Telephelyfejlesztés a területi kohézióért A Dél-Dunántúlon
Megjelent Telephelyfejlesztés a területi kohézióért címmel a mikro-, kis- és középvállalkozások működési helyszínéül szolgáló meglévő, működő telephelyek modernizációját és bővítését, nem megfelelő telephelyeik cseréjét, új telephelyek kialakítását, a telephelyek kihasználtságának növelését célzó pályázati kiírás. A felhívás a KKV-k versenyképességének megőrzése, fokozása érdekében támogatja a termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épületek építését, meglévő épületek átalakítását, bővítését, korszerűsítését, felújítását, a szükséges alapinfrastrukturális beruházások megvalósítását, eszközbeszerzést.

A kiírás nagy hangsúlyt fektet a területi kohézió erősítésére, a „leszakadó” térségekben zajló negatív trendek megállítására, megfordítására, a felzárkóztatásra.
Az igényelhető támogatás összege minimum 10, maximum 60 millió Forint, mértéke középvállalkozások esetében 50%, mikro- és kisvállalkozások esetében 60%.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. március 26.
- A pályázati felhívás az alábbi honlapról tölthető le: http://palyazat.gov.hu/doc/4314
- További információ a konstrukcióról: Letölthető ITT
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
ÆRTH SAUNAS — Egy rejtett oázis Victoria szívében
Az Ærth története egy Brit Columbiában élő, magyar származású vállalkozó, Viktória víziójával kezdődött. Az alapító úgy érezte a prémium wel...
Kompakt mindentudó festőmesterek számára
Innovatív 18 V-os akkumulátoros gépeinke is rendszerben képzeljük el. Akármelyik akkus gépet is választja a 18 V-os kategóriába történő belépéshez, mindenképpen alaposan át...


