Hello Wood a Föld körül
Az alkalom a július 22-én kezdődő Tout L’Monde Festival volt, ami a jórészt bevándorlók lakta településen igyekszik közelebb hozni egymáshoz a különböző kultúrájú lakosokat, hogy szorosabb közösséget alkossanak.
A meghívott alkotásokon kívül ezért a helyiekből álló csapatok installációi is kikerülnek szerte a városban, amiket talált tárgyakból és szemétből építenek, és mind az ott élők kultúrájának egy-egy szeletét tárja a közösség elé.
A Hello Wood csapata (Pozsár Péter, Huszár András, Nagy Nándor és Bányai Csaba) azért is vállalta örömmel a feladatot, mert ez az elképzelés tökéletesen belevág a Hello Wood idei témájába, hiszen a Lépj közelebb! mottóval az idei alkotótábor (Csórompuszta, július 15–21.) is az elsorvadó és elgyengülő emberi kapcsolatokra fókuszál.
Pozsár Péter építész, a Hello Wood kurátora szerint éppen ezért az idei lesz az eddigi legütősebb program. „A tavalyi tábor után, ahol a kifejezetten nógrádi és borsodi települések számára alkottunk köztériinstallációkat, idén általánosabb, nemzetközi kontextusba is helyezhető témát választottunk, anélkül, hogy az erős szociális tartalom elveszne. Az a célunk, hogy olyan, eltűnőfélben lévő kapcsolatokra hívjuk fel a figyelmet, amik baromi érdekesek, de már észre sem vesszük őket.”
Az idei jelentkezés már lezárult (kétszeres túllelkesedéssel!), és a nemzetközi kontextus már abban is megjelenik, hogy a résztvevők 35–40 százaléka külföldi lesz. Aki lemaradt, látogatóként is körbenézhet a csórompusztai helyszínen, de idén is készül kiállítás az alkotásokból a Szigeten és a budapesti Design Héten.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


