Több mint hétszáz közmunkást foglalkoztatott tavaly a Nyírerdő Zrt.
A nyíregyházi székhelyű cég a tíz és fél hónapig tartó programban túlteljesítette korábbi vállalását, amely 694 közmunkás foglalkoztatásáról szólt. A közfoglalkoztatási program teljes költsége meghaladta a 808 millió forintot, a Belügyminisztériumtól származó támogatást 23 millió forintos erdőgazdasági önrész egészítette ki.
A közmunkások Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye 76 településéről kerültek ki, közülük 29-en nemcsak dolgoztak, hanem motorfűrész-kezelő végzettséget is szereztek - ismertette Szalacsi Árpád. A közfoglalkoztatottak közel 550 hektár ártéri területen végeztek erdőgazdálkodási munkát és mintegy 130 hektáron vágástakarításban dolgoztak. Összességében több mint 224 ezer folyóméteren erdészeti feltáró utak, valamint erdészeti sétautak, turistautak, tanösvények karbantartását és kijelölését végezték el.
Ezen felül részt vettek parlagfű és más gyomnövények irtásában, természeti károkat szenvedett erdőterületek rehabilitációjában, kommunális hulladékot gyűjtöttek, közjóléti eszközöket újítottak fel, illetve tűzvédelmi feladatokat is elláttak. A Nyírerdő Zrt. összesítése szerint ezekre a tevékenységekre több mint 890 ezer órát fordítottak a közfoglalkoztatottak - tette hozzá a vezérigazgató.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


