A kamarai hozzájárulás is köztartozásnak minősül
A kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, ezért az adóhatóság inkasszót bocsát ki, amely az elmaradás mértékétől függően akár több tízezer forint plusz terhet is jelenthet a vállalkozásoknak. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közleményében arra kéri a gazdálkodó szervezeteket, hogy mielőbb rendezzék hátralékukat, hogy megspórolják az eljárási költségeket.

Az év végi hajrában sok mindenre oda kellett figyelnie egy vállalkozónak: a pénzmosás elleni törvény értelmében december 31-ig nyilatkozniuk kellett a cégvezetőknek, hogy a vállalati számlának ki a tulajdonosa, december 20-án lejárt az adófeltöltési kötelezettségek határideje, a havi bevallóknak pedig az áfát is be kellett fizetniük addig. A márciusi határidőig és az elmúlt években nem rendezett, köztartozásnak minősülő kamarai hozzájárulási díj befizetését sem szabad már tovább halogatni, mert a NAV folytatja a vállalkozások által meg nem fizetett kamarai hozzájárulások beszedését.
A kamarai törvény értelmében a gazdálkodó szervezeteknek 2012. január 1. óta nyilvántartásba vételi kötelezettségük van, évente 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást kell fizetniük. A vállalkozások jelentős összegű tartozást halmoztak a törvény bevezetése óta, csak a fővárosban több tízezer cég maradt el a fizetéssel. A BKIK arra kéri a vállalkozások vezetőit, hogy ellenőrizzék az eddigi befizetéseket, és az esetleges elmaradásokat mielőbb rendezzék. A kamara felhívja a tartozást felhalmozó cégvezetők figyelmét arra is, hogy minél hamarabb fizetik be vállalkozásuk hátralékait, annál valószínűbb, hogy elkerülik az adóhatósági eljárások plusz terheit.
Tetszett a cikk?
Cikkajánló
A gyalu / csiszoló gép – nélkülözhetetlen az asztalos műhelyedhez
A modern asztalos műhely – mi kell, hogy mindig kéznél legyen egy asztalos számára? A kiváló minőségű gépek alapvetőek a kiváló asztalos termékek készítésében....
Az EverWood sikertörténete: Amikor 13 000 vásárló írja a karórák jövőjét
Létezik egy magyar óramárka, amely alig három év alatt nemcsak a csuklókra, hanem a vásárlók szívébe is belopta magát. Az EverWood története nem csupán a különleges fa...
Vegye kézbe az alapanyagot: a rönktől a magas hozzáadott értékű termékig
A bútoriparban az alapanyag minősége meghatározza a végterméket. Sok műhely azonban még mindig külső beszállítóktól függ, ami korlátozott méreteket, ingadozó minőséget &eac...


