Egyszer volt, hol nem volt
A Közbeszerzési Értesítőben ez év április 16-án jelent meg a kiírás. A nyertes pályázó három éven keresztül, nettó 9 milliárd forint értékben szállíthatott volna bútorokat a központosított közbeszerzésre kötelezett és az önként csatlakozó összesen mintegy ezer intézmény számára.
A KEF közleménye szerint az eljárás megindítását követően felmerült további szempontokat is meg kívánnak vizsgálni a közbeszerzés során, ezért visszavonják a megindított eljárást.
A közbeszerzési eljárás kiírása jogszerű volt, de egy kilencmilliárd forint értékű beszerzésnél a közbeszerzési szabályokon túl más, jelen esetben gazdaságfejlesztési és akár szociális szempontokat is mérlegelni kell - idézi a közlemény Gyöngyösi Zoltánt, a KEF főigazgatóját.
A KEF szerint érdemes megvizsgálni az eljárás eredményeként megvalósuló beszerzések kis- és közepes vállalkozásokra gyakorolt gazdaságélénkítő hatásait, és kifejezetten fontos a csökkentett munkaképességűek foglalkoztatásának lehetséges támogatása. A bútorgyártás olyan iparág, ahol a megváltozott munkaképességű alkalmazottak számára munkát biztosíthat az adott vállalkozás.
A gazdaságélénkítési és szociális foglalkoztatási szempontokat is magába foglaló eljárás újragondolása során a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati és társadalmi egyeztetést kíván megvalósítani az érintett tárcák és civil szervezetek bevonása mellett, amelynek eredményeként indulhat meg az új eljárás - áll a közleményben.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrész
A Wood-Mizer a HR250 kétfejes vízszintes hosszantvágó fűrésszel, egy kompakt, nagy teljesítményű géppel bővíti ipari termékkínálatát, raklapok és fűrészá...
LT15 szalagfűrészek: több lehetőség az Ön gazdasága számára
Most 10% kedvezménnyel július 31-ig. A Wood-Mizer LT15 szalagfűrészek Európa legnépszerűbb fűrészei közé tartoznak.
Egyetemi hírek – 2026. június
A Soproni Egyetem 2026. júniusi hírei


