Átverés !!! A tisztes ipar vámszedői.

A kisszámú tisztességes alapítványt, üzletközvetítőt, számos "hiéna" utánozza, a csalás határán lavírozva.
Évekkel ezelőtt a vállalkozásvezetőket akár hetente többször is hívták, különös betegségekben szenvedő gyermekek gyógyítására gyűjtő "alapítványok". Azóta vagy mindenki meggyógyult, vagy az "alapítványok" vezetőinek már megvan a negyedik luxusautója is, mert ilyen célból manapság évente csak néhány telefont kapok, azt is túlórában telefonálgató kórházi nővérkéktől.
Aztán jött a következő lehúzási verzió: jelenjen meg az interneten! Csak most, csak Önnek, csak 40.000 – 180.000 forintért! Mindezért egy évre, egy kissé kipofozott internetes adatbázisban lehetett cégünk egyike, a néhány ezer – tízezer adatnak.
A keresőkben az adatbázis ugyan első helyeken is szerepelt (már amelyik), csak éppen a benne szereplő cégek konkrét elérhetőségét is lusták voltak beírni. Így aki bedőlt, szép összegért cégnévvel, elérhetőségek nélkül jelent meg az interneten – természetesen eredménytelenül.
De az adatbázisok működtetői nem voltak eredménytelenek, hiszen hacsak ezer céget sikerült csőbe húzni, akkor is százmilliós nagyságrendű tiszta haszonra tehettek szert – valós ellenérték nélkül.
Miután ez a lehúzási forma is lefutott, a válság beköszöntével jött az újabb verzió: a munka és megrendelés közvetítő cégek reneszánsza.
Többen is bedőltünk, leírom az én esetemet.
2009 novemberében hívott fel egy ilyen cég üzletkötője.
Reflexből hajtottam el, de az ügyes üzletkötő, ha kidobják az ajtón, visszajön az ablakon. Következő telefonja már úgy szólt, hogy körülnézett honlapunkon és fő termékünkre (furnéros profillécek) tudna ajánlani külföldi vevőt.
Egy héten belül kijönnek hozzánk, felmérik cégünk lehetőségeit, profi termékfotókat készítenek, saját európai rendszerükben kiajánlják termékünket speciálisan erre vágyó partnereknek, és garantálják, hogy segítségükkel egy éven belül, működő exportszerződésre teszünk szert. A külföldi partnerrel a tárgyaláshoz ingyen tolmácsot biztosítanak. Mindezt akciósan, 140 000 Ft + áfáért, 100 % pénzvisszafizetési garanciával, ha nem jön létre egy éven belül az üzlet!
Nos, mit veszíthetek ? Gondoltam és a garancián felbuzdulva, átutaltam az összeget.
Lássuk mit kaptam cserébe ?
A beígért cégfelmérés, termékfotózás nemhogy egy héten belül, de egyáltalán nem valósult meg. Betudván ezt a karácsony közelségének, január végén érdeklődtem, mire – többszöri próbálkozás után - egy undok ügyfélszolgálatos közölte: ha már ennyire akarom, létrehozhatok egy internetes katalógust, weblapjuk sokadik al-al oldalaként. Ott aztán majd megtalálhatják ajánlatomat a külföldiek, ha nagyon keresik....
Ezenkívűl hetente küldtek emailben némi levélszemetet, az Unióban interneten keringő, nagy valószínűséggel rég döglött megkeresésekből : pakisztáni cég raklapot, angol cég fapelletet, német cég fémbútorokat keres.
Természetesen egyre határozottabban nehezményeztük a megállapodás be nem tartását – leveleinket válaszra sem méltatták.
Most elindíttattam ellenük a peres eljárást – bár a pénzt valószínűleg visszakapom, sajnos a csalás büntetőjogi tényállását nehéz bizonyítani.
Így nemigen kapja majd meg az "üzletközvetítő " cég vezetője a megérdemelt büntető ítéletet. Sajnos tovább tudja folytatni, évi valószínűleg több százmilliós, csalással határos "tevékenységét".
Mivel rajtunk kívül, számos kolléga járt így, a nyilvánosság tűnik az egyetlen fegyvernek az ehhez hasonló ügyletek visszaszorítására.
Bírói ítélet hiányában egyelőre nem nevezhetem meg a történetben szereplő céget.
Bár nevében viseli az "európai" jelzőt, módszere a lehúzásra, inkább idézi Dél Amerikát.
Kedves Kollégák!
Aki önök közül már járt így, kérem jelezze hozzászólásban, rövid esetleirással.
Amennyiben a probléma tömeges, így a szakmai szövtségek például az Országos Asztalos Szövetségi is lépést fog tenni ezekben az ügyekben..
Peres eljárásunkat az adott cég ellen, szívesen bővítenénk csoportperré – így talán a csalás tényállása is bizonyíthatóvá válik.
Aki pedig szerencsésen elkerülte eddig a tisztes ipar hiénáit : munka vagy üzletközvetítésért csak utólag fizessen!

Kis Tivadar


Tetszett a cikk?