Kerekasztal és labirintus
Két rendezvénnyel is részt vesz a Bútorszövetség a DesignHét-en, az OtthonDesign Ősz keretein belül.

Az egyik egy kerekasztal-beszélgetést, amit Hova tovább? Találjuk ki?! címmel szerveznek. A 15 éves évfordulóját ünneplő Design Hét Budapest ugyanis kiemelten foglalkozik a felnőttképzéssel.
Az október 12-ei kerekasztal-beszélgetésen a kreatív ipar és a felnőttképzés szakembereinek véleményét hallgathatják meg a látogatók. A programra elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, illetve a designszakmák iránt érdeklődő pályamódosítókat várják. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A másik érdekes program a Woodlike szabaduló labirintus. A Wood Like egy jól felszerelt faipari műhely, ahol néhány órára bárki mesteremberré válhat. Hat együttműködő partner álmodta meg a projektet azzal a céllal, hogy a fával való munka örömét és szépségét minden lehetséges módon közvetítse. Idén szabaduló labirintussal újul meg a stand: aki szeretne elveszni, majd magadra találni, lépjen be a labirintusba, ahol szakértő fiatalok segítenek egy download design tárgy összeállításában. Aki időre és jó minőségben végzi el a munkát, hazaviheti, amit csinált!
A helyszín: Hungexpo, G Pavilon.
A Hungexpo-ra előzetes regisztrációval ingyenes a belépés. A program ingyenes, a részvételhez a standál kell regisztrálni. A résztvevőket érkezési sorrendben tudják fogadni.
A programokhoz tartozó linkek:
www.butorszovetseg.hu/design-het-2018-ajanlo
www.butorszovetseg.hu/designhet2018-butorszov-hovatovabb
designhet.hu/2018/program
osz.otthon-design.hu/hu/nyito

Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


