Ellehetetleníti az építőiparosokat a jelenlegi építőipari szabályozás
Beszámolt arról, hogy az ipartestületek ügyvezetőinek országos értekezletén nemrégiben áttekintették a szövetség tagságának mintegy 35 százalékát kitevő építőiparosok helyzetét, miután egyre több észrevétel érkezett az érdekképviselethez a vállalkozások helyzetének tarthatatlanságáról. Németh László elmondta: helyzetértékelésük szerint a kisvállalkozásoknak továbbra is nagyon kevés a munkalehetőségük, a lakossági megrendelések visszaestek. Többnyire a nagyobb beruházók alvállalkozóiként működnek, de ez a helyzet sokszor az elszámolási viták miatt kiszolgáltatottá teszi a "kicsiket".
Az elektronikus napló kötelezővé tétele az építőiparban jelentősen megnövelte a kisvállalkozások, egyéni vállalkozások adminisztrációját, az ehhez kapcsolódó kiadásukat. "A kőművesek házat építeni tudnak, adminisztrálni már kevésbé" - mutatott rá, hozzátéve: ezért kénytelenek valakit alkalmazni erre a feladatra. Nem kedvez az építőiparosoknak a felelős műszaki vezető jogosultságra vonatkozó szabály megváltoztatása sem - sorolta az IPOSZ elnöke. Eddig a felelős műszaki vezetői feladatot a mestervizsgával rendelkező építőiparos is elláthatta, az idei szabályváltozással azonban ezen jogosultság megszerzéséből is kizárták őket. A mestervizsgával rendelkező felelős műszaki vezetői iparos a korábbi 1000 négyzetméter helyett 300 négyzetméterig láthatja el feladatát ez év nyarától.

A szűkítés a gyakorlatban azt jelenti, hogy ennél nagyobb családi ház építését nem vállalhatja el az építőipari kisvállalkozás anélkül, hogy külön ne alkalmazzanak felelős műszaki vezetőt. Az IPOSZ elnöke rámutatott: a mestervizsga megszerzését az iparosok körében sokszor az motiválta, hogy ezzel a végzettséggel a felelős műszaki vezetői posztot is el lehet látni. A mestervizsgához kapcsolódó motiváltság pedig rendkívüli fontos lenne, hiszen 2015. január elsejétől már csak mestervizsgával rendelkező iparos végezhet szakmunkásképzést. Az iparosok pedig csak azért, hogy tanulókkal is foglalkozzanak, nem fogják megszerezni a mestervizsga végzettséget.
Az IPOSZ szerint célszerű lenne átgondolni az építőipari szabályozást a kisvállalkozások szemszögéből, és élethelyzetüket jobban tükröző megoldásokat alkalmazni. Félő, hogy e nélkül a lakossági építőipari szolgáltatásban betöltetlen űr keletkezik, és a nem életszerű szabályok a feketegazdaságba kényszerítenék a vállalkozókat - hangsúlyozta Németh László.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


