Az egyetemhez kerülhet az erdőgazdaság

– Hamarosan eljön az idő, amikor az ötvennyolc éve az oktatást és nevelést szolgáló erdőgazdaság oda kerül, ahova igazán tartozik, azaz az egyetemhez – mondta el dr. Jámbor László, a Taeg vezérigazgatója. – Nincs szó társaságunk privatizációjáról. Mindkét intézmény állami tulajdonban van, így a privatizáció szóba sem kerülhet. A tervezett vagyonkezeléssel az operatív gazdálkodáshoz kötődő tulajdonosi jogosítványokat kaphatja meg az egyetem.
Az egyetem mindig is támogatta az elképzelést, hogy az erdőgazdaság kerüljön át a felsőoktatási intézményhez. Nem csupán az erdőmérnöki, a faipari, hanem például a közgazdasági és a győri pedagógiai főiskolai kar is sokat profitálhat ebből. A kutatás, valamint a gyakorlati oktatás azok a területek, amelyekhez nélkülözhetetlen a Taeg léte és munkája. Tegyük hozzá, az erdőgazdaság ugyanazokat a funkciókat látja el az egyetem mellett, mint a klinikák az orvosegyetemeknél vagy a tangazdaságok az agrároktatásban.
Az erdőgazdaság ügye más szempontból is aktualitást kapott. A napokban a parlamentben Medgyasszay László (KDNP) felszólalásában a Taeg magánosításáról kérdezte a pénzügyminisztert. A képviselő amiatt aggódott, hogy magánkézbe kerülhetnek a meglévő állami erdőgazdaságok. Katona Tamás pénzügyi államtitkár válaszában elmondta, nem tervezik az erdőtársaságok privatizációját.

Tetszett a cikk?