Megszűnteti katalógusait az IKEA
Az Inter Ikea Systems B.V., a globális Ikea franchise anyavállalata azt az érzelmes, ámde racionális döntést hozta, hogy búcsút vesz a bútorcég katalógusától - adta hírül a társaság. A katalógus 70 éven keresztül az egyik legegyedibb és legikonikusabb termékünk volt. Mára azonban a fogyasztói magatartás és a médiafogyasztási szokások megváltoztak - mondta Konrad Grüss, az Inter Ikea Systems B.V. ügyvezető igazgatója.
Megváltoztak a vásárlási szokások. Egyre kevesebb nyomtatott katalógust tartanak az emberek a lakásban, még akkor is ha egy olyan multinacionális vállalat kiadványáról van szó, mely évtizedekig határozta meg a lakberendezésről és bútorokról alkotott képünket.
Az első katalógust 1951-ben Ingvar Kamprad alapító saját maga állította össze, a 68 oldalas svéd nyelvű kiadványt 285 ezer példányban nyomtatták.
Az első online kiadás, az IKEA at office, egy kizárólag irodai/üzleti bútorokat tartalmazó különkiadás volt 1998-ban. A kitűzött cél a teljes katalógus online megjelentetése volt, azonban a számítástechnikai rendszer bonyolultsága miatt elhalasztották.
Majd 2000-ben a nyomtatott verzió mellett a katalógus digitális formában is megjelent.
A csoport történetében 2001-ben először indul be az e-kereskedelem, Svédországban és Dániában.
A katalógus csúcskorszaka 2016 volt, amikor 200 millió példányban terjesztették, összesen 69 verzióban, 32 nyelven és több mint 50 piacon.
Forrás:
napi.hu
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Fa alapanyagú lemezek
Az MSZT 2026. januárban két magyar nyelvű szabványt jelentetett meg a fa alapanyagú lemezek témakörében, az Agrárminisztérium támogatásával.
A Wood-Mizer ExtraCUT fűrészszalagok új szintre emelik a vágás pontosságát
A Wood-Mizer forradalmi újdonságot vezet be fűrészszalag-családjában – az ExtraCUT fűrészszalagot, amelyet kivételes teljesítményre, hosszabb élettartamra és szebb vágásokra tervezt&u...
Burkolat, gerendák, ajtók — készítse el saját maga!
Ha kis műhelyben dolgozik, különösen fontos, hogy olyan gépe legyen, amely nem foglal sok helyet, mégis professzionális eredményt nyújt.


