Rekorder nyárfára bukkantak
Becsületükre váljék a felfedezésük, mert a Bajától nem messze lévő csomoros fekete nyárhoz nem vezet turistaút is csak megközelíti azt. Mert olyan nehezen sűrű bozótos, és lápos helyen áll, ahová még terepjáróval is nehéz eljutni, emiatt lehetett eddig rejtve a szemek elől. Ám felfedezésük után a Gemenc Zrt. Pandúri Erdészete által helyszínre hívott Pósfai György biológus-kutató professzor néhány hete hitelesítette az erdészek által az ültetés módjából száz évesre becsült faóriás adatait.

Paraméterei szerint a négy sarjból összenőtt, de egy gyökérzetű nyárfa ma az országban a legnagyobb! Kerülete 2 méterrel több, mint az eddigi rekorder révfalui, szintén fekete nyárfáé. Ezen a részen annak idején a kalocsai érsekség erdészei gazdálkodtak, s akkoriban az utánpótlásra a sarjasztásos fapótlás volt jellemző. Ez a göcsörtös, ám teljesen egészséges fa négy sarjból nőtt össze gyönyörű szépen, s körülbelül 5-6 méter magasan négy részre is válik. Hogy ilyen gigantikussá nőtt, ahhoz máig ideálisak a körülmények. Európa legnagyobb ártéri erdője a gemenci, s a Móric-Duna közelsége miatt talaja lápos, sáros, a fa gyökérzete szinte mindig víz alatt áll. Márpedig a fekete nyár imádja a vizet, miként a jó tápanyagot is.
Mindkettőből kap is bőven a gyakori dunai áradások miatt, így az életerős fa még sok-sok évtizedig tovább gyarapodhat. A gemenci erdészet munkatársai a Pörbölyi részen, a négysarjú faóriás „lakhelyén” már hozzákezdtek egy turista útvonal kialakításához, hogy bárki sártaposás nélkül megcsodálhassa az ország legnagyobb fáját.
forrás: szabadfold.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


