A Bosch csoport növelte árbevételét 2013-ban
A Bosch megjegyzi, hogy a közzétett árbevételi adat figyelembe veszi a kristályos napelem szektorból való kivonulást, valamint az előző évben módosított számviteli szabályozás és a felvásárlások miatti konszolidációs hatásokat. Az árfolyamváltozások hatásait nem számítva az árbevétel 6,3 százalékkal nőtt. A mintegy 1,5 milliárd eurót kitevő negatív árfolyamhatások miatt az erős euró rendkívül kedvezőtlenül befolyásolta az árbevételt.

A napelem szektor terheit nem számítva a Bosch 6 százalékos EBIT (adó- és kamatfizetés előtti) nyereségről számolt be. Ez összegszerűen 2,8 milliárd euró nyereséget jelent. A gépjárműtechnika üzletágban bekövetkezett kedvező fejlemények jelentősen hozzájárultak az eredmény javulásához. A napelem szektor 1,3 milliárd euró nagyságú többletterhét is beleszámítva, az EBIT nyereség 3,2 százalékra emelkedett. A Bosch a napelem részleg üzleti tevékenységét beszüntette, és a vállalatnak mára sikerült értékesítenie a kristályos napelemekhez kapcsolódó tevékenységek zömét. Az e területen megmaradt tevékenységek eladása a tervek szerint 2014 első félévében fejeződik be.
A közlemény szerint Ázsia továbbra is a Bosch elsőszámú növekedési térsége. A tervek szerint a vállalat 2020-ra megduplázza árbevételét a térségben és az évtized végére a vállalat észak- és dél-amerikai árbevétele is megduplázódik. 2013-ban a Bosch csoport dolgozói létszáma mintegy 8500-zal növekedve elérte a 281 000 munkavállalót, míg a korrigált 2012-es adatok szerint 273 000 volt. A Bosch csoport árbevétele 2014 első negyedévében mintegy 7 százalékkal nőtt, az árfolyamhatásokat figyelmen kívül hagyva ez mintegy 10 százalékos emelkedést jelent. 2014-ben a technológiák és szolgáltatások nemzetközi szállítója 3-5 százalékos árbevétel-növekedésre számít. „Egyrészt folytatjuk hagyományos tevékenységeinket, másrészt új üzleti területek felé nyitunk. A hálózatba kapcsolt világban kiaknázzuk széles körű technológiai és ipari ismereteinket” – hangsúlyozta a közlemény szerint Volkmar Denner, a Bosch igazgatótanácsának elnöke. A Boschnak Magyarországon kilenc leányvállalata van, a magyar eredményeket májusban közli a cégcsoport.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


