Fekete Martin lett a legjobb
A minap rendezték a kazanyi Worldskills 2019 hazai döntőjét épületasztalos kategóriában.

A döntőbe jutott versenyzők
Az első forduló után 5 ügyes asztalos tanuló maradt a döntőben, akiknek egy szószéket kellett elkészíteniük 12 munkaóra során a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanműhelyében. Az első fordulóban a keret elkészítéséhez főleg kéziszerszámokat használtak a versenyzők, a szószékhez már komolyabb gépparkot kaptak.

Komoly időbeosztás szerint dolgoztak a fiúk, ugyanúgy, ahogy a nemzetközi megmérettetésen a versenyzők. A zsűri folyamatosan figyelte a munkát. Menet közben is pontoztak, például ragasztás előtt a csapok, csaprések belső kialakítását is megvizsgálták.

Az eredmény: 2019-ben Fekete Martin fogja képviselni hazánkat a Worldskills-en épületasztalos szakmában! Martin a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium versenyzője.

Idén Fekete Martin (jobbról a második) fogja képviselni hazánkat a Worldskills-en épületasztalos szakmában
Bútorosként pedig idén is Simon Krisztián száll versenybe az Európa bajnokság után! Nekik és a többi versenyzőnek is gratulálunk és sikeres felkészülést kívánunk!
Nagy Ádám János, a tavalyi aranyérmes videója az eseményről:
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


