Tűztől mentett örök darabok
Az Érden élő és alkotó Veres Ádám fából és műgyantából állít elő egyedi bútorokat. A tervező grafikus végzettséggel rendelkező fiatalember az édesapjának segítve belekóstolt a famegmunkálásba, ezért amikor saját részére megálmodott egy különleges íróasztalt, bátran belevágott a megvalósításba. Az egyszerinek tervezett munkából az üzlet annyira beindult, hogy Viawood néven ez év tavaszán egyéni vállalkozást is alapított.
Az interneten látott példát arra, hogy fa és műgyanta felhasználásával mennyire különleges bútorok állíthatók elő, s mivel famegmunkálással már foglalkozott és hobbiszinten a gyantával is, ennek „ötvözéséből” elkészítette magának az egyedi íróasztalát. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a barátoktól, majd azok ismerőseitől is érkeztek megrendelések. Szinte bármit elkészít, amit a megrendelő kitalál.
Ádám egyik kedvenc fája a fekete dió, a sötét színe és szép erezete miatt, míg a másik a csomoros nyár, melynek szépen göcsörtös a széle, de szívesen dolgozik kerti diófával, tölggyel vagy cseresznyével is. Számára a minél rusztikusabb, a minél „bogárrágtább” fa a legszebb. Ennek is köszönhető, hogy a keze nyomán sok esetben olyan fából lesznek örök bútordarabok, melyet már tüzelésre ítéltek.
A vállalkozás sikerét jelzi, hogy már a fejlesztést tervezi. Szeretné a weboldalukon megteremteni a termékkonfiguráció és online megrendelés lehetőségét, amely felgyorsítaná a folyamatot. A több és az egyre változatosabb igények a „szakmai” előrelépést is igénylik. Ennek érdekében tervezi egy CNC marógép beszerzését, melynek köszönhetően bármilyen mintát bele tudna marni a munkadarabba. Belevágna termékbővítésbe is: szeretné a palettát nagyobb bútorok és berendezési tárgyak (szekrények, konyha- és mosdópultok, bejárati ajtók) gyártásával tovább színesíteni.
Hamarosan részletesebben is megismerkedhettek Veres Ádámmal, mert egyik Podcast epizódunk vendége lesz.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Élőben még szebb
REHAU szín tanácsadó, bútorlap választó és ingyenes mintarendelő oldal.
Aki a fánál is keményebb
Tóth Lóránt fafaragó népi iparművész beszél munkáiról.
Rendhagyó, különös és titokzatos
Szőcs Miklós TUI Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, beszél munkájáról.