenutúrák esetén nagy szükség van kikötési pontokra, mert sok órán keresztül könnyen elgémberedik a túrázó minden tagja. A megállók építésére a KÖTIVIZIG és a Hortobágy Nemzeti Park szakembereivel együttműködve.

Az egyik kilátó a Csapói Holt-Tisza partján található szigeten épül, melyen korábban is volt egy népszerű madármegfigyelő torony. Az új kilátó a fáktól kicsit távolabb, a nádasban kap helyet, így láthatóvá válik majd az egész Poroszlói-medence és a Csapói Holt-Tisza. A Békatutaj Egyesület, a projekt megvalósítója, ezen a szigeten már el is készítette az új stéget, ami lehetővé teszi a kulturált kikötést.
A másik kilátó az újlőrincfalvi Neptun kikötőhöz és a Ravasz-háthoz közel egy hínárral benőtt kis öbölben található. A kilátó különlegessége lesz, hogy nem szárazföldön áll, a vízi járművekkel közvetlenül a kilátó alatt lehet majd kikötni.
Mindkét kilátó kilenc méter magas lesz. A tervező, Komáromi Tas a modern, de tájba illeszkedő megjelenés mellett nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a szerkezet minél tartósabb legyen. A kilátók alapját ezért négy méter hosszú horganyzott acél talajcsavarok képezik, a felépítmény pedig vörösfenyőből készül. A csomópontokban is horganyzott acél szerkezetek biztosítják a kilátók stabilitását.
Forrás:
csodalatosmagyarorszag.hu
ilovetiszato.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


